Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.
Ülésnapok - 1920-203
A 'bicmzctg y ütés 203. ülése 1921, évi június hó 7-én, kedden, 487 magánéleti tevékenységemben igyekezem a lehető objektivitás terén mozogni, ezt az egy bizonyítványt még a legjobb barátaim is ki fogják nekem állitani. (Mozgás. Egy hang a haloldalon : Barátai?) Igen, a legjobb barátaim. T. Nemzetgyűlés ! Ugyanazzal az objektivitással foglalkozom természetszerűleg a kereskedelemügyi minister ur programmbeszédével is, annak iparfejlesztési vonatkozásaiban. A kereskedelemügyi minister ur kifejtvén a maga programmját, gyáripari vonatkozásaiban mindenek előtt általánosságban azt mondja eltérőleg a múltnak politikájától (olvassa) : »Iparunk tekintetében minden körülmények között uj irányokat kell követnünk és elsősorban azokat az iparokat kell fejlesztenünk, azoknak a fejlesztését kell előmozdítanunk, amelyek hazai nyersanyagokat dolgoznak fel, amely iparoknak természetes talaja adva van itt nálunk.« A minister ur tehát eltérőleg a régi iparpolitikától, uj irányokról beszél. Lipták Pál: Elsősorban! B. Szterényi József: Engedje meg nekem a t. minister ur, hogy figyelmébe ajánljam az általa is ismert iparfejlesztési emlékiratot, amelyet még 1904-ben készítettem. Az akkori minister ur be is terjesztette ezt a képviselőházhoz. Az volt a felfogásunk, hogy megalapozván, vagy megalapozni akarván az ország egész ipari politikáját, legelemibb kötelessége a kormánynak, hogy tájékoztassa az országgyűlést és annak kritikája alá bocsássa a maga egész programmját és terveit. Az akkori költségvetés kapcsán a kereskedelemügyi minister ur ezt az emlékiratot az országgyűlés elé terjesztette, amely emlékirat keresztülment az országos ipartanácsnak talán 20—25 ülésén a legalaposabb kritikán, Wekerle, Popovics stb. stb., a legelsőrangu tekintélyek birálata alapján. Ebben az emlékiratban alapvető gyanánt ugyanaz van, amit méltóztatott elmondani. Nem uj irányok ezek, mert az van, hogy oly iparcikkekre kell elsősorban tekintettel lennünk, amelyeknek nyers anyagát az ország nyújtja, és amelyeket mégis külföldről hozzunk be. Ezeknek felkarolását háromszoros érdek kívánja: a rendelkezésre álló nyers anyag értékesítése, a munka haszna és a fogyasztás érdeke. Ha támogatásra van szükség, ezeknek nagyobb támogatás nyújtandó, mint más iparágaknak. Méltóztatik tehát megérteni, hogy én nem látom, hogy az uj irány hol van abban, hogy azokat az iparokat keli felkarolni, amelyeknek nyers anyaga itthon megvan. Hisz ez alapvető jelentősége a magyar iparpolitikának, az volt mindig és annak kell lennie és a változott viszonyok közt, majd rátérek, mennyiben kell ennek kifejezésre is jutnia. A minister ur ezután két konkrétumot állit iparfejlesztési programmjába, mint emiitettem, azonkívül, amit nem emlit, hadiiparról stb. Nevezetesen a gépipart és a textilipart állitja fel azok gyanánt, amelyeket elsősorban kell fejleszteni. Oly régen volt a beszéd, hogy a t. Nemzetgyűlés előtt kénytelen vagyok idézni a t. minister ur szavait, mert feledésbe mehettek már, hogy azokhoz kapcsolhassam be a magam bírálatát. Azt mondja a minister ur a gépiparra vonatkozólag : »Azután azokat az iparokat keli istápolni, amelyek oly cikkeket állítanak elő, amikre a mezőgazdaságnak szüksége van, hogy igy a mezőgazdaság is a maga szükségletét a belföldi termelésből tudja fedezni. Ilyenek a a mezőgazdasági gépgyárak, ilyenek azon gyárak is, amelyek mezőgazdasági eszközöket állítanak elő ós ilyenek általában a gépgyárak. Ezek azok az iparágak, amelyek fejlesztése elsősorban szükséges.« Nem szeretném és ez oka annak, amiért e kérdéssel foglalkozom, hogy hamis vágányra terelődjék a magyar iparfejlesztés kérdése, és nagyon ajánlom a t. minister ur és a t. Nemzetgyűlés figyelmébe az előadandó adatokat, amelyekből én egészen ellenkező konklúzióra jutok, mint a t. minister ur, és pedig a számadatok bizonyító erejénél fogva. Összeállítottam magamnak a mezőgazdasági gép- és általában a gépipar termelési adatait 1913-ból és átszámítom azokat csonka Magyarországra, mert hiszen minden iparág fejlesztésénél a tényleges helyzetből lehet és szabad csak kiindulni, fejleszteni csak azt az iparágat lehet ós szabad, amelynek a fogyasztásban van tere, és mihelyt egy iparág elérte azt a fokot, hogy a fogyasztás már eléri vagy megközelíti, egészen más irányelvek mérvadók az ipari ág kérdésére nézve, mint amelyeket iparfejlesztés címén kértünk. A mezőgazdasági gépgyártás — az idő rövidsége miatt az abszolút számokat elhagyom és csak a percent számokat idézem — 1913-ban 65%-át fedezte a fogyasztásnak, a malomipari gépgyártás 87%-át, a kettő együtt 68°/o-át a magyar fogyasztásnak. Ha átszámítom ezeket az adatokat csonka Magyarországra és figyelembe veszem azt, hogy csonka Magyarországon a termelésből 87% maradt meg a gyárak termeléséből, a gépgyárak terén, ezzel szemben szántóföldünkből csak 42% és számadataimat most már a szántóföldhöz, tehát a tényleges fogyasztáshoz alkalmazom, akkor meg kell állapitanom, hogy csonka Magyarországon, miután a gyárak legnagyobb része megmaradt, mert hiszen Budapesten és a megmaradt Magyarországon van a legnagyobb része a magyar gyáriparnak. Ebből igen kis hányad, talán mindössze 13% esett az elszakított területekre, akkor az a helyzet, hogy csonka Magyarország a maga szükségletének mezőgazdasági gépekben 129%-át termeli, malomipari gépekben 193%-át, a kettőben együtt tehát 138%-át. Vagyis tekintélyes túlprodukcióban vagyunk . . . Hegyeshalmy Lajos kereskedelemügyi minister : Nem baj, van kivitel is ! B. Szterényi József: Minister ur, rátérek erre, a konklúzióm ez lesz, de ez nem az ipar fejlesztése, hanem a kivitel fejlesztése. Ez pedig
