Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-168
74 A Nemzetgyűlés 168. ülése 1921. az, hogy most, amikor tárgyalás alá kerül a budgetjavaslat és végre erősebben szólhatunk hozzá az ország financiáinak rendezéséhez, ha belátjuk is, hogy a pénzügyminister ur egész erejét latbaveti annak érdekében, hogy az ország javára szolgáló törvényjavaslatoknak egész sorozatát hozza ide, és ha e tekintetben könnyűvé teszi is a Ház a minister ur feladatát, egy pontot semmiképen sem látunk az ő programmjából megvalósítva — ós előre jelezhetem, hogy emiatt igen erős támadásban lesz neki része — és ez az, hogy a takarékosságot az ő egész eddigi működése alatt semmiképen sem látjuk kidomborítva. Rassay Károly: Mi van az autókkal? Sándor Pál : Látjuk, t. Nemzetgyűlés, hogy más gazdag országok mennyire összeszorítják a kiadásaikat, látjuk, hogy pl. Hollandiában az összes ministeriumok egy házban vannak, és látjuk, hogy milyen kevés emberi erővel végzik a ministeriumok nagy munkáját a külföldön, ahol pedig pénz, hatalom és anyag van, mi pedig még mindig abban az álomban vagyunk, (Mozgás. Zaj. Halljuh! Halljuk !) hogy nagy állam vagyunk és még mindig olyan széles alapokra helyezkedünk, mint a múltban. Orbók Attiia : A lakáshivatal hetven millióba kerül, és csak bajt csinál! Sándor Pál : Végre meg kellene barátkoznunk azzal, hogy ez az ország szegény ország, amelynek csekély erőkkel kell megvívnia az életet, végre tudatára kell jönnünk annak, hogy a panamák idejének véget kell érni,... Orbók Attila: Szabad sajtót kérünk ! (Mozgás.) Sándor Pál :... hogy a túlkiadásoknak véget kell érni. És, t. Nemzetgyűlés, azt látjuk az egész vonalon, hogy a mi felszólalásainkra, az ellenzék felszólalásaira, amelyekkel egyes dolgokat akarunk megjavítani, feleletet nem kapunk. T. Nemzetgyűlés ! Ezeket a kérdéseket mi — előre jelzem a pénzügyminister urnák — a budget alkalmával irgalmatlanul elő fogjuk terjeszteni és a pénzügyminister urat szorítani fogjuk arra, hogy szavát megtartva a legnagyobb takarékossággal vigye az ország ügyeit. Ez az ország megérdemli, hogy takarékossággal ismét felvirágoztassák, meri ez az ország meg fog felelni hivatásának, kötelességének, de csakis ugy, ha mindnyájan összetartunk abban az egy irányban, hogy tiszta levegőt teremtsünk itt, a mi gazdasági viszonyaink mellett. Méltóztassék tehát t. pénzügyminister ur ebben a tekintetben a jövőben nekünk előterjesztést tenni, akár itt, akár a pénzügyi bizottságban, hogy ezek a hibák helyrehozassanak, mert addig, amig ebben az országban tékozlás folyik, — amit napról-napra nyiltan láthatunk — amig mi mindent drágábban szerzünk be és a kormány vaksága következtében mindent olcsóbban kell odaadnunk, addig ebben az országban a pénzügyminister ur adótörvényeinek ellenére sem fogunk rendes kezeléshez jutni. (Ugy van! a szélsőbalon.) évi március hó 18-án, pénteken. Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha senkisem kíván szólani, a vitát berekesztem. Az idő előrehaladottsága miatt indítványt kívánok tenni a legközelebbi ülés idejére és napirendjére nézve. Indítványozom,hogy a Nemzetgyűlés legközelebbi ülését holnap, március 19-én, szombaton délelőtt 10 órakor tartsa, és annak napirendje lenne : 1. A mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítése; 2. az indítvány- és interpellációs-könyv felolvasása; továbbá 3. az 1920/21. költségvetési év első három hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1920 : XIV. te. hatályának 1921. évi május hó végéig való kiterjesztése tárgyában beterjesztett törvényjavaslat részletes tárgyalása. Méltóztatnak napirendi indítványomhoz hozzájárulni ? Ugron Gábor: A napirendhez kérek szót. T. Nemzetgyűlés! Anélkül, hogy az elnök ur által tett propozicióval szemben állást foglalnék, tekintettel arra, hogy a kormány tudomásom szerint a holnapra kitűzött indemnitási javaslaton kivül a húsvéti szünetek előtt további javaslatokat tárgyaltatni nem óhajt, nagyon lekötelezné az igen t. kormány a Nemzetgyűlést, ha szíveskednék már most tájékoztatni a Nemzetgyűlést arról, hogy meddig szándékozik a húsvéti szünet ideje alatt a Nemzetgyűlés működését szüneteltetni és mikorra tervezi a Nemzetgyűlés legközelebbi ülését. Tekintettel arra, hogy a nagyhét után következő héten igaz, hogy két munkanap lenne, de közvetlenül utána vasárnap és az április negyedikére eltolt Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe van, ugy látom, hogy április 5-ike előtt nem igen tarthatna a Nemzetgyűlés ülést. Ezért tisztelettel kérem a kormányt, hogy méltóztassék tájékoztatni a Nemzetgyűlést a húsvéti szünetre vonatkozólag. Ereky Károly : T. Nemzetgyűlés ! A napirendi indítvánnyal kapcsolatban az a tiszteletteljes megjegyzésem van, hogy mivel előreláthatólag elegendő idő fog rendelkezésre állani, javaslom, vegyük fel a holnapi ülés napirendjére az eddig bejelentett mentelmi ügyeket, is, hogy a Ház azokat mielőbb letárgyalhassa. Elnök : T. Nemzetgyűlés ! Holnap interpella ci ós nap is van és nagyon sok interpelláció van bejegyezve. Azt hiszem, legfőbb érdeke a Nemzetgyűlésnek, hogy az indemnitási törvényjavaslatot megszavazza. Ezért kérem a képviselő urat, tekintsen el ettől az indítványától, mert ha a mentelmi ügyeket is felvesszük a napirendre, kifogyunk az időből, azután meg az egész Ház kivan egy kis pihenést és az indítvány elfogadása esetén nem mehetnénk haza a jövő héten, a húsvéti ünnepekre, házi tűzhelyünkhöz. A ministerelnök ur kíván szólni. Gr. Teleki Pál ministerelnök : T. Nemzetgyűlés! Ugron igen t. képviselőtársam felszólalására akarok röviden reflektálni. Tekintettel arra, hogy az előterjesztett pénzügyi javaslatokat mind letárgyaltuk és az indemnitás vitája holnap előre-