Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-167

26 A Nemzetgyűlés 167. ülése 1921. titkos rendeletet adott ki a belügyminister ur, amelynek értelmében a főszolgabírót hatalmazza fel arra, hogy eldöntse, ezután kinek adhat fegyverviselési engedélyt. Ennek alapján a főszolgabíró természetesen annyira egyénileg kezeli ezt a kérdést, hogy régi vadászemberek, azok a kisgazdák, akiknek már az apjuk is vadászott, (Ugy van ! jobbfelől.) azok sem juthatnak ma fegyverviselési engedélyhez. De eltekintve ettől, még azok sem kaphatnak fegyverviselési engedélyt, akik nem mint ez a javaslat mondja, luxus gyanánt használják a fegyvert, hanem akik közcélokra használják. Kerületembői igen sok községből érkezik hozzám panasz, hogy a főszolgabíró megtagadja a hegyőröknek, a csőszöknek, erdőőröknek a fegyverek kiadását, ennélfogva különösen az én kerületemben, ahol bortermeléssel foglalkozik a nép, a közbiztonság a helyek között teljesen illuzórikus. Napról-napra előfordulnak betörések, a gazdák borát elviszik, mert természetesen az a hegyőr, vagy pásztor bunkósbottal nem szállhat szembe, a jól felfegyverkezett rablókkal. Sziráki Pál : Ugy van ! Nálunk is ugy van ! Drozdy Győző : Ezért feltétlenül gondoskodni kellene arról, hogy már a javaslat tárgyalásánál a Nemzetgyűlés bizonyos utasitást adjon a belügyminister urnák arra vonatkozólag, hogy az olyan fegyverviselési kérelmeket, amelyek a mezőőrökre, hegyőrökre, szóval közbiztonsági célokat és közérdekeket szolgáló egyénekre vonatkoznak, soha megtagadni ne lehessen. Nagyon furcsa az, hogy a falvakban a vadőr, aki az erdőben sétál és legfeljebb arra használja fegyverét, hogy ijesztgeti azokat a gallyakat összekotró szegény asszonyokat, aldk egy-egy háttal visznek haza, hogy megfőzhessék rajta az ebédet, az tud fegyvert kapni, de arra, hogy a gazda termését, borát, földjét, szőlőjét, munkájának összes eredményét megvédje, ma már a szolgabirók engedélyt ki nem adnak. Ezek után, bár a részletes tárgyalás alapjául ezt a javaslatot magam is elfogadom, az általam kifejtett elvek alapján, majd a részletes tárgyalásnál módosítást fogok benyújtani. Elnök : Szólásra következik ? Kontra Aladár jegyző : Karafiáth Jenő ! Karafiáth Jenő: T. Nemzetgyűlés! A magam részéről a legnagyobb megértéssel és a legnagyobb örömmel viseltetem a pénzügyminister urnák az iránt a lázas tevékenysége és munkája iránt, amellyel, amint ő olyan kedvesen mondani szokta, egyéves szerződésének legelső fázisában is szinte tömegcikkszerüen ontja a t. Nemzetgyűlés elé a legkülönbözőbb pénzügyi javaslatokat. Teljesen átérzem ennek a szükségességét, mert amint Montecuccoli szerint a háborúhoz pénz, pénz és pénz, még pedig elsősorban jó pénz kell, ugy teljes mértékben aláírom és méltánylom a pénzügyminister urnák arra vonatkozó álláspontját, hogy neki úgyszólván teljesen mindegy, hogy milyen címen kapja az államháztartás az évi márc. hó 17-én, csütörtökön. orvosságot, csak az a fontos, hogy őt az üres' kongó államkassza fenyegető réme ne kisértse Bár ennek tudatában vagyok, mégis kénytelen vagyok némi aggodalmaknak is kifejezést adni a tempó túlságos gyorsasága felett, mert ugy látom, hogy ez sokszor mégis a szakszerűség rovására esik. Ujabb időben szinte uzussá vált, hogy pl. délben két órakor osztották szét az egyes javaslatokat és délután öt órakor azok már tárgyalás alá kerültek az egyes bizottságokban. Ennek azután mindig az volt a következménye, hogy csupán ötletszerűen foglalkozhatnak a képviselők az egyes módosításokkal, ennek az eredménye pedig az, ami a magyar törvényhozásnak talán egyik legnagyobb szépséghibája, hogy végtelenül sok, szinte túlteng a magyar törvények között a novella. így történhetik csak meg, hogy mikor a bizottság és az előadó ur már teljesen megegyezik a törvényszöveg tekintetében és mikor a javaslat a Ház elé kerül, akkor mint azok az úgynevezett lépcsőházi gondolatok, gombamódra ^teremnek a javítások és módosítások. Én magam is, mint jogászember, jól tudom, hogy nekünk, akiknek úgyszólván kenyerünk a törvényekkel való foglalkozás, milyen nagy nehézségeket okoz, milyen kizökkentőén hat ránk, ha nehezen tudunk az egyes törvényekben eligazodni, amikor minduntalan egyegy hivatkozás történik az alaptörvényben egy másik törvényre. Ez zökkenésszerüen hat ránk is, pedig a törvénynek egyik legfőbb kelléke az, hogy könynyen hozzáférhető, könnyen érthető, könnyen kezelhető legyen. (Helyeslés.) Hiszen alapelv az »ignorantia juris cuique nocet«, vagyis hogy a törvény nem tudásával senkisem mentheti magát, tehát a törvénynek olyannak kell lennie, hogy a legegyszerűbb szántóvető ember is el tudjon benne igazodni, könnyen hozzá tudjon jutni, szóval amennyire csak tehetjük, minden erőnkkel legyünk azon, hogy ne szülessék meg a törvénynél előbb az illető törvénynek a novellája, filius ante patrem. Mindezeket kötelességemnek véltem előadni, annyival is inkább, mert ugy látom, hogy ez a sietség ennél a törvényjavaslatnál bizonyos fokig már a vadásztársadalom rovására esik. Ismétlem, a legteljesebb mértékben honorálom és helyeslem azt, hogy a vadászati és fegyveradó módosítása megtörténjék, azonban, megjegyzem, bár ez nem tartozik szorosan a pénzügyminister úrhoz, hogy ezen törvény és a vadászati törvény között tagadhatatlanul Junktim van. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Epen ugy, mint annak idején, amikor az 1883. évi XXIII. tc.-et meghozták, helyesen mondotta az akkori előadó ur, akinek szavait idézem (olvassa) : »Az e napokban elfogadott vadászati törvénynek ez kiegészítő része, mert ennek rendes kezelése és ellenőrzése ezen kétrendbeli adó fentartása és szigorú alkalmazása nélkül lehetetlenné válik.«