Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-184
390 A Nemzetgyűlés 184. ülése 1921. évi május hó 4-én, szerdán. Paczek Géza : a hadirokkantak ügyében — a népjóléti rninisterhez, Letenyei Pál : a kisbéri állami ménesbirtokhoz tartozó nádasdi birtokon idáig alkalmazott, most pedig kizárt munkások érdekében — a földmivelésügyi rninisterhez, Usetty Ferenc : a Budapesten lakó igényjogosultak vitézségi érem-pótdíjának kifizetése tárgyában — a honvédelmi rninisterhez, Andaházy-Kasnya Béla : a kormányzó őfőméltósága amnesztiarendeletének végrehajtása tárgyában — az igazságügyministerhez, végül Rassay Károly : a főkegyúri jognak a veszprémi püspök által történt gyakorlása tárgyában — a vallás- és közoktatásügyi rninisterhez. Elnök : Miután 10 interpelláció van bejegyezve, javaslom a t. Nemzetgyűlésnek, hogy legkésőbb 1 órakor térjünk át az interpellációk előterjesztésére. (Helyeslés.) Méltóztatnak ezen javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen!) Ha igen, akkor ezt határozatképen jelentem ki. A pénzügyi és közigazgatási együttes bizottság előadója kivan jelentést tenni. Bartos János előadó : T. Nemzetgyűlés ! Van szerencsém beterjeszteni a pénzügyi és közigazgatási bizottságok együttes jelentését a postai dijmentesség megszüntetéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. Kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék a jelentést kinyomatni, szétosztatni s napirendre tűzetni. Elnök Ezen jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és annak idején napirendre fog tűzetni. A pénzügyi, közgazdasági és igazságügyi együttes bizottságok előadója kivan jelentést tenni. Karafiáth Jenő: Igen t. Nemzetgyűlés! Mint a pénzügyi-, közgazdasági- és igazságügyi együttes bizottság előadója van szerencsém a védjegyek oltalmáról rendelkező törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló 908. számú törvényjavaslatra vonatkozó együttes bizottsági jelentést beterjesztem. Tisztelettel kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék annak kinyomatása, szétosztása és napirendre tűzése iránt intézkedni. Elnök Ezen együttes bizottsági jelentések ki fognak nyomatni, szét fognak osztatni és annak idején napirendre fognak tűzetni. Következik napirend szerint az 1920/21. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Soron van ? Forgács Miklós jegyző: Nagy János (egri)! Nagy János (egri) : T. Nemzetgyűlés ! Tisztában vagyok azzal a ferde helyzettel, melybe mai felszólalásom által kerülök. Nekem ugyanis elvem az, hogy keveset beszélni és sokat cselekedni (Mozgás a középen. Halljuk!) és ma mégis sokat akarok beszélni. Eddig inkább a praktikus kérdésekhez szóltam hozzá, kifejtettem nézeteimet a munkáskérdésről, erről a legégetőbb kérdésről és alig volt a pénzügyminister urnák javaslata, melyhez módosítást ne nyújtottam volna be. Most azonban tudom, hogy a költségvetéssel kapcsolatban, amely a mai helyzetből kifolyólag tulaj donképen már nem annyira budget, mint inkább appropriació, sok mindenről, nem praktikus dolgokról is, elméleti fejtegetésekről is lehet beszélni, szóval lehet szónokolni. Ebben magam is részt akarok venni, s a pénzügyminister ur meg fogja bocsátani, hogy nem szakszerűen fogok most a költségvetéssel foglalkozni, hanem inkább a bennem felgyülemlett hazafiúi gondoknak akarok nyilt folyást engedni. Szavamat nem kötöm rabszíjra, hanem nyíltan és őszintén beszélek, mint olyan, aki tisztában van a meggyőződésének igazságával. Majd a tárcák általános vitájánál fogok esetleg részletekbe menő praktikus beszédet mondani, s ha most a Nemzetgyűlést elméleti fejtegetéseimmel talán fárasztani fogom, azért előre is elnézését kérem. (Halljuk! Halljuk!) Első parlamenti beszédemben Schillernek a művészekhez intézett szavait a Nemzetgyűlésre így alkalmaztam : A nemzet méltósága és becsülete kezünkbe van letéve, őrizzük azt. Akkor, vagyis egy évvel azelőtt meg voltam róla győződve, hogy tisztában vagyunk a sorsfordulat, a történelmi momentum ama horderejével, mely a beugrasztott, becsapott, feldarabolt és aljas söpredék kezére juttatott nemzet sorsát a mi kezünkbe tette le. Egy évvel ezelőtt azt hittem s mintegy látomásképen azt láttam, mintha a pozsonyi kripta nagy nehéz köve eldőlt volna az ajtó elől és a nagy Pázmány szelleme jelennék meg előttünk mint fénylő oszlop, mutatva a kibontakozás útját. Azt hittem és ugy láttam, hogy a kassai dóm kriptájának zára hullott le s Rákóczi kurucainak áldozatos lelke buzdit, tüzel bennünket pro Deo et patria. Azt láttam, hogy a cenki sirbort nyilt meg és újra feltámadt a nagy magyar tanítása és szava, hogy >>a keresztény hit tiszta forrásán megtisztult erkölcsi alap az egyetlen legbiztosabb és leghosszabb életidőt igérő alapja nemzetünknek.« Ezt hittem én egy évvel ezelőtt, azt, hogy évezredes történelmünk nemzetalkotó, korszakokat indító nagy szellemeinek az elfeledett, de újra feltalált útját és csapásait követi újból nemzetünk. Mert mit vártak tőlünk nemzetünk nagy szellemei ? Mit vártak az itthonmaradt magyarok, ez a maradék magyarság ? Mit vártak tőlünk az elszakított rabtestvérek milliói ? Várták elsősorban is a bűnbánatot a multak hibáiért ; várták az őszinte magunkbaszállást és önismeretet, hogy tanulva a multakon, nem követjük többé azokat az utakat, melyek eddig sírunkhoz vezettek ; várták az egységet, melyért feláldozunk minden személyi, hatalmi ambíciót, melyért feláldozunk mindent, és amelyet a nemzeti egység öncéljává teszünk ; várták az alkotó komoly munkát, mellyel a nemzeti gondolat, a társadalmi és erkölcsi tisztaság területén nagy alkotásokat fogunk hozni. Várta ez a nemzet azt, hogy nagyobb tűzre, nagyobb lángra fogjuk lobbantani munkánkkal azt a parazsat, a nemzeti és keresztény öntudat-