Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-204

536 A Nemzetgyűlés 204. ülése 1921. évi június hó 8-án, szerdán. ott, ahol jónak látja, vagy előnyösebben be tudja szerezni azt, ami ellátására szükséges. En a szabad forgalom hive vagyok és azt hiszem, hogy ebben a tekintetben talán nem is igen van közöttünk eltérés, (ügy van ! ügy van !) A mostani viszonyok között azonban nem tudja tagadásba venni senki azt, hogy bár mindnyájan egyhangúlag a szabadforgalomra akarunk áttérni, sajnos, vannak olyan kategóriák, amelyeknek ellátásáról gondoskodni a közkormányzatnak kötelessége. Amig ezt megállapítottuk, igen sok tárgyalás, igen sok ankétezés folyt, hogy meg­állapíthassuk, kik hát azok tulajdonképen, akik még közellátásra vannak utalva. En 33.500/1921. szám alatt adtam ki rendelkezésemet, amely a törvényhatóságokhoz, az alispánokhoz ment ki, s amelyben utasítottam őket, hogy az ellátatla­nok kataszterét állítsák össze. Ebben a rendeletben elvként van kimondva az, hogy az állammal szemben nem támaszthat senki feltétlen igényt az ellátást illetőleg. (Helyes­lés a középen.) Tehát elvként van kimondva az, hogy a kormánnyal, illetőleg az állammal szem­ben feltétlen jogi igényt senki sem támaszthat az ellátásra, továbbá el van mondva a rendelet­ben az, hogy tekintettel azonban arra, hogy a közellátás terén még mindig nem következett be az az idő, hogy mindenkit szabad forgalomra utalhatnánk, fel vannak sorolva bizonyos kate­góriák, amelyekről még gondoskodni kell, azon­ban az is benne van a rendeletben, hogy a kormány kötelességének tartja, hogy mindazok­ról gondoskodjék, akik tulajdonképen állami gondoskodásra szorulnak. A kategorizálás ebben a tekintetben rendkívül nehéz, mert nem lehet ugy kategóriákat megállapítani, hogy azt mond­juk, hogy feltétlenül állami támogatásra szorul valamelyik kategória, annál kevésbé, mert nincs olyan kategória, amelyben nem volnának olyanok, akik nem szorulnak állami támogatásra és nem szorulnak arra, hogy az állam gondoskodjék ellátásukról. Egyetlen kategória sincs ilyen. A közalkalmazottakról, az ipari munkásokról, a rokkantakról, hadiözvegyekről, hadiárvákról, hadseregről, a közüzemek alkalmazottairól fel­tétlenül gondoskodni kell, ki van azonban mondva a rendeletben, hogy minden kategorizálás nélkül és mindazokról gondoskodás fog történni, akik rá vannak utalva arra, hogy az állam ellátásuk­ról gondoskodjék és megélhetésüket biztosítsa. Elvégre az államnak morális kötelessége meg­tenni azt, hogy gondoskodjék arról, hogy ebben az országban éhen senki ne halhasson. (Helyeslés.) Sok támadás ért azért, hogy ebben a ren­deletemben bizonyos kategóriákat név szerint nem soroltam fel. Nem soroltam fel — és ezt szán­dékosan tettem — az előbb mondott okból, azért ugyanis, mert ha mi itt az összes kate­góriákat felsorolnék, akkor ezok a kategóriák tekintet nélkül arra, hogy rá vannak-e utalva a közellátásra vagy nem, igényt támasztanak az állammal szemben a gondoskodás tekinteté­ben. Ezt pedig nem akartuk azért, mert ki­mondtuk a rendeletben, — ismétlem — hogy akik rá vannak szorulva, azokról gondoskodás fog történni. Többek között Szterényi képviselő­társam is benyújtott egy határozati javasla­tot, melyben a magántisztviselők ós alkalma­zottaknak az elláttatlanok kategóriájába való felvételét kérte. Ezt a kategóriát én nem tar­tom azok közé sorolandóknak, akikről az állam­nak gondoskodnia kell, nem azért, mintha mi talán kegyetlenek akarnánk lenni ezzel a kate­góriával szemben, hanem azért, mert ez a ka­tegória át tudja hárítani a beszerzés nehézségeit a munkaadójára, tehát nem kell az államnak gondoskodnia arról, hogy az ő ellátásukat bizto­sítsa és nem szükséges, hogy az állam siessen a támogatásukra. Tulajdonképen azoknak a kategóriáknak ellátására, amelyekről gondoskodás történik, három millió métermázsa szükséges. A kormány elment a gondoskodásnak legvégső határáig, ameddig a mai viszonyok között mehet. Ennél a határnál tovább nem mehet, mert ha tovább menne, akkor újra a rekvirálások és maximálá­sok eszközéhez kellene nyúlnia, mert csak ezek-" kel az eszközökkel tudná a fedezetet biztosí­tani. Azzal pedig — azt hiszem — mindenki tisztában van, hogy itt már sem maximálni, sem rekvirálni nem lehet, nem szabad, mert eddig is a háború alatt a mezőgazdaságra hárult az egyoldalú megadóztatás, ezt pedig a mezőgazdasági termelés már nemcsak hogy unja, hanem annyira hátrányosan hatott vissza magára a termelésre is, hogy hovatovább oda­értünk, hogy minél kevesebb kenyérmagvat igye­keztek termelni, mert a termelők azt látták, hogy minél többet produkálnak, annál nagyobb egyoldalú megterheltetést jelent ez rájuk nézve, és mindazoknak a produktumoknak forgalomba hozatalánál, amelyeket ők szorgos munkával termelnek, a legsúlyosabb korlátozásoknak vol­tak alávetve; maximális áron kellett a köznek rendelkezésére bocsátani a produktumokat, más­részt pedig semmiféle gondoskodás nem történt atekintetben, hogy az ő részükre szükséges köz­szükségleti cikkek könnyebben lettek volna be­szerezhetők annak ellenében, hogy maximális áron bocsátották közfogyasztásra a termeivé­nyeket. (Igazi ügy van! jobb felől.) A magántisztviselők és alkalmazottak száma a családtagokkal együtt 107.414. A 7 2 kgos fejkvóta alapján ennek a 107.414 egyénnek el­látására 1200 vagon buzatöbbletre volna szük­ség. Ennek beszerzéséről én gondoskodni nem tudok, mert én szívesen beszereznék mindenki számára a szabad forgalomban búzát és gon­doskodnám az ő lisztjéről, van azonban egy rajtam kívül álló tényező, a pénzügyminister ur, aki a határt megszabja és pedig szigorúan szabja meg s azt mondja, hogy eddig és ne tovább. O megmondta, hogy a fedezet tekinte­tében mely összegig tud elmenni, és ha ő ennél

Next

/
Thumbnails
Contents