Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-201

U. évi Junius hó 3-án, pénteken. 396 A Nemzetgyűlés 201. ülése 192 Csontos Imre : Jut baj mindenkinek, legyen megyőződve. Vázsonyi Vilmos: Mindenki szívesen viseli a más terheit! (Derültség.) Pető Sándor: Hogy milyen naiv hangulat volt és milyen naiv információ mellett fogadta el 1920. évben a Nemzetgyűlés a Korányi-féle törvényjavaslatot, amelynek szerencsés örököse (Derültség.) a mostani minister ur, az kitűnik abból, hogy az általános indokolásban az van, hogy az emelés által érintett összes adónemeknél együttesen ezen adónemek korábbi kivetési eredményéhez viszonyítva mintegy 800 millió többlet várható a magyar közigazgatás alatt álló területen. Ezzel szemben az a helyzet, hogy talán Budapesten egy vagy két kerületben, például ott, ahol buzgón jártak el a tervezetek készítésénél az adóreferensek, akikhez még most is igen nehéz hozzáférni az igazsággal, kihozták ezt a többletet, tehát a t. Nemzetgyűlés, amikor ezt az 1920. évi törvényt megalkotta, teljes tévedésben volt és fogalmuk sem volt arról, hogy miféle terhekkel fogjuk megróni az adózó polgárokat. Ez okból már talán egyelőre elég is volna az adó és én igazán nem tudom, hogy honnan kerül még majd elő az a sok javaslat, amivel megijeszt, vagy megnyugtat bennünket a pénzügyi bizottságnak az a jelentése, hogy a t. pénzügy minister ura programm megvalósítása gyanánt immár tizenkét törvényjavaslatot fogadtatott itt el és tudomásul vettük, hogy a pénzügyminister ur tervei mintegy 32 törvényjavaslatban fognak megtestesülni. Hegedüs Loránt pénzügyminister: Huszonkettőben maradtunk. Pető Sándor: Tehát még tizet várhatunk. Ha hozzávesszük, t. pénzügyminister ur, a legnagyobb és a legfőbb igazságtalanságot, mely az 1920-iki törvény végrehajtásában van, amiért bizonyára nem is tud felelősséget vállalni, és amely nézetem szerint lehetetlenné teszi majd az ipari és kereskedelmi életnek a mai pénzszűke és rossz gazdasági viszonyok közötti fellendülését, lehetetlenné teszi, hogy az olcsóságnak azok a bizonyos hullámai jelentkezzenek és hogy a középosztály tisztességes, emberi, polgári módon élhessen, bocsánatot kérek, de ki kell mondanom, hogy olyan terheket méltóztatik kiszabni erre a közönségre rossz gazdasági viszonyok között és rövid idő alatt akarják behajtani, hogy a fizetések egyenesen teljesíthetetlenek lesznek. Hiszen könnyű törvényjavaslatot csinálni. Könnyű azokat beterjeszteni és elfogadtatni. Könnyű meggyőzni bennünket arról, és meg is vagyunk győződve róla, hogy a minister ur ezeket nem könnyelműen csinálja, hanem a végszükség viszi rá. Ezt mind elhisszük, de végeredményben a teherviselési képességnek is van határa. Mi haszna az államnak és a pénzügyi kormánynak abból, ha olyan adójavaslatokkal állanak elő és olyan mértékét szabják ki az adóknak, amelyeket az adófizető polgár összeroskad ás nélkül elviselni nem képes? Es amikor min dent-mindent egy zsákba tömnek bele, mindent egyszerre hoznak és mindent egy év alatt akarnak behajtani, ez sokkal rosszabb, mintha egy enyhe, fokozatosan beosztott és időközönkint visszatérő tehertétellel rovatnának meg az adózó polgárok. Tudom, hogy a t. pénzügyminister ur csak örökölte ezt a javaslatot, végrehajtása azonban most történik kegyetlenül az adóhivatalokban és ha harminckét ilyen kisebb-nagyobb kellemetességgel terheli meg a fogyasztó publikumot, ez nemcsak az exisztenciák gazdasági meggyengülését és életképtelenségét idézi majd elő, hanem ezzel árt a gazdasági fejlődésnek is, amit pedig talán nem akar a t. pénzügyminister ur? Ebben az országban emberséges, olcsó megélhetés hogyan legyen lehetséges. Hogy éljen meg tisztességesen és olcsón az ember, amikor mindenért külön adót kell fizetni ? Ha valaki bemegy egy vendéglőbe ebédelni, a legegyszerűbb ebédet, ha egy kávét akar inni, ha cipőt vagy akármit vesz magának, azért nemcsak a nagy, magas árat, hanem annak adóját is nyomban le kell tenni és ilyen adók jönnek tovább is, melyek egyenesen nemcsak a kincstárt gazdagitják, hanem lehetetlenné teszik azt is, hogy emberségesen meg lehessen élni és itt olcsóbb élet következzék. Ehhez járul a 15. § is. Most nemrégiben jelent meg egy lakásrendelet, mely sok igazságot is érvényre emelt, de sokat talán túl is hajtott a háztulajdonosok érdekében. Ez most nincs a napirenden, tehát erről részletesebben nem akarok beszélni. Csontos Imre: A vendéglősök húsz koronát nyernek egy liter bor árán. Számította már ezt? (Felkiáltások a középen : Többet is !) En csak húszat mondok. Pető Sándor: Dehogy nyernek pláne most azok, akiknek drágán vásárolt boruk van. A 15. § ós az abban foglalt igazságtalanság is az élet megdrágítását eredményezi. Kérem, méltóztassék ezt meggondolás és megfontolás tárgyává tenni. Senkinek sincs kifogása az ellen, hogy a tisztviselők lakásdrágasági pótlékot kapjanak, csak az ellen van kifogás, hogy a megterhelés ne legyen egyoldalú. Epen eléggé meg van terhelve a városok és Budapest közönsége, semhogy még ilyen extra terheket is rójanak rájuk. Vázsonyi Vilmos : Ezt a lakosok fizetik, nem a háztulajdonosok. Pető Sándor: Természetesen, amint már voltam bátor említeni, a bérlők fizetik és nem a háztulajdonosok. Bátor vagyok a t. pénzügyminister urnák ez alkalomból egy kérdést figyelmébe ajánlani. Mi, fővárosi közönség, nemcsak az állami adók nagy terheit viseljük. Mi igen nagy terhekkel vagyunk megverve — hogy ugy mondjam — a fővárosi