Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-179

2í>6 A Nemzetgyűlés 179. illése 1921. évi április hó 23-án, szombaton. becslési eljárás során megállapított vagyonvált­ság után köteles a váltság összegét készpénzben a jelen szakaszban a készpénz befizetésére előirt határidőben és feltételek mellett befizetni. Ha ellenben a vállalat a becslés eredményét nem fogadja el, akkor köteles a becslési határozat kézbesítésétől számított két hónapon belül a 18. szakasznak megfelelő módon a vagyon vált­ságát váltságrészvényekben leróni, melynek elmu­lasztása esetében vele szemben a 19. szakaszt azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a 25%-os vagyon váltságot a becslési eljárás során megállapított vagyonváltság után kell meg­állapítani.« Indítványozom még azt is, hogy miután a hadikölcsönöket ilyen kivételes elbánásban mél­tóztattak részesíteni, ugyanez alkalmaztassák a Mátéffy-féle szisztéma szerint a biztosítótársa­ságokra is. Indítványozom tehát, hogy a 17. § 8. bekezdése folytatólag ezen rendelkezéssel egé­szíttessék ki : »ugyanez a fizetési kedvezmény a biztosítótársaságokat is megilleti azzal az el­téréssel, hogy a biztosítótársaságoknál a rész­vénytőke, (szövetkezeteknél a biztosító alap) és a mérlegszerű rendes tartalékokon kivül a díj­tartalékok, díjátvitelek, kártartalékok összege az irányítás alapja. A díjtartalékoknál, díjátvitelek­nél és kártartalékoknál a viszontbiztosítókra eső rész levonásba hozható. Ez a figyelmen kivül hagyható hányad azonban a kárbiztositásoknál az állomány 50%-át, életbiztosításoknál pedig az állomány 20%-át nem haladhatja túl«. Meg­beszéltem ezt a biztositókkal is, ugy hogy az biztosítási tekintetben is helyes. Végül a keresz­tény nemzeti pártban tett Ígéretemhez képest, mely szerint csak saját jegyzésű hadikölcsön fogadható el fizetés gyanánt: indítványozom, hogy a 8. bekezdés 2. sorában »eredeti jegyzésű« helyett »saját jegyzésű« teendő. Tisztelettel ké­rem, hogy pótlásaimat az előbb emiitett módo­sításokkal együtt elfogadni kegyeskedjenek. Elnök : Szólásra senki sem jelentkezett. Kivan még valaki szólani ? Ha nem, akkor a vitát be­rekesztem. Következik a határozathozatal. A 17. § eredeti szövegét szembe fogom állítani az összes módosításokkal. Amennyiben a Nemzet­gyűlés változatlanul fogadta el a 17. §-t, eles­nek az összes módosítások, ellenkező esetben a szakasz felett pontonkint fogunk szavazni. Mél­tóztatnak a kérdés ekkénti feltevéséhez hozzá­járulni ? (Igen !) Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e elfo­gadni a 17. §-t változatlanul, szemben az összes módosításokkal, igen vagy nem? (Nem!) A Nem­zetgyűlés a 17. §-t eredeti szövegében nem fogadta el, tehát pontonkint fogom feltenni a kérdést a szavazásra. Az első és második bekezdés nem támad­tatott meg, tehát határozatilag kimondom, hogy azok változatlanul elfogadtatnak. A harmadik bekezdés b) pontjához Mátéffy képviselő ur adott be egy indítványt, mely szerint a negyedik sor­ban a 2% helyébe 3%, az ötödik sorban a 3% helyébe 5% teendő. Szembe fogom helyezni az eredeti szöveget Mátéffy képviselő ur módosításával. Amennyiben az eredeti szöveget méltóztatnak elfogadni, ak­kor elesik Mátéffy képviselő ur módosítása, amennyiben nem, ugy a bekezdés Mátéffy kép­viselő ur módositásával fogadtatik el. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e elfogadni a harmadik bekezdés b) pontját változatlanul Mátéffy kép­viselő ur módositásávalszemben, igen vagy nem ? (Nem!) Határozatként kimondom, hogy a be­kezdés Mátéffy képviselő ur módositásával fo­gadtatott el. A harmadik bekezdés c) pontja nem tá­madtatott meg, az tehát változatlanul elfogad­tatik. Következik a 3. bekezdés d) pontja, melyhez a pénzügyminister ur adott be módo­sítást. Kívánja a t. Nemzetgyűlés, hogy fel­olvastassák ? (Nem !) Felteszem tehát a kérdést, méltóztatnak-e a d) pontot változatlanul elfo­gadni, szemben a pénzügyminister ur módosító indítványával, igen vagy nem? (Nem!) Ha nem, akkor határozatkép kimondom, hogy a d) pont a pénzügyminister ur módosító indít­ványával fogadtatott el. Következik az e) pont, amely nem táinad­tatott meg, tehát határozatilag kimondom, hogy az változatlanul elfogadtatott. Következik a negyedik bekezdés. A negye­dik bekezdéshez ugyancsak a pénzügyminister ur adott be módosítást. Méltóztatnak kívánni, hogy az felolvastassék? (Nem!) Ha nem, akkor szembe fogom állítani az eredeti szövegezést a pénzügy­minister ur módositásával. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e változatlanul elfogadni az eredeti szövegezést, szemben a pénzügyminister ur mó­dositásával, igen vagy nem ? (Nem !) Ha nem, akkor határozatkép kimondom, hogy a negyedik bekezdés a pénzügyminister ur módositásával fogadtatott el. Következik az ötödik, hatodik és hetedik bekezdés, amelyek nem támadtatván meg, válto­zatlanul elfogadtattak. Következik a nyolcadik bekezdés. Tartozom megjegyezni, hogy Mátéffy Viktor képviselő ur az ő indítványában . . . Mátéffy Viktor: Indítványomat visszavonom. Elnök: ... azt mondotta, hogy: »tizenhar­madik bekezdés« holott ez a nyolcadik bekezdés. Mátéffy Viktor képviselő ur visszavonván módosító indítványát, marad Orffy Imre kép­viselő ur módosító indítványa, továbbá a pénz­ügyminister urnák kiegészítő módosítása. (Zaj.) Csendet kérek. Először szembehelyezem a nyolcadik be­kezdést a két módosítással, s azután a két mó­dosítás felett, amelyek egymással nincsenek ellentétben, külön fogunk szavazni. Méltóztatnak a kérdés ekkénti feltételéhez hozzájárulni ? (Igen!) Ha igen, akkor felteszem a kérdést, méltóztat­nak-e a nyolcadik bekezdést elfogadni, szemben

Next

/
Thumbnails
Contents