Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-184

400 A Nemzetgyűlés 184. ülése 1921. évi május hó 4-én, szerdán. odaát pedig támogattatni fognak a győzők által, akkor ezen perspektíva hatása alatt igenis eltántorodtak a régi hűségtől és elszakadtak; legalább egy részük. De ez nem volt sohasem egy megfontolt, érett, józan politikai elhatározás, erre felhatalmazásuk nem volt és igy teljesen hamis és a leghatározottabban vissza kell utasitani azt a beállitást, mintha Magyarország egy önmagától szétömlő, a nemzet, a lakói által elitélt és elhagyott alkotás volna, mert az erős lábon állott, ezeréves kapcsok és a természet törvényei tartották össze, és csak egy momentán mámor, a legyőzetés hisztériája közben rendült meg a lakosság egy részének hűsége; de merem állitani, hogy ma már nagy részük megbánta, hogy eltévelyedett. (Ugy van! Vgy van! Taps.) Kutkafalvy Miklós : Nem is a nép csinálta ! Gr. Andrássy Gyula: Angliában szemmelláthatólag átalakul a közvélemény a mi előnyünkre. Az a régi barátság, amelyet éreztek irántunk, az a régi tradicionális rokonszenv, amely azon alapult, hogy tudták az angolok, hogy mennyire bámuljuk az ő alkotmányos életüket, hogy a mi ideálunk az angol politikai rendszer és az angol parlamentarizmus, ez a régi rokonszenv megint kezd felmelegedni, megint kezd erőre szert tenni. Az egyik képviselő, aki felszólalt, Spoor, azt mondta, hogy általában a felfogás a békére vonatkozólag teljesen megváltozott. Azt mondta, hogy azok, akik meg tudják a közvéleményt figyelni, nem tagadhatják, hogy ma már Anglia többsége elitéli a békét, azt hibásnak tartja és azt kívánja, hogy minél hamarább visszatérjenek a régi ösvényre és minél hamarább helyrehozzák azokat az égető igazságtalanságokat, amelyek a békében le vannak fektetve. Ez rendkívül fontos dolog. Bizonyos, hogy vannak olyan politikusok, akik lenézik a közvéleményt, a közhangulatot, akik magukat reálpolitikusoknak nevezve, azt hiszik, hogy minden politikai kérdést csak vassal és vérrel lehet megoldani. Ez teljes tévedés. Ez a hatalmi helyzetnek félreismerése, mert maga a közvélemény egy hatalom, mert befolyásolja a hatalmi tényezőket, (Ugy van!) azokat arra birja, hogy állást foglaljanak a közvélemény által igazságosnak vélt és igazságosnak hirdetett álláspontok mellett. Bismarckra szoktak hivatkozni, hogy ő, a nagy reálpolitikus, vérrel és vassal oldotta meg a kérdéseket. Igen, de ő mindig a leggondosabban előkészítette a közvéleményt. Az ő nagy klasszikus idejében, mikor Ausztriát megtámadta Németország, mikor aztán Franciországot megtörte, abban az időben mindent megtett, hogy előbb a közvéleményt világszerte megnyerje a német ügynek. O, a konzervatív junker, az általános választójog híve lett azért, hogy az általános liberális, akkor uralkodó hangulatot is a porosz junkerek szolgálatába állítsa. Külpolitikailag is sikerült neki a franciákat Angliában lefőzni, ott az 1870-i háború előtt olyan hangulatot teremteni maga mellett, amely lehetetlenné tette, hogy Anglia akadályozza Németország győzelmeit. Később azonban, mikor hatalmuk érdekében a németek megfeledkeztek ennek nagy fontosságáról, nem törődtek eléggé a közhangulattal és a közvéleménnyel, ez keservesen meg is bosszulta magát, mert ennek tulajdonitható az, hogy ellenségeinknek mindenütt könnyű volt a munkája, mi meg mindenütt az ár ellen úsztunk, mindenütt ellenszenvvel találkoztunk. Mi, magyarok, érezhetük annak irtózatok következményeit, hogy mindenütt elnyomó zsarnok népnek tartottak történelmünk tudatos meghamisitásával, hogy mi nem helyeztünk súlyt arra, hogy az európai közvéleményt felvilágosítsuk, hogy ott kedvezőbb hangulatot teremtsünk a magunk számára. Ez eredményezte azt, hogy egy kedvezőtlen percet, egy lehetőséget kihasznált egész NyugatEurópa ellenünk azzal a nyugodt meggyőződéssel eleinte, hogy igazságot szolgáltat, hogy mikor minket megtör, mikor darabokra tép, akkor felszabadit elnyomott népeket és akkor a civilizáció, a demokrácia, a modern eszmék érdekében jár el, ámbár tényleg egy zsarnoki, önkényuralmi tényt követ el. (Ugy van! Ugy van!) Tehát rendkívül fontos és, a legnagyobb örömmel kell üdvözölni, hogy Anglia, a világ közvéleményének ezen egyik úttörője és irányitója, ma felónk kezd fordulni és belátja azt, hogy milyen igazságtalanságok követtettek el velünk szemben. Különösen örömmel tölt el engem az a tény, ha végiggondolom a magyar helyes külpolitikát a jövendőben, akkor azt látom, hogy mindazt, amit nekünk most ki kell tűznünk célul, az angol közvélemény helyesli, mindabban az angol közvélemény támogatni fog. Mert mik azok a nagy célok, amelyek előtt állunk, amelyeket meg kell valósitanunk, amelyek felé kell egész energiánkat irányitanunk? Azzal kezdem: nem a fegyveres hódítás, nem a fegyveres mérkőzés. Mi békét akarunk, ki vagyunk fáradva, ismerjük a háború borzasztó veszedelmeit ós következményeit, tudjuk, hogy az egész világ ránk rohanna, mint békebontókra, ha újból kirántanék a kardot, amely még véres a régi használat óta. Tudjuk, hogy akkor egy túlnyomó erős szövetség alakulna meg és a maradék Magyarországnak kis életerejét is elvesztenők kalandok által. (Ugy van !) Mi tehát békés politikát akarunk. De azért vannak határozott céljaink, amelyhez következetesen ragaszkodnunk kell. Ezek között a célok között a legelső az, hogy az elszakított országrészekben a kisebbségek jogai tiszteletben tartassanak, (ÉlénTc helyeslés.) megóvassanak. Ezalatt pedig értem azt, hogy a — hogy ugy fejezzem ki magamat — kulturális és érzelmi integritás a magyar fajon belül megóvassék, megóvassék abban az értelemben,