Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-167

A Nemzetgyűlés 167. ülése 1921. nagyobbrészt magyar katonák voltak, a legtöbb rokkant is magyar ember lett, tehát nem is szabadna itt a régi kvóta szerinti kulcsot venni számításba, hanem a leghelyesebb az lenne, ha a honvédelmi minister ur keresztül tudná vinni azt, hogy a fronton szolgáltak létszáma legyen a megegyezés alapja. Ha igy összegyűjtjük az összes pénzeket, amelyeket a háború alatt idehaza és a frontokon gyűjtöttünk, azonkivül be fogjuk hajtani ezt az adót, akkor talán abban a helyzetben leszünk, hogy legalább valahogyan elláthatjuk majd hadiárváinkat, özvegyeinket és rokkantjainkat. Segíteni lehet ezen a bajon még azáltal is, hogy ezeket a nyugdijakat és illetményeket törvényhozási utón rendezzük, mert ugyebár egy bizonyos összeg fog majd rendelkezésünkre állni. Óriási különbség azonban, hogy ezt az összeget hány ember között leszünk kénytelenek felosztani. Én igen furcsának tartom azt a helyzetet, hogy egyes rokkantak, akik nagy vagyon felett rendelkeznek, akiknek nagy üzleteik vannak, nem mondtak le önként azon rokkantilletményekről, melyeket nekik kiutaltak. Furcsának tartom azt is, hogy azon hadiözvegyek, akik szintén vagyonnal rendelkeznek, nem mondtak le illetményeikről, hanem felveszik azt a pár koronát, amely nekik havi illetményként ki lesz utalva. Igaz, hogy talán azt mondhatják, hogy ép olyan jogosan megilleti őket az, mint másokat, de nekik be kellene látniok, hogy erkölcsi kötelességük tekintettel lenni az államnak mai súlyos helyzetére, és amikor az állam a legjobban rászorulókat nem tudja kellőkép ellátni, erkölcsi kötelességük ezen jogukról lemondani és átadni azt a pár koronát, mely az ő helyzetükön ugy sem segit, hisz az ő megélhetésük biztosítva van, az arra rászorultaknak. Ha ezt nem teszik meg önként, — mert eddig nem tették meg, annak ellenére^ hogy többször érkezett hozzájuk ilyen felszólítás, — akkor a törvényhozás kötelessége ezt a szociális törvényt megalkotni. Ezáltal is hatalmas számot tudunk majd leütni az állam eltartására szorulók tömegéből, és enyhíthetünk az állam terhén. Hasonlóképen szükséges, hogy meszüntessük azt a bürokratikus eljárást, amely jelenleg ezen nyugdíjaknak, illetőleg illetményeknek kiutalása körül folyik. Lehetetlen és tarthatatlan helyzet az, melyben jelenleg vagyunk, és amellett oly hatalmas összeget emészt fel, melyet ha az eljárás egyszerűsítésével megtakaríthatunk, szintén az özvegyek és árvák részére juttathatunk. Egy interpellációm alkalmával kifejtettem már ebbeli nézetemet és akkor arra kértem az igen t. kormányt, tegye megfontolás tárgyává, hogy nem lehetne-e a nyugdíjasoknál is megvalósítani ugyanazt a szisztémát, ami megvan az állami alkalmazottaknál, hogy t. i. ne a központból kapják nyugdíjaikat, ne kelljen e célra egy hatalmas központot fentartanij hanem a járási adóhivatalok utján. évi márc. hó 17-én, csütörtökön. 43 (Az elnöki székei Kenéz Béla foglalja el.) Megvannak az állandó szervek, ujabban a katonai nyilvántartó hivatalok is, ezen állandó szervek hatáskörébe lehetne tehát ezt az ügyet átutalni, miáltal megszabadulva egy hatalmas adminisztrációtól, nagy összegeket takaríthatnánk meg, s fordíthatnánk a rászorultak segélyezésére. E téren meg kell tennünk mindent, hogy az utolsó fillért is megtakarítsuk ós azon szerencsétlenek javára fordítsuk, akik arra nagyon rá vannak utalva, mert a mai helyzet teljesen lehetetlen és tarthatatlan. Bátor vagyok ezért a következő határozati javaslatot benyújtani, kérve annak elfogadását (olvassa) : »Utasítsa a Nemzetgyűlés a honvédelmi minister urat arra, hogy záros határidőn belül terjesszen a Nemzetgyűlés elé jelentést azokról az alapokról, melyeket idehaza az egyes csapattestek és különböző frontokon a hadsereg kötelékében a rokkantak, hadiözvegyek és árvák felsegitése céljából gyűjtöttek. Utasítsa továbbá a Nemzetgyűlés a népjóléti minister urat arra, hogy a rokkantak, hadiözvegyek és árvák nyugdíja, illetve nevelési járuléka rendezése »céljából sürgősen dolgozzon ki törvényjavaslatot és tegyen jelentést a Nemzetgyűlésnek azon intézkedésekről, melyeket tett, vagy a közeljövőben szándékozik tenni azon célból, hogy ezek illetményeiket rendesen kapják meg.« Elnök : Szólásra következik ? Kontra Aladár jegyző; Huszár Károly! Huszár Károly : T. Nemzetgyűlés ! Az úgynevezett hadi országgyűlésen évről-évre ismételten előállottunk azzal a követeléssel, hogy bizonyos egyensúly és harmónia álljon helyre az egész nemzetben a háború terheinek viselése tekintetében. Számosan felpanaszolták, hogy a háború alatt a nemzetnek csak egyik része viselte a terheket, másik része pedig véráldozattal egyáltalában nem vett részt a terhekben, s még a pénzáldozatban sem olyan mértékben, mint ahogy az szükséges lett volna. Az ilyen nagy erőfeszítés, mint amilyen ez a reánk kényszeritett háború volt, a nemzeti áldozatkészség korszaka kellett volna hogy legyen, minden osztály, egyén és család részére. (Igaz! Ugy van !) Ezzel szemben fennáll az a tagadhatatlan anomália, hogy voltak családok, melyek nyolcszorosán, sőt tízszeresen kivették a maguk részét a terhekből és viszont voltak sokan olyan családok, melyek bár számos férfitagjuk volt, véráldozatot nem hoztak, sőt olyan helyzetbe jutottak, hogy vagyonuk megtízszereződött vagy megszázszorozódott. Voltak olyanok is, kik ezerszer nagyobb vagyonnal rendelkeztek a háború végén, mint annak elején, akik a háborúban csak a tejfelt szedték le és voltak viszont mások, épen az úgynevezett alsóbb néposztály különböző rétegei, amelyek a háborúnak csak a fekete levesét ismerték. (Egy hang a jobboldalon: Különösen