Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-167

44 A Nemzetgyűlés 167. ülése 1921. a földmívesek!) Ezért következhetett be olyan könnyen a forradalmak idején a nagy lázítás a nemzeti véderő intézménye ellen, mert ebben a tekintetben nem volt kellő szigorúság a múltban és ennek a nagy igazságtalanságnak és aránytalanságnak érzete tette fogékonnyá a lelkeket, hogy a véderőszervezet ellen lehetett nyíltan és szabadon beszélni az országban. Én végtelenül örülök és nagyon boldog vagyok, hogy a pénzügyminister ur az ő törvényjavaslat-sorozatainak úgyszólván elsejévé teszi ezt a javaslatot, amely az e téren fennálló igazságtalanságok és egyenlőtlenségek jó részének megszüntetésére fog vezetni. T. Nemzetgyűlés! A mi rokkant- és árvaügyünk és hadiözvegyeinknek ügye is nagyon el van hanyagolva. Tudom, hogy az ország teherbiróképessége nem olyan, mint más államokban. De én, aki érintkeztem a rokkantak, hadiözvegyek és árvák ezreivel, konstatálhatom, hogy a magyar államot és társadalmat ezen a téren is súlyos terhek kötelezik, és így lényegesen többet kell tennünk, mint amennyit eddig tettünk. Nemrégiben lent voltam választókerületemben. Egész tömegével jöttek elém olyan hadiözvegyek, akik mai napig sem kapták meg özvegyi ellátásukat. (Felkiáltások jobbfelül: Másutt is igy van! A Tiszán tut is! Régi osztrákok ülnek ott !) Tömegesen jöttek olyanok, akik eddig egy krajcárt sem kaptak. Viszont egy szegény asszonyt, aki hat kiskorú gyermeket tart el, hetedik gyermeke pedig, aki kenyérkeresője volt, a háborúban elesett, elutasítottak azzal, hogy neki semmiféle segély nem dukál, mert a fia esett el, és nem a férje. A perifériákon levő közegek tehát ilyen embertelen módon magyarázzák a rendeleteket, ami azután kell hogy a széles néprétegekben óriási elkeseredést keltsen azokkal a tényezőkkel szemben, amelyek iránt pedig a nemzetnek szimpátiával kell lennie. Itt van pl. egy eset, véletlenségből nem hoztam most többet magammal. (Egy hang jobbról : Vagonszámra lehetne hozni őket!) Ezerszámra. Itt van özvegy Nyíri Józsefné esete, lakik Sárvárott, Ujsziget-utca 28. szám alatt. Férje a háború alatt bevonult, kirendelték munkára, közben Pusztaszikszón meghalt. Hadisegélyét 1919 februárjában beszüntették, nyugdijat nem kapott és ma sem kap semmit. Két gyermeke van, egy öt- és egy hatéves és nem kap semmi segélyt. Ilyen esetek tömegesen fordulnak elő az egész országban, és én azért örülök végtelenül ennek a törvényjavaslatnak, mert most már meglesz végre a lehetősége annak, hogy ezeken az állapotokon valahogyan segítsünk. ügy látom, t. Nemzetgyűlés, hogy az egész rendszernél tulajdonképen az adminisztrációban van a hiba. (ügy van ! jobbfelöl.) A rokkantügynek és a hadiözvegyek, hadiárvák gondozásának egész adminisztrációja nincs azon a magasévi márc. hó 17-én, csütörtöhön. laton, amelyen lennie kellene. Amikor a bevonulási parancs jött, 24 óra alatt be kellett vonulni. Ha a katona kötelességteljesitésóről volt szó, abban a pillanatban kellett neki meghalnia, mikor ugy parancsolták. És most, amikor özvegyekről, árvákról, vagy rokkantakról van szó, esztendőkig kínlódik a bürokrácia az aktákkal, pedig ezek az emberek és családjaik a vérükkel fizettek azért, hogy még a rendes bürokratikus úttól eltérőleg is meleg szívvel és megértéssel kezeljék az ő dolgaikat. (Igaz! Ugy van!) Amikor hivatalban voltam, nálam is jártak ilyen áldozatai és kárvallottjai a háborúnak, és tudom, mit jelentett az, amikor egyszer este félkilenc órakor bejött valaki a ministeriumba, a legnagyobb nyomorban és teljesen elhagyatva, és én telefonon átszóltam a másik osztályba, hogy ezt a dolgot azonnal el kell intézni. Az osztályból visszatelefonálták, hogy, ezt most nem lehet megcsinálni, talán majd holnap, és én bebizonyítottam nekik, hogy őt perc alatt is el hehet intézni, ha sziv és akarat van hozzá. ( Ugy van !) Azért hozom fel ezeket a dolgokat, hogy minden illetékes tényezőnek figyelmét, — különösen azokét, akik a rokkantakkal, hadiárvákkal és hadiözvegyekkel foglalkoznak — felhívjam arra, szíveskedjenek ebben a munkában még az eddiginél is sokkal több szeretetet és sokkal több megértést tanúsítani. Mózer Ernő : Nem szeretnek bennünket ! Nem magyarok ülnek ott, hanem osztrák invalidusok. (Zaj.) Huszár Károly : T. Nemzetgyűlés ! A rokkant pszihológiáját, a rokkant lelkét ismerni kell. Ha azzal az emberrel ugy bánunk is, mint a himes tojással, még mindig van a lelkületében valami, azt hiszi, hogy igazságtalan áldozata ennek az egész dolognak. Ezekkel az emberekkel tehát egészen kivételesen kell bánni. És én sohasem tudok az ilyen emberre haragudni akkor sem, ha talán keményebb szavakat használ is, mint más, mert talán jogcímet is szerzett hozzá. T. Nemzetgyűlés ! Teljesen lehetetlen dolog, nem is tudom megérteni, — pedig valamelyest én is foglalkoztam a dologgal — de talán a honvédelmi minister ur tudna felvilágosítást adni, hogy Vas megyében pl. azt mondják, hogy családtag után, ha az elhunyt hősi halott mindjárt családfentartó volt is, tehát édesanyját, vagy tehetetlen öreg apját, vagy dolgozni nem tudó testvéreit tartotta el: nem folyósítanak semmiféle segélyt. Én ugy tudom, hogy ez ellenkezik a fennálló rendelkezésekkel. Ha azonban ez nem igy volna, kérem a honvédelmi minister urat, szíveskedjék nyilatkozni, és ha igy van : a dolgon sürgősen változtatni. Mert nem a házasság megkötése a lényeg a segélyezés kérdésében, hanem a megélhetés lehetőségének biztosi tása. Ha valakinek csak egyetlen családfen tartója, vagy eltartója volt és az illető hősi halált halt, vagy teljesen rokkant lett: köteles-