Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-185
À Nemzetgyűlés 185. ülése 1921. évi május hó 6-án, pénteken, 433 a mi rovásunkra gyarapodtak, Thomson, szépítgetni és mentegetni akarja, különösen Romániát illetőleg, a kisebbségek jogaival szemben elkövetett hibákat és pedig a következő okoskodással (olvassa): »ISTem kell azon csodálkozni, mert hiszen Románia, a román királyság nem bir azon mennyiségével az intellektuális, különösen a hivatalnoki elemnek, hogy azzal egy, az ő eredeti területénél nagyobb területet megfelelő erőkkel elláson.« (Zaj. Derültség. Felkiáltások: Hallatlan !) Ez tökéletesen áll. (Ugy van ! Ugy van !) A mi rovásunkra alakult államok egyike sem birt és nem bírhatott, — ez nem szemrehányás, amelyet nekik teszünk, nem leszólás, ez a históriai fejlődés következménye — alig birt azzal a szakszerű és kormányzati emberanyaggal, amely szükséges volt saját területén egy nyugateurópai igényeknek megfelelő kormányzat és kultúrpolitika létesítésére ; tehát nem bírhatott a potiori, nem bírhatott azzal a fölös emberanyaggal, amellyel a kormányzatot, a kultúrát elláthatta volna itt. Tehát ennél a védelemnél erősebb elitélését annak a politikának, amely ezeket az államokat létesítette, elgondolni sem lehet. (Ugy van! Ugy van !) Ez leplezi le azt a nagy kulturbűnt, amelyet Magyarország ellen elkövettek. (Ugy van] Ugy van ! Taps.) A Magyarország feldarabolásából eredő közgazdasági hátrányokat a békeszerződés támadói és védelmezői egyaránt elismerik. Természetesen az ő fejükben állandó konfúzió van az osztrák-magyar monarchia és Magyarország közt, az ő eszejárásuk még nem illeszkedett bele, hogy Magyarországot önmagában álló, öncélú lénynek tekintsék ; pedig én állítom, hogy — csak mellesleg mondva — Magyarország a maga régi határaiban gazdaságilag olyan autarchiát képezett, amelyhez foghatóan tökéletesebbet Európában nem lehet találni. (Ugy van! Ugy van!) Es akkor azután, miután szétdarabolták, most azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy valahogy gazdaságilag megint össze kell csirizelni. Erre megfelel Spoor képviselő, aki azt mondta, hogy abszurd gondolat az olyan egységnek, amilyen a magyar királyság, erőszakos és természetellenes megbontása után az alkotórészek között gazdasági egységre törekedni. Ahol a geográfia és a gazdasági egymásrautaltság olyan világosan állapítják meg az egységet, ahol annak összetörésére még az etnográfiai szempont sem szolgáltathatott ürügyet, — mert hiszen etnográfiai szempont a történt határmegállapitásnál lépten-nyomon arculüttetik —- ott valóban nehéz erre a szétdarabolásra és ennek a szerződésnek igazolására bármely más alapot találni, mint azt, hogy azoknak a szövetségeseknek, amelyeknek ez államok a háborúban, elismerem, hasznos szolgálatokat tettek, ugy tetszett, n hogy e szolgálatokat meg kell jutalmazni. Ők maguk pedig, ezek az államok, szerinNEMZETGYULESI NAPLÓ. 1920—1921. — IX. KÖTET. tem, *a kora ifjúságnak azon étvágyával ettek, amely a következő napon beálló gyomorfájásban végződik. (Ugy van! Ugy van! Taps.) Végül még csak a következőt kívánom megjegyezni az összes angol kormánynyilatkozatok tekintetében. Mindannyian ismételten hangsúlyozzák, hogy a leglelkiismeretesebb, legbehatóbb vizsgálat előzze meg a határmegállapitást. (Ellenmondások.) Kutkafalvy Miklós: Fogalmuk sem volt az egészről ! Gr. Apponyi Albret: Hát, t. uraim, én nem akarom kétségbe vonni, hogy a maguk körében nagy és lelkiismeretes munkát végeztek. De hogy ez a munka ilyen nagy európai kérdések megítéléséhez adsequat, megfelelő legyen, ahhoz hiányzott egy dolog, egy kardinális tétel, t. i. azok a nyugateurópai államférfiak és egyéb politikai tényezők, amelyek — nem sértem meg őket azzal, ha ezt konstatálom — Kelet-Európa viszonyairól csak igen halvány fogalmakkal birtak, akik tehát rá voltak szorulva arra, hogy a helyszínén lakó, a helyzetet ismerő tényezőktől információt nyerjenek, és csak ennek az információnak alapján induljanak meg, csak az egyiket hallgatták meg, a másik felet, Magyarországot, pedig nem hallgatták meg. (Igaz! Ugy van!) Es ez az egy tény elitéli azt az egész előző munkát, mely a békeszerződéseknek megállapítására vezetett. (Ugy van!) Nem itt mondom ezt el először, elmondtam ott is, ahol ez nem hangzott kellemesen, de hangosan tiltakoztam ez ellen az egyoldalú eljárás ellen. Én tökéletesen megengedem, »ab amicis, nisi justa sunt petenda«, — hát még »ab inimicis«, hogy minden hatalmi tényező, mikor döntésre kerül a dolog, több kedvezést fog mutatni azoknak, akik az ilyen nagy mérkőzésben mellette voltak, mint azoknak, akik ellene voltak. Ez a dolog természetében van, és addig, mig magasabb európai és emberi érdekekbe nem ütközik, megvan a jogosultsága. Ez vonatkozik az elhatározásnak arra a stádiumára, mikor meg kell határozni, hogy mit akarunk épen csinálni. De abban a stádiumban, midőn az igazságot keressük, midőn meg akarjuk alapozni elhatározásainkat, amikor tudni akarjuk, hogy mit jelent az igazság, ott teljesen részrehajlatlan eljárásra van szükség, (Igaz! Ugy van!) az informativ eljárás csak minden érdekelt egyenlő feltételek mellett való meghallgatásával lehet megfelelő. (Ugy van! Taps.) Végül — már t. i. beszédemnek, sajnos, csak a külügyi kérdésre vonatkozó részét értem — (Halljuk! Halljuk!) foglalkoznom kell és pedig, ha a Nemzetgyűlés megengedi, behatóan az u. n. lettre d ? envoi-val, a kísérő-irattal, mert ennek kérdését alaposan kell tisztázni. Talán még a magyar közvéleménynek minden árnyalata sincs tisztában azzal, hogy ennek mi a jelentősége, és ezt meg kell állapitanunk magunk •" 8