Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-181
A Nemzetgyűlés 181. ülése 1921. 'évi április hó 26-án, kedden. 337 Az Osztrák-Magyar Bank és mindenki hiába mondta, bogy ezt a kettőt nem lehet megkülönböztetni, hasztalan hivatkoztunk arra, hogy egy bankjegy átlagos élettartama egy és egynegyed év, és akkor kicserélik a bankjegyet ; minden hiába volt; a békeszerződésben az van, hogy a kettő között különbség áll fenn a fedezet szempontjából. Már most az ember azt hinné, hogy legalább az 1918 október 27-ike után kibocsátott bankjegyek egyformák. Ilyet azonban a békeszerződéstől várni ne méltóztassék. Ezek a bankjegyek megint kétfélék : olyanok, amelyeket valamely állam összegyűjtött a saját területén, ahol azután más fedezetük van, és olyanok, amelyeket összegyűjtöttek a külföldön s a melyeknek ismét más fedezetük van. Ez volna tehát a bankjegyek harmadik válfaja. Negyedszer pedig milliárdszámra vannak olyan osztrákmagyar bankjegyek, amelyek a legtávolabbi külföldön vannak és amelyek kizárólag Ausztriának és Magyarországnak terhét képezik. Ezeknek semmi fedezetük nincsen, ezek a légürben mozognak és valami orfeumban bemutathatok mint mechanikai mutatványok. (Élénk derültség.) Természetesen ezeket szintén nem lehet az előzőktől megkülönböztetni, mindazonáltal a békeszerződés értelmében egy külön kategóriába sorozandók. Erre való tekintettel már akkor bátor voltam jelezni, — és ez az, amit most fel fogok olvasni — hogy az Osztrák-Magyar Bank likvidálására vonatkozó 189. §-t nem lehet végrehajtani, félre kell tenni ezt a szakaszt, mert az egyedüli és aránylag egyszerű megoldás az, hogy az utódállamok jöjjenek össze a bankkérdés megoldására (Igás! Vgy van! Helyeslés.) és a békeszerződéstől függetlenül próbálják meg keresztülvinni a likvidálást. Ez volt az én inditványom, Azóta a jóvátételi bizottság jobb ügyhöz méltó buzgósággal hozzáfogott a kérdés tisztázásához. Nem sikerült. Végre elérkeztek oda, amit mi mondottunk, amennyiben a jóvátételi bizottság most március 23-án kelt deciziójában, még pedig ennek a deciziónak második, vagyis b) pontjában a következőket mondja az Osztrák-Magyar Bankhoz intézve (olvassa) : »La commission n'a par conséquent, pas à leur donner de suite. Elle appelle toutefois l.attention sur le fait qu'il y a eu et semble devoir y avoir encore entre les Etats successeurs et les Liquidateurs des discussions en vue d'établir entre les parties intéressées un accord pour substituer aux modes de preuve stricte prévue par le Traité un procédé large et rapide pour fixer le montant de la créance des porteurs de billets, et un système applicable aux comptes de dépôts et aux opérations générales de la liquidation. Au cas où un accord interviendrait dans des conditions équitables, la C. R. serait disposée à adopter toutes les mesures nécessaires à sa mise en application.« NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ. 1920—1921. — IX. KÖTET. Vagyis a jóvátételi bizottság nagyon helyesen, miután a békeszerződés szerint ezt nem lehet keresztülvinni, felszólítja az utódállamokat, próbáljanak megegyezésre jutni az OsztrákMagyar Bank likvidálása tekintetében és még ha ez nem felelne is meg a békeszerződésnek, a maga részéről igyekszik majd keresztülvinni. Ez az, amit mi akkor kértünk. Most tisztelettel vagyok bátor bejelenteni, hogy a magyar kormánynak kész terve van s amennyiben az ententehatalmak ugy kívánják, a konferencián megjelenünk és azon tervüket, amely szerint a békeszerződéstől eltérőleg keresztül lehet vinni a likvidációt, be fogjuk mutatni. (Általános helyeslés.) Nagyon különösnek találhatják ugyan, hogy épen mi, a leginkább megcsonkítottak, azok, akikkel a legigazságtalanabbul bántak el, állunk elő egy ilyen tervvel, de mert elhatározásunk, hogy mindenkinek segíteni fogunk abban, hogy Európában béke legyen, tehát ezen az utón is segíteni fogunk. (Általános helyeslés.) T. Nemzetgyűlés ! Amit talán kissé hosszan — de ez a kötelességem — bátor voltam kifejteni, azt meg keli toldanom még azzal, hogy az így elrendelt banklikvidálással szemben Magyarországnak milyen álláspontot kell elfoglalnia. Én erre vonatkozólag a tárgyalást már megindítottam az Osztrák-Magyar Bankkal és örömmel jelenthetem, hogy tárgyalásaimat tegnapig teljesen be is fejeztem, ami különösen Popovics Sándor t. barátomnak és Márffy Albin osztálytanácsosnak kiváló érdeme. Es miután a március 22-én tartott ministertanács felhatalmazott arra, hogy az Osztrák-Magyar Bankkal megköthetem az egyezményt, az Osztrák-Magyar Bank tanácsa március 28-án össze is hivatott, és ha a Nemzetgyűlés ma nem emel ez ellen vétót, akkor a következő egyezményt fogom az Osztrák-Magyar Bankkal megkötni. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt kérdésben volt az OsztrákMagyar Bank épületeinek dolga. El kell ismernem, hogy ugy a likvidátorok, mint az OsztrákMagyar Bank vezetői a legnagyobb lojalitással tárgyaltak, ami érthető is, mert hiszen közös érdekről, közös szociális kérdések megoldásáról van szó, amelyek nem magyar és nem osztrák kérdések, hanem élő tisztviselők kérdései, akiket elhanyagolni nem szabad. (Igaz ! Ugy van ! Helyeslések.) Ez a konvenció mindenekelőtt az épületekre vonatkozik. Az Osztrák-Magyar Bank azon az állásponton volt, hogy vegyem meg az épületeket a Magyar Jegyhivatal számára annyi aranykoronán, amennyibe az épületek az Osztrák-Magyar Banknak kerültek. A budapesti és a vidéki épületeket véve, ez együttesen 400 millió koronánkba került volna. Erre nekünk nincsen pénzünk, amint ezt az entente tudja a legjobban. (Helyeslés.) Ennélfogva én ehelyett egy bérleti szerződést kötöttem az Osztrák-Magyar Bankkal, még pedig az elővételi jog fentartásával, vagyis olyan 43