Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-201

386 A Nemzetgyűlés 2êl. ülése 1921. évi június hó 3-án, pénteken. az általa amúgy is mérlegelendő közigazgatási kapcsolatok és gazdasági érdekek figyelembevétele mellett a határt olyképen állapítsa meg, hogy a Tiszától a Poprádig állítsa helyre a régi magyar országhatárt. Ezt múlhatatlanul megköveteli a rutén nép gazdasági érdeke. 3. Ha sem az 1., sem a 2. pont alatt jelzett megoldás nem volna keresztülvihető, akkor kérjük, hogy a fentebb megnevezett nyolc vármegyében élő, tehát az összes Magyarországban élő rutének által lakott területen rendeltessék el a népszavazás, ami — természetszerűleg ~— egy érdektelen nagyhatalom felügyelete alatt volna megejtendő, hogy a nép akarata befolyásmentesen nyilatkozhassék meg. 4. Végül abban az esetben, ha a Nemzetek Szövetsége ragaszkodnék a békekonferencia elnöke által megjelölt módozathoz, hogy t. i. a rutén nép autonómiájának felhasználásával döntsön az állami hovatartozás kérdésében, akkor intézkedjék a Nemzetek Szövetsége, hogy a rutén nép önkormányzata mielőbb kiépíttessék, még pedig ugy, hogy abban tisztán érvényesüljön a rutén föld lakosságának érdeke és hamisítatlanul nyilatkozhasson meg akarata.« Ezen propoziciók ezidőszerint a nemzetek szövetségének asztalán feküsznek, ezekkel foglalkoznak. Benes rögtön Genfbe sietett és igyekezett meggyőzni a népszövetség elnökségét és vezértitkárságát arról, hogy rutén kérdés nincs is, hogy a rutének boldogok, meg vannak elégedve a cseh impérium alatt, hogy a ruténekkel méltánytalanság, igazságtalanság nem történik, hogy a rutének a cseh impérium alatt kulturált, civilizált helyzetben, gazdasági jómódban élnek és igyekezett ismételten ennek a kérdésnek fontosságát és aktualitását egy kicsit eltolni, igyekezett ennek a kérdésnek tárgyalásától a nemzetek szövetségének tanácsát megint eltériteni. Ezek a diplomáciai sikerek azonban csak ideig-óráig tarthatnak, ezek a diplomáciai mesterkedések csak ideig-óráig érvényesülhetnek. (Ugy van ! Ugy van !) Elvégre valamikor érvényesülnie kell az igazságnak, a népek akaratának. Az igazság, a népek önrendelkezési joga feltétlenül utat fog magának törni és akkor be fog bizonyosodni az, hogy amit a cseh külügyminister ebben a kérdésben mondott és tett, az mind a népek önrendelkezési jogának és a népek akaratának, . . . Karafíáth Jenő: Arculcsapása! Kutkafalvy Miklós: ... a nép akarata megnyilatkozásának valótlan színben való feltüntetése, és nem az, amit a rutén nép követel, amiért a rutén nép küzd és küzdeni fog. Legeza Pál : A cseh impérium a rutén nép halálát jelentené ! Kutkafalvy Miklós: T. Nemzetgyűlés! Méltóztassék megengedni, hogy ennek a kérdésnek ilyen részletes ismertetése kapcsán néhány észrevételt tegyek a nemzetiségi politikára nézve. (Halljuk/Halljuk/) Tény, hogy Magyarországon a nemzetiségek elnyomva nem voltak. Tény, hogy a magyarországi nemzetiségeknek annyi jog volt a törvényben biztosítva, amennyinek kisebb része is elegendő volna, ha a magyar kisebbségek annyival rendelkeznének a mostani cseh impérium alatt. Törvényeink liberálisak, minden tekintetben kielégítők voltak a nemzetiségi kérdést illetőleg. A kérdés nem is itt van elmergesitve, hanem ezt a kérdést a rossz közigazgatás szempontjából kell elbírálni, ezen a szemüvegen keresztül kell nézni. ( Ugy van ! Ugy van !) A hivatalos politika, a kormány politikája, a parlament politikája, a legfelsőbb hatóságok politikája ebben a tekintetben mindenkor kielégítő volt, a jogegyenlőség, a törvény előtti egyenlőség, az állampolgárok közötti egyenlőség alapján állott. Es ez élő jog volt. (Ugy van ! Ugy van / a közében.) De lent a vármegyékben a gyakorlatban más volt a helyzet. (Ugy van ! Ugy van 1 a középen.) A való, a mindennapi életben más volt a helyzet. A gyakorlat, ami ebben a tekintetben a nemzetiségi területeken folyt, elitélendő. A rossz közigazgatás volt tehát az oka annak, hogy a magyarországi nemzetiségek egy része, jobban mondva ezen nemzetiségek vezetőségének egy része annyira elkeseredett, hogy tényleg képes volt inkább arra, hogy már a háború alatt a Magyarországtól való elszakadáson dolgozzék egyikmásik, mint ahogy — mi türés-tagadás — ez megtörtént. Az igazságot be kell ismerni, ennek az igazságnak a szemébe kell nézni. A másik baj, ami ennél a kérdésnél volt, a közel harminc éven keresztül fennállott pártabszolutizmus. Itt volt egy párt, amely 30 éven keresztül vezette az országot. A nemzetiségi kérdésben ennek a pártnak a politikája is becsületes, tisztességes volt, minden tekintetben kielégítő, azonban ennek a pártnak a rendszere az volt, hogy a nemzetiségi területeken lévő kerületeket egyszerűen u. n. bekebelezett, kincstári kerületeknek tekintette, amelyekben a nemzetiségi népnek mindig meg kellett választania azt, akit a központi párt oda hivatalos jelöltnek kijelölt. Ennek a pártabszolutizmusnak a következménye azután az volt, hogy a nemzetiségi vidékeken a közigazgatás tisztviselői úgyszólván minden egyes kérdést a választások szemüvegén keresztül néztek, ennek a pártpolitikának az érdekei szerint irányítottak és ez volt azután a másik nagy baj, ami ebben a tekintetben a helyzetet elrontotta és elmérgesitette. A megyei kiskirályok a nemzetiségeket másodrangú állampolgárokká degradálták. A magyar vezető államférfiak közül Andrássy Gyula gróf t. képviselőtársam volt az, aki a maga álláspontját ebben a kérdésben is nagyon pregnánsan állapította meg, ugy hogy az minden nemzetiséget feltétlenül kielégített. Az ő meghatározása lényegében az, hogy olyan politikát kell folytatni, — és ez összefügg azután az integritás politikájával is — hogy az elszakított területek lakossága őszintén, komolyan és állandóan Budapestre tekintsen. Hogy az elszakitott területek nemzetiségi lakossága nemzetiségi politikánkkal is ugy meg van elégedve, hogy állandóan Budapestre tekint, ezt röviden azzal fejezem ki, hogy keresz-