Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-184

392 A Nemzetgyűlés 184. ülése 1921. évi május hó 4-én, szerdán. ció infekcióit. De a mi nemzetünknek, ennek a megmaradt csonka nemzetnek, létérdeke az, hogy ez a nemzet nem szóban, hanem tettekben, érzésben és gondolatban egészen keresztény, egészen magyar nemzeti legyen. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ezért a legnagyobb örömmel üdvözlöm a kormányelnököt, hogy a keresztény és nemzeti irányzathoz való ragaszkodásának olyan eleven kifejezést adott expozéjában, mert ezáltal a már csüggedő nemzetbe uj reményeket öntött. Csalódás az is, hogy ez a nemzet mitőlünk várta, hogy a lerongyolt, levert és meggyalázott tekintélyt újra magas piedesztálra fogjuk állitani. Mert hiszen magunk tapasztaltuk, a forradalmak tanitottak meg bennünket arra, hogy a tekintélyek lerontásával a nemzetek lezüllésének és elpusztulásának útja nyilik meg. Egy népet forradalmositani, forradalomba vinni csak akkor lehet, ha előzőleg tiszteletlenné tesszük azt. S én olyan szomorú jeleket tapasztalok künn is, benn is, amelyekből azt látom, hogy annak az egyetlen tekintélynek, akit a nemzet maga fölé emelt a megpróbáltatások és a sorsfordulatok nehéz óráiban, hálából azért, hogy volt ereje a nemzetet a sír széléről visszarántani, hogy ennek a tekintélynek, a nemzet legfőbb tekintélyének tisztelete is mintha csorbát szenvedne. Meskó Zoltán : Tervszerűen dolgoznak ezen egyesek ! Orbók Attila : Ez a destrukció. Usetty Ferenc: Elég fájdalom! Nagy János (egri) : Tudom, hogy vannak félreértések, tudom, hogy lehetnek vélt vagy nem vélt sérelmek, de sohasem szabad ezeket a nemzet érdekében ugy felfúj ni, (Ugy van! a jobboldalon és a középen.), hogy a nemzetünk felett álló egyetlen kormányzói tekintély s a nemzet erejét reprezentáló hadsereg ködbe boruljon és a nemzet ne tudja (Taps a középen.) vagy legalább is kételkedjék abban, hogy van-e még valami, maradt-e a nagy összeomlásból valami, amit tisztelni kötelességünk. T. Nemzetgyűlés ! Csalódás és mondhatnám a Nemzetgyűlés eredendő bűne, amelyből fakadt minden alkalom arra, hogy a hatalomban lemaradtak nekünk gáncsot vethetnek, minket lejárathatnak és ugrathatnak, az, hogy amikor a nemzetnek a népek zavarában megroncsolt hajójának horgonyát a keresztény és nemzeti gondolatba és az egyetlen nemzeti erőforrásba, a nemzeti magyar fajnak legmegfelelőbb erőforrásba, a nemzeti magyar fajnak legmegfelelőbb erőforrásba : az agrár talajba eresztette be, akkor a pártvezérek nem, tudták megteremteni a komoly, egységes pártot . . . (Ugy van ! half elől.) Usetty Ferenc : Személyi ambíció t Nagy János (egri) :. . . és nem tudott itt kialakulni egy egységes kormányzópárt, amely sokkal szerencsésebben vehette volna kezébe a kibontakozás szálait és sokkal nagyobb erővel tudta volna megalkotni azt az egységes koncepciót, amellyel a nemzet boldogságát kiépitette volna. (Élénk helyeslés és taps balfelől.) Szabó Gy. János: Csatlakozni kell! Nagy János (egri) : T. Nemzetgyűlés! Ennek az ellenkezőjét látjuk. A megdöbbent városokban, a proletárdiktatúra, a forradalmak által megijesztett és megdöbbentett városokban és kifosztott falvakban a lakosság pártokra tagolódik és áthidalhatlan szakadékot hagynak egymás között, amelyet a hatalomból kimaradóttak kaján szeme és a körülöttünk lévő ellenség szeme méreget, hogy elég széles-e már. Mennyi egyformán gondolkozó, mennyi egyformán érző, a nemzet érdekét szivén viselő képviselő van itt közöttünk : s nem tudunk egymásra találni. Nem keresem, hogy mi ennek az oka. Orbók Attila : Meg lehet találni. Berki Gyula: Sok a minhte "j elölt ! (Igaz! Ugy van ! balfelől. Egy hang jobbjelöl : Nem ezen az oldalon !) Reischl Richárd : önjelölt ! Nagy János (egri) : Nem keresem, hogy mi annak az oka, t. Nemzetgyűlés ; de nemzetem szerencsétlenségét látom benne, (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a jobboldalon.) a munka megakasztását és a nemzet boldogsága felépitésének legnagyobb akadályát veszem észre benne. De ugy látszik* — hallom — hogy a politika csakis pártkeretek között mozoghat és bonyolulhat le ; azt hangoztatják folyton az én fülembe is, a mások fülébe is, hogy igy volt, igy lesz mindig Magyarországon is, Angliában és Franciaországban is, hogy a nemzet érdekét csak a pártok keretében belül lehet igazán szolgálni és keresztülvinni. (Felkiáltások jobbfelöl : Ez igaz !) Ez igaz ; de akkor volna igazán igaz, hogyha nem volna még nagyobb valóság az a szomorú magyar betegség, hogy itt a pártok keretében a múltban is —nem keresem a jelent, de tudom, hogy a múltban igy volt — egyes vezéreknek hatalomra törekvéséhez a pártokban egy hátvéd szokott mindig kialakulni. (Ugy van ! balfelől.) Szilágyi Lajos : Csoport ! Nagy János (egri): Azt veszem észre, t. Nemzetgyűlés, hogy a mi beteges magyar politikai helyzetünkben a nemzet érdeke is csak ugy jut érvényre, hogyha az a személyes érvényesülés alacsony szinvonalam esik le. Csizmadia Sándor : Óriási ! Nagy János (egri) : Ezt ostorozta már Széchenyi, amikor azt mondta, hogy »nálunk mindenki kolompos, pártvezér, pártkalandor akar lenni és ezért nincs a világnak még egy olyan gyönge és magán segiteni nem tudó nemzete, mint a magyar«. S mintha csak ezt a szomorú kort jelezte volna előre a nemzetnek ez a nagy vatese és prófétája, amikor azt mondja tovább : »most, amidőn uj hajnal virradna hona felett, nem a kibontakozás igényeit keresi, hanem gyermekes dacba, kicsinyes ujj húzásokba öli idejét és öli erejét«. Es valóban beteljesedett felettünk az, amit ez a nagy Széchenyi előre megjósolt, hogy : »Több már nálunk a kormány, mint a nép fia, a demagóg,