Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-181

336 À Nemzetgyűlés 181. ülése 1.921. évi április hó 26-án, kedden. pénztárban még mindig diszázsió nélkül fogják elfogadni a régi pénzt. Ebben egy kis huncutság is van, az adó befizetésére akarom ezzel ösztönözni a közönséget. Ha tudják, hogy adóban elfogadják a régi pénzt is, ez buzdítani fogja őket az adófizetésre. Később a diszázsió nőni fog, 10, 20, 30% lesz, végül december 31-ikére megszűnik a bankjegy uralma és marad az államjegyünk, azzal a különbséggel, hogy mig a háború alatt az osztrák-magyar bankjegyek átalakultak államjegyekké, addig mi most egy államjegyet teremtünk, amely lassan át fog alakulni bankjeggyé. (Helyeslés.) Ezzel áttérek a technikán kivül sokkal nehezebb formális nehézségekre, amelyek — mint az előbb mondám — szintén a trianoni békén sarkalnak. Hogy ezt keresztülvihessem, hónapokig tartó tárgyalásokra volt szükségem, amelyeket január közepén indítottam meg az OsztrákMagyar Bankkal, amelyeket leirni nem akarok. Azt mondhatom csak önöknek, ha valaki akár a hollandi kölcsönre, akár az aranykérdésre s mindazokra gondol, amiken keresztülmentem, hogy gróf Monte Christo kalandjai unalmas regény ahhoz képest, hogy mi minden történt velem. (Derültség.) Most már itt van a kérdés, hogy hogyan lehetséges ezt a mi elhatározásunkat, hogy egészséges magyar valutát teremtsünk, beilleszteni a békébe, különösen pedig a békének az Osztrák-Magyar Bankot szabályozó 189., az osztrák békében 206. szakaszába. Erre is kötelességem válaszolni. Ez az, ami az utolsó hetekben és hónapokban legemésztőbb gondom volt nemcsak nekem, hanem mindazon férfiaknak is, akik velem e kérdésben együtt működtek. A békeszerződés átadásánál én is jelen voltam az akkori kormány megbízásából mint pénzügyi szakértő, és már akkor nagy kételyemet fejeztem ki aziránt, hogy Európa érdekében lehet-e ezt a békét így erőszakolni ? Hangsúlyozom, nem a legyőzöttek, hanem tEurópa érdekében. Annyira kételkedtem ebben, hogy midőn nagy vezéremnek, gróf Apponyi Albertnek (Élénk felkiáltások: Éljen Appouyi!) vezetése mellett lejöttünk a Quai d'Orsay lépcsőjén és az ott Összegyűlt sok fotográfus mozgófényképfelvételeket készített rólunk, ennek a nagy kétségnek arcomon is tükröződnie kellett, mert mikor a képek még aznap megjelentek a párisi színházakban, — sőt utóbb Svédországból is kaptam levelet, amelyben közölték velem, hogy ott is ugyanezek képek jelentek meg, — a kép aláírása mindenütt a következő volt: »A magyar békeküldöttség átveszi a békét. A béke lesújtó hatása leginkább a pénzügyi szakértő bajuszán látszik meg.« (Élénk derültség.) Én tehát maiakkor is jeleztem azt, hogy ezen békének keresztülvitelében nincs sok hitem. (Derültség.) Es legyen szabad most t. barátomnak, a belügyminister urnák szíves figyelmét felhívnom a következőkre. (Halljuk! Halljuk! balfelol.) Próbálja meg végrehajtani a békeszerződés 152. §-át, amelyhez nekem semmi közöm nincsen. Előzetes magyarázatképen legyen szabad előrebocsátanom annyit, hogy a mi békénket lefordították franciából németre, akkor aztán sebti" ben — mert hiszen a jobbra-balra fekvő országoknak szükségük volt a szövegre — lefordították németről a mi nyelvünkre, a fordítás azonban olyan gyorsan történt, hogy a 152. §-ban benne maradt ez a szó, hogy : »osztrák«, aminek következtében ezen paragrafus szerint a magyar kormány köteleztetik, hogy az »osztrák« határrendőröket utasítsa. Erre támaszkodva fölkérem t. barátomat, a belügyminister urat, adjon ki egy rendeletet, amelyben utasítja az osztrák határrendőröket s akkor ezzel elkezdtük a trianoni békeszerződés végrehajtását. (Élénk derültség és taps.) Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés ! Nem sokkal kevésbé tragikomikus a ^békeszerződésnek bankparagrafusa, a 189. §. En most nem fogok itt olyasmit ismételni, amit már elmondtam, — nem azért, mintha nem merném újból elmondani, hanem mert az a színezete volna a dolognak, mintha ugy akarnám feltüntetni, hogy én már akkor milyen okos voltam, holott most épen azért idézem újból ezt a paragrafust, hogy kimutathassam, mennyire nem vagyok okosabb ma sem, mint akkor voltam. (Halljuk! Halljuk!) A 189. §-ra vonatkozó akkori meggyőződésemet, — amely szakasszal most is dolgunk van, — megírtam két igen tekintélyes lapban, a bécsi Neue Freie Pressében és a Budapesti Hírlapban, és cikkeimben azt mondtam, hogy én ezt a szakaszt megérteni nem tudom, tárgyaltam róla osztrák és magyar szakértőkkel, de ők sem értették meg, hogy mit akart itt a szerző. Nem tudjuk azt ma sem, — tettének oka ismeretlen. (Derültség.) A 189. §-t csak ugy lehet megérteni, — igy írtam akkor, mert abban az időben meg némi szatirikus vér is volt bennem, — ha feltesszük, hogy két osztrák-magyar bank és négyféle osztrákmagyar bankjegy van. (Az elnöki széket Kenéz Béla foglalja el.) Két osztrák-magyar bank azért, mert amit mi ismerünk, az egy részvénytársaság, ami pedig a szerződésben van, az egy állami bank, amelyet eddig nem ismertünk. És négy osztrák-magyar bankjegy van azért, mert a bankjegy nem aszerint változik, hogy milyen színű, hogy azelőtt kék volt, most pedig buzasárga lesz, hanem hogy milyen fedezete van. A békeszerződés szerint vannak először is olyan bankjegyek, amelyek 1918 október 27-ike előtt bocsáttattak ki — ezt a csehek diktálták bele a szerződésbe, mert náluk akkor volt a forradalom — azután, másodszor, vannak olyan bankjegyek, amelyek 1918 október 27-ike után bocsáttattak ki. -,