Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.
Ülésnapok - 1920-204
536 A Nemzetgyűlés 204. ülése 1921. évi június hó 8-án, szerdán. ott, ahol jónak látja, vagy előnyösebben be tudja szerezni azt, ami ellátására szükséges. En a szabad forgalom hive vagyok és azt hiszem, hogy ebben a tekintetben talán nem is igen van közöttünk eltérés, (ügy van ! ügy van !) A mostani viszonyok között azonban nem tudja tagadásba venni senki azt, hogy bár mindnyájan egyhangúlag a szabadforgalomra akarunk áttérni, sajnos, vannak olyan kategóriák, amelyeknek ellátásáról gondoskodni a közkormányzatnak kötelessége. Amig ezt megállapítottuk, igen sok tárgyalás, igen sok ankétezés folyt, hogy megállapíthassuk, kik hát azok tulajdonképen, akik még közellátásra vannak utalva. En 33.500/1921. szám alatt adtam ki rendelkezésemet, amely a törvényhatóságokhoz, az alispánokhoz ment ki, s amelyben utasítottam őket, hogy az ellátatlanok kataszterét állítsák össze. Ebben a rendeletben elvként van kimondva az, hogy az állammal szemben nem támaszthat senki feltétlen igényt az ellátást illetőleg. (Helyeslés a középen.) Tehát elvként van kimondva az, hogy a kormánnyal, illetőleg az állammal szemben feltétlen jogi igényt senki sem támaszthat az ellátásra, továbbá el van mondva a rendeletben az, hogy tekintettel azonban arra, hogy a közellátás terén még mindig nem következett be az az idő, hogy mindenkit szabad forgalomra utalhatnánk, fel vannak sorolva bizonyos kategóriák, amelyekről még gondoskodni kell, azonban az is benne van a rendeletben, hogy a kormány kötelességének tartja, hogy mindazokról gondoskodjék, akik tulajdonképen állami gondoskodásra szorulnak. A kategorizálás ebben a tekintetben rendkívül nehéz, mert nem lehet ugy kategóriákat megállapítani, hogy azt mondjuk, hogy feltétlenül állami támogatásra szorul valamelyik kategória, annál kevésbé, mert nincs olyan kategória, amelyben nem volnának olyanok, akik nem szorulnak állami támogatásra és nem szorulnak arra, hogy az állam gondoskodjék ellátásukról. Egyetlen kategória sincs ilyen. A közalkalmazottakról, az ipari munkásokról, a rokkantakról, hadiözvegyekről, hadiárvákról, hadseregről, a közüzemek alkalmazottairól feltétlenül gondoskodni kell, ki van azonban mondva a rendeletben, hogy minden kategorizálás nélkül és mindazokról gondoskodás fog történni, akik rá vannak utalva arra, hogy az állam ellátásukról gondoskodjék és megélhetésüket biztosítsa. Elvégre az államnak morális kötelessége megtenni azt, hogy gondoskodjék arról, hogy ebben az országban éhen senki ne halhasson. (Helyeslés.) Sok támadás ért azért, hogy ebben a rendeletemben bizonyos kategóriákat név szerint nem soroltam fel. Nem soroltam fel — és ezt szándékosan tettem — az előbb mondott okból, azért ugyanis, mert ha mi itt az összes kategóriákat felsorolnék, akkor ezok a kategóriák tekintet nélkül arra, hogy rá vannak-e utalva a közellátásra vagy nem, igényt támasztanak az állammal szemben a gondoskodás tekintetében. Ezt pedig nem akartuk azért, mert kimondtuk a rendeletben, — ismétlem — hogy akik rá vannak szorulva, azokról gondoskodás fog történni. Többek között Szterényi képviselőtársam is benyújtott egy határozati javaslatot, melyben a magántisztviselők ós alkalmazottaknak az elláttatlanok kategóriájába való felvételét kérte. Ezt a kategóriát én nem tartom azok közé sorolandóknak, akikről az államnak gondoskodnia kell, nem azért, mintha mi talán kegyetlenek akarnánk lenni ezzel a kategóriával szemben, hanem azért, mert ez a kategória át tudja hárítani a beszerzés nehézségeit a munkaadójára, tehát nem kell az államnak gondoskodnia arról, hogy az ő ellátásukat biztosítsa és nem szükséges, hogy az állam siessen a támogatásukra. Tulajdonképen azoknak a kategóriáknak ellátására, amelyekről gondoskodás történik, három millió métermázsa szükséges. A kormány elment a gondoskodásnak legvégső határáig, ameddig a mai viszonyok között mehet. Ennél a határnál tovább nem mehet, mert ha tovább menne, akkor újra a rekvirálások és maximálások eszközéhez kellene nyúlnia, mert csak ezek-" kel az eszközökkel tudná a fedezetet biztosítani. Azzal pedig — azt hiszem — mindenki tisztában van, hogy itt már sem maximálni, sem rekvirálni nem lehet, nem szabad, mert eddig is a háború alatt a mezőgazdaságra hárult az egyoldalú megadóztatás, ezt pedig a mezőgazdasági termelés már nemcsak hogy unja, hanem annyira hátrányosan hatott vissza magára a termelésre is, hogy hovatovább odaértünk, hogy minél kevesebb kenyérmagvat igyekeztek termelni, mert a termelők azt látták, hogy minél többet produkálnak, annál nagyobb egyoldalú megterheltetést jelent ez rájuk nézve, és mindazoknak a produktumoknak forgalomba hozatalánál, amelyeket ők szorgos munkával termelnek, a legsúlyosabb korlátozásoknak voltak alávetve; maximális áron kellett a köznek rendelkezésére bocsátani a produktumokat, másrészt pedig semmiféle gondoskodás nem történt atekintetben, hogy az ő részükre szükséges közszükségleti cikkek könnyebben lettek volna beszerezhetők annak ellenében, hogy maximális áron bocsátották közfogyasztásra a termeivényeket. (Igazi ügy van! jobb felől.) A magántisztviselők és alkalmazottak száma a családtagokkal együtt 107.414. A 7 2 kgos fejkvóta alapján ennek a 107.414 egyénnek ellátására 1200 vagon buzatöbbletre volna szükség. Ennek beszerzéséről én gondoskodni nem tudok, mert én szívesen beszereznék mindenki számára a szabad forgalomban búzát és gondoskodnám az ő lisztjéről, van azonban egy rajtam kívül álló tényező, a pénzügyminister ur, aki a határt megszabja és pedig szigorúan szabja meg s azt mondja, hogy eddig és ne tovább. O megmondta, hogy a fedezet tekintetében mely összegig tud elmenni, és ha ő ennél