Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-204

A Nemzetgyűlés 204. ülése 1921. évi június hó 8-án, szerdán. 519 delmi alakulatnak. Ha pedig az ultra-kapitalisztikus működés alatt azt érti Szterényi képviselő ur, hogy talán más terekre, mint a gyáripar terére, is átmennek a szövetkezetek; bogy nagyobb arányú, szélesebb körű közgazdasági tevékenységet ölelnek fel: vagyok bátor utalni az angol szövetkezeti mozgalomra, amely ős formája a modern szövetkezeti akciónak, abol a rocbedalei takácsok által alapított szövetkezetek ma Manchesterben és Glasgowban egész városnegyedekké nőtték ki magukat, abol az áruraktárak és gyárak mind a szövetkezetek kezében vannak. Ott van az amerikai szövetkezeti mozgalom, a gyümölcsértékesítés terén, amely úgyszólván az egész Egyesült-Államokban kezében tartja nemcsak a belföldi értékesítést, de a külföldi kivitelt is. Ha a t. képviselő ur az ultrakapitalizmust ajánlja figyelmembe, tisztelettel kérdem, hogy bol van az ultrakapitalizmus a magyar szövetkezeti életben ? A magyar szövetkezetek ezt bol csinálják ? (Mozgás balfélől.) Ellenben konstatálom . . . Elnök : Kérem, t. képviselő ur, ez már túlmegy azon a kereten, amelyet a házszabályok 215. §-a megszab. Ez már vita, amit nem engedhetek meg. Méltóztassék csakis félreértett szavainak kimagyarázásra szorítkozni, mert még számos szónokot illet meg a szólás joga. Schandl Karoly: Befejezem felszólalásomat és csak arra utalok, hogy rá kívántam mutatni arra, hogy a szövetkezetek egyáltalában nem vették igénybe olyan mértékben a privilégiumot és monopóliumot, (TJgy van bal felől.) mint ahogy igénybevették azokat a privilégiumokat és monopóliumokat a múlt rendszertől kezdve a nagy tőke és a nagybankok, mint pl. a Kereskedelmi bank is, amely a maga privilégiumaival tönkreteszi a tejszövetkezeti mozgalmat. Ezeket kívántam csak megjegyezni. (Helyeslés jobbfelöl) Elnök: Szólásra következik? Gerencsér István jegyző : Budaváry László ? Budaváry László: T. Nemzetgyűlés! Egy határozati javaslatot szándékozom benyújtani a kereskedelemügyi tárca költségvetésével kapcsolatban s ezt csak néhány szóval, egész röviden kívánom megindokolni. Köztudomású dolog, hogy a magyar tisztviselők és közalkalmazottak már-már teljesen összeroppannak a vállukra nehezedő óriási súlyok miatt, amelyek a gondokból, nélkülözésekből, szenvedésekből származnak. A tisztviselők panasz nélkül tűrik az életnek ezt a rettenetes sok csapását, amely a viszonyokból következik, s ők meg tudják érteni azt, hogy ma nem is lehet őket olyan mértékben felsegíteni, amilyen mértékben ez kívánatos volna. Hangtalanul, panasz nélkül merednek a jövőbe és várják azt a megváltó csodát, amely szenvedéseiktől meg fogja őket szabadítani. Ehelyett azonban csak rémképek jelennek meg a láthatáron, amilyen pl. a tisztviselői létszám csökkentésének kérdése. En a tisztviselői létszám csökkentésének, olyan mértékben, amint azt keresztül vinni szándékoznak, ellene vagyok, még pedig három okból. Az egyik ok az, hogy a ministeriumokban és más hivatalokban is állandóan restanciákról panaszkodnak. Az egyik ministeriumról pl. legutóbb kitűnt, hogy kb. 90.000 elintézetlen aktája van. Ha nem is ennyi, de megközelítőleg ennyi mindenesetre majdnem mindegyik ministeriumban van. Forgács Miklós: Kaszinó a ministerium, nem hivatal! Budaváry László : Igen sok tisztviselőt lehetne tehát még oda beosztani, hogy ezt a restanciát feldolgozzák. Másodszor ellene vagyok a tisztviselői létszám csökkentésének azért is, mert nem vagyok egészen bizonyos abban, hogy ezt a létszámcsökkentést olyan módon sikerül majd keresztülvinni, hogy épen azok fognak benhagyatni az egyes hivatalokban, akikre ott rátermettségüknél, munkabírásuknál és képzettségüknél fogva leginkább van szükség. Igen félős, hogy sokan olyanok is kivül kerülnek majd a hivatalokból, akiket pedig múltjuk és családi körülményeik is egyenesen arra predesztinálnak, hogy ottmaradjanak. Azonkívül ellene vagyok ennek azért is, mert énbennem erősen él a remény, a hit, hogy igen rövidesen úgyis változni fognak azok a viszonyok, amelyek ezt szükségessé teszik, nevezetesen, hogy szegény hazánk elszakított részei rövid időn belül ismét visszakerülnek hozzánk és így ezekre a tisztviselőkre ismét szükség lesz. En azonban nem az. anyagi oldaláról fogom fel a tisztviselői kérdést és nem anyagi szempontból kívánok most a tisztviselőkkel foglalkozni a kereskedelemügyi tárca költségvetésének keretében, hanem mert azt tapasztalom, hogy a tisztviselőket lépten-nyomon olyan sérelmek is érik, amelyek az anyagi érdekekkel semmi összefüggésben nincsenek. Nevezetesen, például nem hiszem, hogy a szociális érzéséről igen jól ismert kereskedelemügyi minister urnák az agyában született volna meg az a gondolat, hogy a kedvezményes vasúti menetjegyek igénybevételének meghatározásánál ugy disztingválnak a tisztviselők között, amint azt látjuk. Ott ugyanis kategóriákat állítottak fel, amelyek megszabják, hogy például csak a VII. fizetési osztályig utazhatnak a tisztviselők kedvezményes áron a vasutak I-ső osztályán ; a VII. és alsóbb fizetési osztálybeliek csak a II. vagy a III. kocsiosztályt vehetik igénybe. Ezt nagyon sérelmesnek találom. Hiszen a kis fizetésű közalkalmazottak, a kis tisztviselők amúgy sem igen utaznak első osztályon, mert ezt nem bírják meg. Azonban meghatározni, hogy még ha akarna, akkor sem utazhatik, ezt nagyon sérelmesnek találom. Épen tegnap panaszkodott az egyik minister ur titkára, hogy ha pl. a ministerét kell valamely vidéki útjára elkísérnie, akkor nem utazhatik a ministerével egy szakaszban, mert még nincsen benne a VII.