Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-199

A Nemzetgyűlés 199. ülése 192 (Szünet után.) (Az elnöki széket Bottlik József foglalja el.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik ? Szabóky Jenő jegyző: Csermis Mihály ! Csernus Mihály : T. Nemzetgyűlés ! A költségvetési tervezetben összezsúfolt számhalmazok oly benyomást keltettek bennem, hogy egyrészről csodálkozom azon, hogy ez a csonka, kicsiny, törpe Magyarország képes volt ily hatalmas erőfeszítésre, csodálkozom azon, hogy a kommunizmus és a román rablás után a magyar nép ily óriási áldozatot vállalt, másrészt pedig figyelem, hogy ezzel szemben a nagy áldozatért, a nagy teherpróbáért mit kapott cserébe. Mert én ugy képzelem a viszonyt az állam és egyes között, hogy az állam és az egyes között kétoldalú szerződés van. Mind a kettő ad és vállal, mind a kettő követel és kivan. Amikor az egyesek összesége vállalja, az államterhet, az adózást, a kiadásokat, ugyanakkor az állam bizonyos kulturális és anyagi előny nyújtását vállalja. Rövid beszédemben ezekre óhajtok kitérni. Elismerem, hogy a pénzügyminister ur kitűnő hegedűs, jól kezeli a vonót, de legyen szabad megjegyeznem azt is, hogy bandájában bizony sokszor kocamuzsikusok is vannak. Látom ezt az adó kivetésénél, de láttam az 1919/20. évi hadinyereségadó kivetésénél is, amikor jóformán adótárgy nélkül, alaposabb szakértőközegek bevonása nélkül rövid néhány óra alatt milliókat és milliárdokat vetettek ki a magyar adózóközönségre és a legnagyobbrészben igazságtalanul , (Igaz ! Ugy van I) Csanád megyét említem c?ak, ahol a községek egymásután fordulnak képviselőikhez azzal, hogy az adókivetés csaknem, mindenütt igazságtalan, elhamarkodott munkavolt. Decemberben történt az adókivetés, januárban már fellebbeztek s ennek dacára az adófelszóJamlási bizottság öt hónap óta még egyetlenegy ügyet nem intézett el, de az adók behajtása •mindenütt folyamatban var). Nyéki József: A sietség sohasem volt jó ! Csernus Mihály: Különösen fontosnak tartom és megnyugvással veszem a pénzügyminister urnák azon jövőre nézve tett igéretét, hogy a vagyonadót a száz holdon felüli birtokoknál földben óhajtja lerovatni. Én csakis igy tudom elképzelni azt, hogy a földbirtokreform végre valahára tető alá kelül. Ha ezt nem teszi meg, ha megelégszik akár termény-, akár pénzadóval, akkor azt hiszem, teljesen elhegedültük a földbirtokreformot. Ezzel kapcsolatban bizonyos hibát vetek szemükre az elmúlt kormányzatodnak azért, hogy elmulasztották azt a kedvező pillanatot, amikor még igazságosabban, alaposabban és gyökeresebben vethették volna ki a hadinyereségadót az adózókra. Ha 1919 végén vagy 1920 elején vetették volna ki ezt, sokkal inkább rá tudtak volna jönni arra, hogy mily vagyonok származtak a háború alatt és melyek a háború előtt ; sokkal igazságosabb 1. évi június hó 1-én, szerdán. 311 lett volna igy az adókivetés, nagyobb megnyugvást keltett volna és az ország financiális viszonyain sokkal nagyobb javítást eszközölt volna a hadinyereségadó, mint igy, amikor igazságtalanságánál fogva az egész országban csak elégületlenséget kelt. Az előbb már említ ettem, hogy a földbirtokreform helyes megvalósítását csak a földben lerótt vagyonadóval képzelem el. Nem kell kü ön kitérnem arra a kérdésre, hogy az egész magyar iársadalom konszolidációja, a magyar nép megnyugvása szempontjából mennyire fontos ez. Közismert tény az, hogy Magyarországon a 60—62% földmívesből 40—42% a földmunkás és 20—22% a kisgazda,

1 ami nem egészséges állapot. Az is bizonyos, hogy akkor, amikor azt a célt szolgáljuk, hogy független exisztenciákat csináljunk, akkor, amikor a lakáskérdés megoldásával rögzíteni akarjuk a magyar földmivesmunkásságot a magyar földhöz, egy-egy cö'öpöt verünk a magántulajdon bástyája mellé, egy-egy hatalmas bástyát emelünk a hatalmas, nagy, megújhodni készülő Magyarország mellé, mert az a magyar földdel együvé nőtt, szívvel-lélekkel hozzátapadó magyar munkás többé nemzetközi nem lesz, hanem egész szivében, egész lelkében teljes odaadással fog dolgozni és küzdeni a magyar hazáért. Azért tartom különösen nagy hibának a földmivelésügyi minister ur részéről, hogy nem tanúsított kellő erélyt az október óta vajúdó lakáskérdés megoldásában. Ha minister valaki, akkor legyen erélyes, akkor semmiféle alantas közeg, semmiféle alantas hatóság a minister rendelkezéseit, a Nemzetgyűlés törvényeit lábbal ne tiporja és ne helyezze ezen kérdés megoldását a jövő idők horizontjába. Ha pedig nem tudja erélyesen megoldani és végrehajtatni a kérdést, akkor vonja le a konzekvenciákat. Azt is rendkivüH nagy hibának tartom, hogy bár már november 12-én megszavaztuk a földbiitokreform törvényét, a földbirtokrendező bíróságot csak most, hat hónap után nevezték ki. Simmiféle végrehajtási utasítás e tek'ntetben még nem ment ki ; megkezdődik majd az aratás, uj vetés, őszi szántás, s egy évre megint kihúzzák ezen nagyon fontos törvény végrehajtását, mely nélkül megnyugvást, igazi jogrendet, mely nélkül igazi békés állapotokat Magyarországon nem tudunk termteni. Méltóztatnak emlékezni arra, hogy a magyar ipari munkásságot körülbelül 30—35 éven keresztül tudták narkotizálni annyira, hogy teljesen feladta nemzeties, hazafias felfogását és bedőlt a nemzetközi szociáldemokrata irányzatnak. A földmíves munkásságnál ezt nem tudták elérni. A 90-es években Csizmadia Sándor és társai próbálkoztak Békés megyében, Orosházán, Békésen, Erdődön, Szeghalmon és máshol; pillanatnyilag tudtak ugyan néhány embert megnyerni a nemzetközi szociáldemokrácia számára, de a földmives munkásság közé az még sem tudott beférkőzni. A kommunizmus* és a forradalmak idején, az októberi lázadás után valamennyire megszédült a munkás-