Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-169
A Nemzetgyűlés. 169. ülése 1921. évi március hó 19-én, szombaton. 83 készül a vagyonváltsággal, ugyanakkor a pénzügyi bizottság benyújthatja jelentését az 1920/21. évi pénzügyi törvényről. Ha ezt a Nemzetgyűlés tárgyalás alá veszi, meg vagyok róla győződve, hogy április végére végre van legalább egy kerete a pénzügyi törvénynek. Ha ez sikerülne, akkor május végére az uj költségvetést, amely valóságos költségvetés lesz, nevezetesen az 1921—22. évit be tudnám nyújtani. (Élénk éljenzés.) Azért hangsúlyozom azt, hogy ha ez sikerülne, mert rám ós az országra nézve nagy fontosságú, hogy mialatt a ministerium az uj költségvetés összeállitásával van elfoglalva, azalatt a parlamentben már folyjék a költségvetési vita és a parlament kifejezze azt a gondolatot, amelynek már t. barátom kifejezést adott, hogy a legnagyobb takarékosság szükséges és azt az egész vonalon kérlelhetetlenül keresztül kell vinni. (Elénk helyeslés.) Azt hiszem, ez szükséges azért, mert a pénzügyminister máskép az uj költségvetést megállapítani nem tudja; de szükséges — ne tessék ezt rossznéven venni — szerintem a Nemzetgyűlés tekintélye szempontjából is, mert egy népképviselet akkor lesz nagykorúvá és akkor lesz parlamentté, amikor a budgetjogot először gyakorolják, (Ugy van!) és azt hiszem sokkal helyesebb lesz, ha egymás leleplezése helyett az ország valóságos állapotát tárgyaljuk. (Helyeslés.) T. barátomnak ez a kivánsága tehát teljesülni fog. Ami a takarékosságot illeti, erről még leszek bátor szólani. Henzer István t. barátom sokkal nehezebb kérdést vetett fel : a sok bajjal és üres gyomorral küzdő magyar köztisztviselők kérdését hozta elő. Hogy ez a kérdés engem mennyire érdekel, annak tanúbizonysága az, hogy itt vagyok. Itt vagyok, amennyiben más, kényelmes állásomat elhagytam s egy magyar köztisztviselői állást vállaltam, csak azért, hogy a köztisztviselőkön segíteni tudjak. E tekintetben azt hiszem, tapasztalták is már kartársaim, hogy mindent megteszek érdekükben; hiszen kedvezményes élelmiszerekkel, ujabban ruhaszövetekkel és a kedvezményes cipőakcióval és cipőtalpakkal is igyekeztünk, amennyire lehet, nyomorukon segíteni. Most a kormány hajlandó egy további, — megjegyzem, teljesen átmeneti jellegű — segélyt is adni. Azért jelzem, hogy ez a segély átmeneti természetű, mert becsületes őszinteséggel ki kell jelentenem, hogy azon okokból, amelyeket később el fogok mondani, az uj költségvetésbe ilyen átmeneti segélyt fel nem vehetünk, mert az uj költségvetést mentesítenünk kell minden túlterheléstől. Ezt az átmeneti segélyt akként tervezem, hogy a törvényjavaslat 2. §-ához leszek bátor majd egy módosítást benyújtani, amely szerint a kormány felhatalmazást kap arra, hogy április, május és június hónapokon át összesen 300 millió koronát ezen átmeneti segély céljaira felhasználhasson, a ministertanácsnak pedig azt leszek bátor javasolni, hogy ez a szóbanforgó átmeneti segély körülbelül a törzsfizetés összegével legyen egyenértékű és pedig olyan formában, hogy mivel különféle illetményszabályzatok vannak és más az állami tisztviselők, más a rendőrségi tisztviselők és más az államvasuti tisztviselők és alkalmazottak fizetése, nehogy ezen testületek között súrlódás keletkezzék, egységes kulcs szerint történjék a kiutalás, de ugy, hogy az alacsonyabb rangosztálybeliekre lehetőleg több jusson, amihez képest a XI. rangosztályban 400 korona lenne ez a segély — a magasabb rangosztályokban pedig egyenlő összegű lenne. Ezt meg fogjuk próbálni, de ennél többet nem birok tenni, tehát ne is méltóztassanak tőlem többet kívánni, annyival is inkább, mert a tisztviselőkérdés megoldása egészen más módon kell hogy történjék. (Igaz ! Ügy van !) Ha ki fogom majd később mutatni, hogy ezt a 300 milliós segélyt is milyen összegből tudom csak fedezni, akkor látni fogják maguk a tisztviselők is, hogy ezt az összeget a legjobb szívvel adtuk bár nekik, de többet nem adhatunk. Miután pedig a Nemzetgyűlés mindkét pártja egyformán helyeselte ezt az inditványt, amely tulajdonképen a két pártból egyértelmüleg indult is ki, és örömmel láttam, hogy a kisgazdapárt is hozzájárult ahhoz, kérem, hogy erre vonatkozó indítványomat itt a Nemzetgyűlésen is méltóztassanak elfogadni. Ezzel azonban a probléma megoldva nincs. (Igaz! Ugy van!) A köztisztviselői probléma voltaképen a magyar állam problémája, mert amint mindig hangoztattam : bolonddá teszi a tisztviselőt, aki azt hiszi és azt hirdeti, hogy 100—200—300 °/o-os fizetésemelésekkel, azzal, ha több bankót adunk a tisztviselők kezébe, megoldhatjuk a kérdést. A tisztviselők prob' lémája ezzel nincs megoldva; sőt ellenkezőleg, ez a szerencsétlen rendszer, amely a háború alatt meghonosodott és tavalyig nálunk is alkalmazásban volt, t. i. hogy folyton ujabb és ujabb bankónyomással, ujabb fedezetlen bankjegyekkel akartak rajtuk segiteni,|tette tönkre a tisztviselői kart és egyúttal a magyar államot is. (Igaz ! Ugy van!) Mert ha ugy számítom, hogy 17—18 milliárd az a bankjegy-mennyiség, amit a magyar államnak az Osztrák-Magyar Bank eddig rendelkezésére bocsátott, akkor, ha ezt a mennyiséget csak egy- vagy két milliárddal növelem is, anélkül, hogy a mögötte álló termelőtőkét is növeltem volna, ezáltal olyan drágasági spirálist kezdtem, amelynek eredményeképen a tisztviselői kar még rosszabb helyzetbe kerül, mint amilyenben eddig volt, mert az eddig forgalomban volt bankók vásárlóképességét is elveszem. (Igaz! Ugy van !) Ez szerencsétlen állapot, amely ellen egész pénzügyi politikánknak állást kell foglalnia, mert a tisztviselői karon csak ugy segíthetünk, ha mindnyájunk papírját, a koronát emeljük. li*
