Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-184

A Nemzetgyűlés 184. ülése 1921. évi május hó 4-én

} szerdán. 391 nak azt a parazsát, melyet a forradalmak után a nemzet oly magasra szított ; és azt várta, hogy enn^k tüzével ki fogunk égetni minden piszkot, minden salakot, minden korrupciót és minden panamát a nemzeti, a politikai, a társadalmi és gazdasági élet minden teréről. Várta ez a nemzet, hogy munkánkkal, törekvésünkkel a romokban botorkáló, lehangolt, kétségbeeséssel küzködő nemzetet uj erőre fogjuk támasztani ; várta, hogy ez a Nemzetgyűlés a konszolidációban fókusza lesz ; hogy ebből a Nemzetgyűlésből indul meg a nemzeti élet kijegecesedése, kikristályosodása. Nagy volt ennek a nemzetnek a reménye, várakozása és ezért becsületét, méltóságát és jövőjét helyezte le kezünkbe. Ha a nemzet ezen nagy remények teljesülését csak nagy vonásokban látta volna, milyen komoly méltósággal tűrte vulna ennek az évnek, ezeknek a hónapoknak nagy sorscsapásait az itthon maradt maradék magyar és micsoda reményt kelthettünk volna a tőlünk elszakított rabtestvérekben nemcsak a Lajtán túl, hanem innen 30 kilométerre, (ügy van ! ügy van !) az Ipolyon túl, a gömöri hegyekben, fenn a Beszkidek alján és a Kárpátok tövében, lenn a Hargittán túl A

s tovább a Bácskában és a Bánátban ! (ügy van ! ügy van !) De ugy látom, mintha a látomások ködéből kibontakoznék előttem Rákóczinak feltámadt alakja : ökölbe szorítja a kezét és felénk dörgi : Ezért keltettetek fel újra ? Mintha a gömöri hegyek közt Tompának szomorú alakját látnám, amint töpreng és még nagyobb öntudattal mondja a tavasz rügyfakadását hirdető gólyamadárnak : »Neked két hazát is adott végzeted; nekünk csak egy volt, az is elveszett.« Mintha látnám, hogy a nagycenki halottat újra bántja és nyugtalanítja a döblingi kastély tépelődő őrülete és azt mondja, hogy ennek a nemzetnek a vége nem. a nagyszerű halál, ahol emberek millióinak a szemében gyászköny ül, hanem a részvétnélküli, minden szánakozás nélküli kitörlés nemcsak a természet virányaiból, hanem a legközelebbi szomszédaink emlékezetéből is, mert ennél jobb, ennél különb sorsot egy önmagával meghasonlott, szétbomlott és cstipa önzőkből álló népvegyület nem is érdemel. (Mozgás.) Ezek Széchenyinek szavai. Ugy látszik, a csalódások korszakát éljük, t. Nemzetgyűlés. Nagy, dicsőséges harcok után gyalázatos összeomlás következett. Hősök után, akik Európának homlokára irták kardjukkal a magyar dicsőséget, a magyar becsületet, itthon defaitisták, nemzetrontók következtek. Nemzetmentők éá védők után nemzetgyilkosok jöttek. S a fennen hirdetett a népjogokon, emberiességen, a népek önrendelkezésén alapuló béke után egy véletlenül felülkerekedett ellenségnek zsarnoksága, nemzetek szétdarabol ása és rabszolgasága következett. S ez a csalódás talán még tovább tart. Mert ugy látszik, az a tűz, az a fény,, amely a forradalmak után itt felragyogott, homályosulni kezd. A keresztény és nemzeti öntudat valóban veszt az erejéből, ellanyhul, nemes tisztasága elhomályosul. Meskó Zoltán : Sajnos ! Nagy János (egri) : T. Nemzetgyűlés ! Szinte félek kimondani, de én kezdek meggyőződni arról, hogy itt a szétmarcangolt Magyarországban a keresztény és nemzeti öntudatnak az a gyönyörű fellobbanása a forradalmak után, hasonló Julian aposztata idejében a pogányság utolsó, de rövidéletű fellobbanásához ; többé azután nem is jelentkezett. Vagy talán az a sarkigazság akar itt közöttünk is valóra válni, hogy kicsinyes lelkek, felületes elmék és csacska fecsegők között még a legmagasztosabb eszmék is ellaposodnak ? Nem keresem, hogy ez-e az ok, de rá akarok mutatni arra a tényre, hogy amikor a nemzet ösztöne egészen öntudatlanul is rámutatott az egyetlen kivezető útra, a keresztény és nemzeti öntudat útjára, akkor nem tudtuk kihasználni ezt az eleven tüzet, ezt az eleven erőt arra, hogy a nemzetet a jövő útjára egész biztosan vezethetnők olyan öntudattal, mint ahogy láttam Maina-Erankfurtban, amint a Bismarckszobron Bismarck Germania lovát micsoda öntudattal irányitotta. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Hogy mi volt ennek az oka, nem tudom, de az is tény, hogy nemzetünknek szellemileg és anyagilag is hivatott vezérei talán inkább voltak sértődött mellőzöttek, mint keresztények, talán azok, akik a nagy felbuzdulásnak hullámtarajára kerültek, inkább voltak pártemberek, mint keresztények. Meskó Zoltán : Konjunkturális keresztények ! Nagy János (egri) : Nagyon bántóan ütötte meg a fülemet az a különbség, amelyet tettek régi keresztények és kezdő keresztények között. Szomorúan gondoltam arra, mi lett volna magából a kereszténységből, magából az evangéliumból, ha Péter apostol folyton a szemére lobbantja Pálnak, hogy te uj apostol, újdonsült apostol vagy, hátrább az agarakkal. T. Nemzetgyűlés ! Ez szomorú csalódás. Szinte félek, hogy beteljesedik egyik képviselőtársam mondása. Amikor ugyanis itt egy beszédben egyik képviselőtársam azt fejtegette, hogy mi a keresztény és nemzeti öntudatnak a politikába való bevivésével példát akarunk mutatni nyugatnak és az egész világnak, hogy ebből a nemzeteket pusztitó zűrzavarból, felfordulásból, amelyben trónok omlanak össze, népek és országok pusztulnak el, az egyetlen kivezető utat mi jelöljük meg, az illető képviselőtársam azt a megjegyzést tette, hogy ez nagyzási hóbort. Ha ez na yzási hóbort, akkor Magyarország nem lesz többé magyar ; ha ez nagyzási hóbort, akkor két évezrednek, századoknak verejtékkel, könnyel, vérrel, agy- és idegerővel kiépitett kulturmunkája a kapitalizmus pauperizáló korrumpáló hatalma és a marxizmusnak rögeszméi és terrorja között fog összemorzsolódni, (ügy van ! jobb felől. Egy hang a jobboldalon : Azon az utón vagyunk !) Kisebb nemzetek ebbe hamarabb pusztulnak, bele, de a nagyok is utánuk jönnek. A különbség csak az, hogy emezek tovább fogják birni a destruk-