Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-193

116 A Nemzetgyűlés 193. ülése 1921. évi május M 23-án, hétfőn. meg, az utolsó félórában lehessen személyes kérdésben felszólalni. (Helyeslés.) Nem fosztatik meg tehát a képviselő attól, hogy személyes kérdésben felszólalhasson, de az utolsó félórára szorittatik, kivéve azt az esetet, ha az elnök különös méltánylást érdemlő körülmények esetén neki nyomban is jelentkezésére a szót megadja. (Helyeslés.) Ha már a sürgősség ki van modva, akkor legyen az tényleg sürgősség, ne folytassunk valóságos purparlékat. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, akkor ezt határozatképen mondom ki. Szólásra következik? Vasadi-Balogh György jegyző: Hadházy Zsigmond! Hadházy Zsigmond: T. Nemzetgyűlés! Változnak az idők s mi is változunk velük. Tempora mutantur et nos mutamur in illis. Ez igaz, azonban mégis micsoda hatalmas változása kellett a rohanó időnek és a magyar ember gondolatvilágának ahhoz, hogy az ország egyik legnépszerűbb emberévé a pénzügyministert tegye meg, azt a pénzügyministert, aki bejelentése szerint circa harminckétrendbeli pénzügyi javaslatot hoz a nemzet szine elé megszavazás végett, melyekkel súlyos milliókat, végeredményben nehéz milliárdokat akar adókban és egyéb közterhekben a nemzet vállaira rakni. Rupert Rezső : Személyi varázs ! Hadházy Zsigmond: Normális időkben ez a jelenség, ez a népszerűség megmagyarázhatatlan volna, ismerve a magyar embereknek az adózással szemben fennálló antipatiáját és ősi opponálási hajlandóságát. Rassay Károly: Már megmondtuk, hogy a francia sem szereti az adózást. Hadházy Zsigmond: Ma azonban ez nem csoda, hanem egyik kézzelfogható bizonyítéka a magyar nemzet életfentartási ösztönének, — ha szabad igy kifejeznem magamat — élni akarásának, igen nagy és fényes bizonyitéka annak, hogy ez a nemzet nem kiskorú nemzet, hogy ezt a nemzetet ezer esztendő látta jó és balsorsban, látta gazdagnak, nagynak, dicsőnek, látta azonban szegénynek is, elárulva, megcsalva, de reményét vesztve és elcsüggedve nem látta még soha és most sem látja. Ez a nemzet a maga nagy szerencsétlenségeiben mindig megtalálta a kivezető utat, megbecsülte és nagyrabecsülte azokat a férfiakat, akik vezetésére vállalkoztak bátor szivvel, erős lélekkel és törhetetlen hittel, és az ilyen férfiú nem kérhetett tőle olyan áldozatot, melyet meg ne adott volna ; mindegy, hogy Kossuth Lajosnak hivták-e, vagy Hegedüs Lorántnak, a válasz a nagy áldozatkérésekre egy és ugyanaz volt, hogy megadjuk. Sajnos azonban, hogy ez a nemzet csak nagy szerencsétlenségeiben tiszteli és becsüli meg nagy embereit. De mégis szerencse, hogy legalább az ilyen nagy szerencsétlenségeiben talál népszerű és nagy embert, akit követni akar. Mi sem áll távolabb tőlem, mint az, hogy azt a nagyszerű bizalmat, melyet a nemzet a mélyen t. pénzügyminister urnák előlegezett, a legcsekélyebb mértékben is csökkenteni vagy csorbítani akarnám. Sőt kijelentem, hogy az ő nagy pénzügyi tudása, koncepciója iránt én is teljes bizalommal viseltetem, én is hiszem azt, amit ő hisz, hogy az ország pénzügyi konszolidációja maga után fogja vonni az ország általános konszolidációját is. Epen ezért a világért se méltóztassék gáncsoskodásnak venni, amit el akarok mondám ... Hegedüs Lóránt pénzügyminister : Halljuk ! Hadházy Zsigmond :... hanem a legjobb szándékból eredő észrevétel lesz az a gyakorlati életből. Tudom, hogy a mélyen t. pénzügyminister ur arról a polcról, amelyen áll, sokkal többet lát és messzebb is lát, mint azok, akik nincsenek azon a polcon, de a dolgok minden részletét mégsem láthatja, s ezért nem lesz felesleges, ha a dolgok részleteit is bemutatom, mert hisz munkája tökéletes csak ugy lehet, ha részleteiben is ki lesz dolgozva. Nem kivánok külpolitikai kérdésekkel, lehetőleg más belpolitikai kérdésekkel sem foglalkozni, hanem inkább a pénzügyi téren kivánok maradni. Ezért lehetséges, hogy unalmas is leszek. Néhány ideát kivánok felvetni. Hegedüs Lóránt pénzügyminister : Halljuk ! Hadházy Zsigmond : T. Nemzetgyűlés ! A pénzügyi bizottság indokolásában azt olvasom, hogy a pénzügyi kormányzatnak három alapelve van. Az egyik alapelve az, hogy fedezetlen bankjegyet kibocsátani többé nem szabad, a másik az, hogy a vagyonváltságból befolyó összeget folyó kiadásokra fordítani nem lehet, hanem az államadósság csökkentésére, illetőleg könnyítésére kell fordítani, a harmadik alapelv pedig az, hogy a már beterjesztett és még beterjesztendő pénzügyi javaslatokkal a magyar adózási rendszer kiépítését már befejezettnek kel tekinteni, mert a mi közgazdaságunk nagyobb emelést már nem bír el. A két első alapelvet megértem, az egészen tiszta és világos, de a harmadik már nem ilyen tiszta és világos, sőt az nem is alapelv, hanem egy megállapítás. En ugyan nem tudhatom, hogy a pénzügyi bizottság mennyire ismeri azokat a javaslatokat, melyeket a pénzügyminister ur még be sem terjesztett, — én sajnálatomra nem ismerem és igen sokan nem ismerik — de kételkedem abban, hogy a pénzügyi bizottság is ismerné azokat a javaslatokat egytől-egyig, ismerné azoknak kihatásait. Már pedig ha nem ismeri, akkor nagyon csodálatosnak tartom azt a megállapítást, hogy közgazdasági életünk nagyobb adóemelést már nem bir el, mert ez máskép azt jelenti, hogy annyit azonban bizonyosan elbir. Én a pénzügyi bizottságnak ezt a megállapítását nem tartom elég objektívnek, azt egy ilyen komoly bizottságnak akkorra kellett volna hagynia, amikor ismerte volna egytől-egyig azokat a javaslatokat. Egyet azonban egész biztosan tudok, nevezetesen azt, hogy azok a beterjesztendő javaslatok adórendszerünket kiépíteni nem fogják, mely adó-