Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.
Ülésnapok - 1920-204
568 A Nemzetgyűlés 204. ülése 1921. évi június hó 8-án, szerdán. kénytelenek elszenvedni a trianoni békeszerződésben biztosított nemzeti kisebbségi jogoknak nyilvánvaló lábbal tiprásával. Ebből az alkalomból felvonultattam az adatoknak egész sorozatát, amelyekben bemutattam azokat az egyházjogi, iskolaügyi és személyi sérelmeket, amelyeket protestáns testvéreink a Felvidéken kénytelenek naponkint elszenvedni a túlzó, türelmetlen csehek részéről. Elrabolták százados intézményeiket, iskoláikat. Elrabolták egyházi védvárukat, drága, becses kincsüket : egyházi autonómiájukat. Kénytelen voltam bevallani, hogy a gyorsan és alaposan elvégzett munka a túlzó pánszláv, hazaáruló lutheránus papoknak, tanítóknak és világiaknak hozzájárulásával történt, fájdalmára azoknak a hazafiasán érző és gondolkodó lutheránus papoknak, tanítóknak és világiaknak, akik fizikai, erkölcsi és szellemi erejüknek minden fegyverével a legutolsó pillanatig védelmezték— sajnos, eredménytelenül — sok század által megszentelt egyházi védvárukat, egyházi autonómiájukat. A tetemrehívás nagy napja, a magyar nemzet feltámadásának ideje — törhetetlen a hitem — elérkezik egykoron. A nemzet Ítélőszéke elébe állíttatnak egykoron a Skrovina Ottók, Czoch Jánosok, a Jánoska Györgyök és a többi hazaáruló lutheránus pánszláv papok, világiak és tanítók, akik elárulták hazájukat, akik megtagadták a magyarok istenével szemben tett esküjüket, akik hitvány bérért, világi és egyházi méltóságokért szolgálatába állottak a cseh uralomnak és megtagadták azt a közösséget, amely őket a megszentelt hazai földhöz és egyúttal az evangélikuslutheránus egyetemes egyházhoz fűzte. Szent meggyőződésem, hogy az Isten és a haza ellen bűnt büntetlenül senki nem követhet el és amilyen igaz a szent könyvnek az a tanitása, hogy a Szentlélek-Isten ellen elkövetett bűn sem ezen a földön, sem a másvilágon meg nem bocsátható, épen olyan igaz az a másik is, hogy az a másik, de épen olyan nagy bűn, a hazaárulás bűne sem bocsátható meg sem ezen a földön, sem a másvilágon. Ezen a földön folytonosan követi a lelkiismeret mardosása a hazaárulónak bűnét, de nem marad el Isten lesújtó Ítélete sem. De a nemzet lesújtó Ítélete sem maradhat el, az is követni fogja e hazaárulók tettét. Nem akarok, t. Nemzetgyűlés, érzelmi politikát csinálni, nem akarok érzelmi húrokat pengetni, mert hiszen szomorú ténnyel, leverő tragéd : ával állunk szemben. Hitvány hazaárulással és erkölcstelen gyávasággal, a győzők székébe ült bitorlóknak támadásaival állnak szemben felvidéki testvéreink, akik kénytelenek nézni és látni naponkint, hogy a magyar protestánsoknak és általában a magyaroknak a békeszerződésben biztosított, a minimumra szállított jogait miképen tapodják naponként lábbal a cseh bitorlók. Fájdalmasan kell látnunk és tapasztalnunk, miképen törlik le naponként a magyarság arcvonásait a felvidéki egyházi és kulturális intézményekről. Fájdalommal kell néznünk, látnunk és tapasztalnunk azt, hogy a békeszerződésben biztosított nemzeti kisebbségi jogok, a magyar kisebbségi jogok, a vallási és szabadságjogok ellenére, miképen tapodják naponként lábbal a túlzó csehek ezeknek a felvidéki protestánsoknak szerződésben biztosított jogait egészen a reménytelen elpusztulásig. Mint ordító oroszlánok járták be ezeknek a túlzóknak ágensei egész Európát, hangoztatva mindenütt vélt elnyomatásukat, hangoztatva mindenütt sérelmeiket, amely őket a magyarság részéről érte. És amig hazug elnyomatásukat hangoztatták, azalatt szabadon terjesztették pánszláv ideáikat, élvezték vallási és nyelvi szabadságukat minden vonalon, élvezték a magyar államnak bőkezű ajándékait, az államsegélyekben. Es most, t. Nemzetgyűlés, az elnyomók a nyakunkra nőttek. Mindenünkből kiforgattak bennünket, és végre száműztek otthonunkból. Ebből is láthatják ezek az u. n. elnyomottak, hogy milyen volt a mi országunkban, a mi hazánkban a nemzetiségeknek több százados elnyomatása, hogy miképen nőttek naggyá és hatalmassá ezek a nemzetiségek mivelünk szemben, mig végre hatalmas ellenségekké válván, bennünket mindenünkből kiforgattak. Nem azt a módszert követte a magyar állam ezer esztendőn keresztül, amit követ két- és félévi megszállás alatt a túlzó cseh, szerb és oláh nép. Azért, mert valaki oláhul, szerbül, vagy csehül imádta az Istenét, nem üldözött ki senkit otthonából és íme ma, két- és félesztendei megszállás után a legerőszakosabb fellépés minden vonalon, a leggyalázatosabb csehesités, szerbesités és oláhositás minden vonalon a békeszerződésben biztosított nemzeti kisebbségi jogok, a nyelvi és vallási szabadságjogok ellenére. Hol az entente-hatalmaknak szeme és füle, hogy lássa és hallja ezeket a rettenetes visszaéléseket ? Hol az igazság, amely megakadályozná ezeket a visszaéléseket ? Ugy látszik, hogy ebben a kérdésben nincs igazság a győzők szótárában. A győzőknek lelkét nem ez az igazság ülte meg és vezérli nem az igazság, amely jogot biztosit, hanem az igazság az ő kezükben a legerkölcstelenebb hamisság, amely hatalomra van épitve. Az igazság az, hogy a leghitványabb gyávaság és a legerkölcstelenebb árulás martaléka gyanánt, jutalomként dobtak oda egy ezeréves nemzeti egységet, kulturális és gazdasági fölényt. De ha nincs igazság ezen a földön, én hiszem, hogy a jó Isten majd csinál igazságot a magyar nemzet számára. Láttam én már a történelem folyamán visszaéléseket, láttam azt, hogy a hódítók egymásután igázták le a nemzeteket, de mindig azt tapasztaltam, hogy amikor az erkölcsi alap kisiklott a lábuk alól, akkor ez a hatalom megsemmisült és szétfoszlott, mint a szappanbuborék. Olvastam már hóditó Nagy Sándorokról, hóditó Napóleonokról, de mindegyik csak addig volt erős és hatalmas, amig az igazság által volt vezérelve és az igazság erejével akart és tudott dolgozni. A magyar nemzet erőszakos szétszaggatása és széttépése — az igazság diadalába vetett hitem erős és nagy — sokáig nem
