Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-183
A Nemzetgyűlés 183. ülése 1921. évi május hó 3-án, kedden. 375 zetnek ösztönszerű érzése, a nemzeti független önálló királyság fentartása érdekében nemzeti királyt is ültettek a trónra, még előbb, Szapolyai János személyében. Ezek egymással 14 álló esztendeig verekedtek, harcoltak, viaskodtak, hogy melyik legyen kettő közül az igazi király. Ekkor adták szájába Ferdinándnak azt a jellemző mondást, amikor látta, hogy egymást tépik, ölik a magyarok, hogy : ebet ebbel maratunk. Si non e verő, e ben trovato. Ez mindenesetre találó mondás, mert a magyarnak gyönyörűsége volt a polgárháború, az egymással való küzdelem. Yolt ebben része bőségesen a Habsburgok alatt is. Sajnálom, hogy nincs itt most Griger t. képviselőtársam, mert elmondanám neki, hogy az ő osztó igazsága nem mindig elegendő percentet osztott egyik vagy másik oldalra. Ő pl. kifogásolta, hogy a magyar nemzet nem tette meg eléggé kötelességét az ő szabadságának, függetlenségének védelmében. Ezt nem irnám alá; annyira nem, hogy nem volt oly nemzedék, generáció, amely a magyar függetlenségért és szabadságért a Habsburgok alatt ne küzdött volna, nemcsak politikai téren, hanem legtöbbször a harc terén is. Bocskay az ő felkelésével elérte célját a bécsi békében, sőt elérte azt, hogy a magyarok és csehek egyesülve épen egy főherceg, Mátyás vezetése alatt detronizálták azt a Rudolf királyt, aki a magyar alkotmányt respektálni nem akarta. Bethlen Gábor annyira győzedelmeskedett, hogy a magyar rendek meg is választották királlyá és csak az ő, mondhatni, lojalitása, törvénytisztelete nem engedte, hogy elfogadja a királyságot, azt mondván, hogy Magyarországnak van törvényesen megválasztott és megkoronázott királya, ő nem a királyságért fogott fegyvert, hanem az alkotmány és a szabadság visszaállításáért. Midőn hivei kapacitálták, hogy engedje magát megkoronázni, végül azt a kifogást tette, hogy : nincs az én táboromban a hercegprímás, nem is lehet megkoronázni, mert annak is megvan a törvényes formája. Azt mondja erre Alvinczy Péter, kassai prédikátor: üljön le csak Felséged, ugy megkoronázom én, hogy a hercegprímás se koronázza meg különben ! (Derültség.) Meskó Zoltán : Ez a magyar beszéd ! Ilyen kellene ma is! Haller István : Vállalkozhatsz rá például ! Szádeczky Lajos: Ha szabad visszatérnem Bocskay Istvánra, a török küldött neki egy koronát — remélem most visszakapjuk Bécsből — amit midőn a török követ a fejére tett, ő szépen levette és azt mondta, hogy szívesen fogadja ugyan, de a magyarnak már van koronája, ezt ő csak mint ereklyét fogadja el. El is vették azután a Habsburgok s felküldtek Bécsbe, ott van még ma is a Schatzkammerben, ha ugyan még megvan a Schatzkammer és talán visssza fogjuk kapni. I. Rákóczi György is elérte a linzi békéjével azt, amire törekedett. A többiek is, akik harcoltak, többé-kevésbé megvédelmezték legalább elvben a nemzet függetlenségét, alkotmányosságát, I. Lipót ellen is, aki visszafoglalta Budavárát, egy generáción át küzdöttek a bujdosó kurucok. Az ő idejükben is megvolt a magyar nemzet függetlensége és szabadsága. Ebből sarjadzott ki Rákóczi szabadságharca is. Csak Mária Teréziával tett kivételt a magyar nemzet. Vele szemben a nemzet sokszor túlságba menő lojalitást, lovagiasságot mutatott. Mert büszke volt arra, hogy ő egyideig csak magyar királyné volt. Amellett szép asszony volt és ő jó magyar asszonynak nevezte magát. Mária Terézia idejében nagyon a szivére vette mindenki az udvari kegyvesztést. Hogy csak egy példát idézzek, amikor 1764-ben nem szavazták meg az adókat a királyasszonynak, ezért nagyon megnehezelt. Hiába mentegette magát Barkóczi prímás, miért tették ezt, a királyné, aki magyarul sajnos nem tudott, ezt felelte neki latinul: Penitet nos, créasse vos. (Bánom, hogy teremtettelek !) A prímás annyira szivére vette a dolgot, hogy gutaütést kapott, és Batthiány nádor is annyira szivére vette a szemrehányást, hogy félesztendő múlva meghalt. Lehet, hogy enélkül is meghalt volna, de ugy mondták, hogy a királyné kegyvesztése hatott rá ennyire. Meskó Zoltán: Ezek voltak az igazi kegyencek. Meg is haltak ! Szádeczky Lajos : T. Nemzetgyűlés ! Grieger t. barátom a főurakat erősen megróta, azonban kíméletesen bánt a főpapsággal. Haller István: Csak nem szólt róluk! Szádeczky Lajos : Pedig elmondhatta volna, hogy épen Szlahay István, mint a pozsonyi kamarai elnök, a főfináncminister, Illésházi javainak lefoglalásával és mint egri püspök a kassai templom elvételével izgatta fel a közvéleményt annyira, hogy a Bocskay-felkelés megindult. Továbbá elmondhatta volna azt is, hogy Szelepcsényi György prímás volt elnöke annak a vésztörvényszéknek, mely a református-lutheránus papokat gályarabságra küldötte. Tehát a főpapok sem tették meg a nemzet iránt mindig kötelességüket. Nem is említve Kolonicsot. Igaz ugyan, hogy voltak a főpapok között is olyanok, akik a nemzet iránti kötelességükről meg nem feledkezve, a nemzet életében a legkiválóbb szerepet játszották. Azt hiszem, ez nem nagyon érdekli a Házat. Ezért áttérek egy kissé talán érdekesebb példákra, a lengyel históriából, ha szabad türelmüket még néhány percre igénybe vennem. (Halljuk! Halljuk!) Lengyelország klasszikus példája annak, hogy a királyválasztási zavarok milyen óriási veszedelemmel fenyegették ez országot. Az ottani nemzeti uralkodóháznak, a Jagellóknak kihalása után, ők eleinte idegen dinasztiából választották fejedelmeiket és megválasztották — a németeknek ellensége lévén,
