Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-202

430 A Nemzetgyűlés 202. ülése 1921. évi június hő 6-án, hétfőn. volt — és azt hozta hirül, hogy Károlyi Mihály gróf az előtte való éjszaka nagy jelenetet csinált, sírt, hogy előre látja az ország szomoru helyzetét — nem tréfából mondom e szót —nem kivánja a forradalmat, épen azért hajlandó ezt a tervet elfogadni. Mi azt mondtuk erre neki, hogy ha ez igaz, akkor jöjjön el maga Károlyi Mihály gróf és tárgyaljuk le vele e kérdést. Károlyi Mihály gróf nemsokára megjelent és József főherceg elnöklete alatt elkezdtük ennek a kérdésnek tárgyalását. József főherceg először Tóth Jánosnak azt a tervét vette elő, hogy hajlandó volna-e Károlyi Mihály gróf belépni egy olyan kormányba, amelyet maga József főherceg alakítana. Károlyi Mihály gróf ezt az ajánlatot ridegen visszautasította. Majd József főherceg felvetette azt a gondolatot, hajlandó volna-e maga ministerelnöke lenni egy olyan kormánynak, amelyben a honvédelmi tárcát egy magyar katona, egy tábornok töltené be, a belügyi és igazságügyi tárcát pedig a választójog meggyőződéses hivei, akiknél azonban a rendfentartás garanciái megvannak. Károlyi Mihály gróf kijelentette, hogy hajlandó ezt az ajánlatot elfogadni és ezt teljes erejével támogatni fogja. A megállapodás kész volt s Hadik János gróf értesítette Bécsben telefonon gróf Andrássy Gyulát, hogy sikerült megállapodást létesítenie, miután gróf Károlyi Mihály kilátásba helyezte azt is, hogy az Andrássy Gyula gróf ellen a külügyek miatt intézett támadását szintén reparálni fogja. Kiderült, hogy Károlyi Mihály gróf azt a javaslatot soha egy percig komolyan nem vette, a Nemzeti Tanácsnál a javaslatot nem ajánlotta, a Nemzeti Tanács az ő javaslatát egyhangúlag leszavazta, ő ott magát mellette nem exponálta, s éjszaka idején Hadik-Barkóczy Endre lakásán, ahol már akkor csak Tóth János, Hadik János gróf s talán még Szmrecsányi György voltak jelen velem együtt, kijelentette, hogy ő ezt az ajánlatot nem fogadja el, ezzel a jellemző hozzátétellel : »Persze, az uraknak kellemes lett volna, hogy én lejárjam magamat«. Az országnak ebben a tragikus helyzetében tehát az járt az eszében, hogy ő lejárja magát, vagy nem járja le magát, (Mozgás.) és azokra az állításokra, mintha ő kívánta volna azok közreműködését, akik a 48-as alkotmánypártból a választójog kérdése miatt, mert elveket feladni nem kívánták, kiléptek, válasza az volt, hogy ime a döntő dokumentum, hogy nem kívánta. Nem kívánta, mert az a társaság, mely őt kezében tartotta, a névteleneknek és Szerencsés Imréknek társasága. . . Huber János: Diener Dénesek! Vázsonyi Vilmos: ...nem kívánta, hogy olyan férfiak kerüljenek az ország élére, akik a felforgatást megakadályozhatják . .. Huber János: Ez így van ! Vázsonyi Vilmos: ... ők osztozkodni akartak, nekik zsákmány kellett. (Ugy van ! a középen.) Mert olvassák el a forradalmi lapokat. Addig, amíg nem volt cenzúra, maguk megadták a kritikáját ennek az időnek, amelyre azt mondom, hogy ez a politikai szaturnália volt. Olvassák el, mint lettek névtelen és ismeretlen emberek kormánybiztosai a zenének, a telefonnak, az utcának, a költészetnek és nem tudom minek, és emlékezzenek vissza, hogy a szabadság harsonáját mint tévesztették össze — sajátszerű módon minden forradalmi időnek ujabban ez a jellege, — az autótülökkel ; mert autó nélkül igazi forradalmár sem akkor, sem máskor soha nem járhatott, (Derültség.) mindenféle forradalom harsonája az autótülök. Szilágyi Lajos: Sőt az ellenforradalmár is autón jár ! Vázsonyi Vilmos: Méltóztassanak visszaemlékezni, hogy soha annyi államtitkára, annyi kormánybiztosa nem volt Magyarországnak, mint épen a forradalom idején. Egy szaturnália volt ez, s azért nem kellettek az erős emberek, azért nem kellettek a komoly férfiak, mert hogy jutott volna akkor azokra a többiekre is valami, akik Károlyi Mihályt eszközül használták fel. Ez azonban hozzátartozik ennek a kornak az igazi történetéhez. E korszakkal a magam részéről tovább foglalkozni nem fogok, mert azt hiszem, hogy ebben kibékíthetetlen ellentétek választják el egymástól az embereket, kibékithetelen ellentétek az ítéleteket. Nem is azért mondom el mindezt, mintha én, akit annyiszor vettek üldözőbe, mert nem volt más bűnöm, mint az, hogy nem tudták megbocsátani, hogy nem volt velem szemben semmi megbocsátanivaló, valakinek üldöztetését kívánnám. Én nem kívánom senkinek az üldöztetését és nem állok azon az alapon, hogy fel lehet állítani valakivel szemben azt a tant, hogy őt kizárom a politikai életből. Ennek birája egyedül a nemzet lehet. Hiába zárok én ki valakit, ha a nemzet azt befogadja. Nem azért hozom én fel mindezt, mintha hive lennék bármiféle politikai üldöztetésnek. Hogy egyoldalúság ne legyen, a magam részéről is hozzá kívántam járulni az igazság kutatásához és elsősorban fel akartam emelni szavamat abban az irányban, hogy ne általánosítsunk, mert az épen azt a célt, amelyet azok, akik az októberi forradalmat nem helyeslik és elitélik, elérni akarnak, nem éri el, hanem hátráltatja. Mert ha általánosítunk, az októbristáknak egész tömegével fogunk szembe találkozni, ahelyett, hogy azokat látnók csak magunkkal szemben, akik az októbert tényleg bűnös módon előkészítették és akik a hatalomnak a bolsevizmus részére való átjátszását a maguk gyengeségével tényleg elősegítették. Elmondottam mindezeket itt ezekből a padokból még azért is, hogy ezzel is manifesztáljam, hogy a t. ministerelnök ur nagyon téved, ha azt hiszi, hogy a közszabadságok kérdésében az októbristák a hangosak. Ellenkezőleg nekünk, akik nem vagyunk októbristák, akik a forradalmat nem glorifikáljuk, akik a háborút, a forradalmat és a bolsevizmust egyenrangú, egymásból folyó szerencsétlenségnek tekintjük, akik ezt az álláspontunkat erősen hangsúlyozzuk, az a nézetünk, hogy a köz-