Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-178
278 A Nemzetgyűlés 178. ülése. 1921. évi április hó 22-én, pénteken. torn. Tessék elképzelni, hogy itt állok én, Magyarország pénziigyministere, s azt a szégyenletes dolgot kell mondanom, hogy az állam az indirekt adókból tengeti az életét. Hát szabad ezt megtűrni ? Nem kell-e az egyenesadókat kivetnem, hogy ezt ellensúlyozzam ? Ennek meg kell történnie s ezt be is kell fizetni. Pető Sándor: A város konkurrá]. Hegedüs Loránt pénzügyminister: Most már visszatérek oda, ahonnan kiindultam. Azt mondja báró Szterényi t. képviselőtársam, hogy velem majd lehet alkudni. Épen ellenkezőleg, azt kell mondanom, hogy velem alkudni nem lehet. B. Szterényi József: Majd meglátjuk. Hegedüs Lóránt pénzügyminister: En azt mondom : mindenki csinálja azt, ami neki tetszik. Amely vállalat inkább részvényt akar adni, attól elfogadok részvényt. De ajánlom, hogy készpénzt adjon, még pedig azért, mert aki az első hónapban egyszerre adja az egészet, az mindenféle adóktól mentesül. Ez a titkos tartalékok kimerítése. Meg vagyok győződve róla, hogy a legtöbb nagy intézet ezt fogja választani azért, mert hadiadóktól és pótadóktól mentesen adhatják ide azt, amit azért gyűjtöttek, hogy segitségükre legyen, ha bajba kerülnek. Most a magyar állam van bajban. Épen ezért ide fogják adni a pénzt, — és ebben soha sem fogok kételkedni, mert a háború alatt is láttam, hogy hazafias kötelességüket mindig teljesítették. Ha pedig valakinek nincs titkos tartalékja, akkor azt mondom : várok egy teljes esztendőt. Ekkor ugyan nem kapja meg az adómentességet, de hat hónapig kamatmentesen fizethet, a többi hat hónap alatt pedig hat és fél százalékkal. Most jön az, amit t. barátom mondott : hátha lesznek vállalatok, amelyek azt mondják, spekuláljunk egy kicsit, ez a Hegedüs el talál menni ; mi ugyan részvényeket adunk és pénzt nem fizetünk, hanem majd olcsóbban jövünk ki. Ez nem lehetséges. Én beigértem minden vállalatnak, hogy december 31-ig senki másnak, mint neki, nem adom el a papirját. De nem fogom eladni — egészen kivételes esetektől eltekintve — olcsóbban, mint a december 20-iki kurzus kétharmadáért. Bármikor kérheti tőlem, de olcsóbban nem fogja kapni. Ha kivételes esetről van szó, a pénzügyi tanácshoz kell az illetőt utasitani, ez meghallgatja a feleket és méltányolni fogja kivételes kívánságukat. Az én célom nem kegyetlenség. Hogy képzelik, hogy egy ember, aki egész életében az ingó tőke körében nőtt fel, azzal szemben kegyetlenséget tudna elkövetni ? Ezt az ország érdekében meg kell tenni, mert a pénz javulása az ő érdekük is és ezért mindent fel kell áldozni. Ezért azt mondom : a papiroknál nem kell alkudni, mert ha ezt tenném, akkor megcsalnám azokat, akik a vagyonváltságot pénzben fizették ki. Ez a versenyképesség oly egyenlőtlensége volna, amelybe én nem mehetnék bele. Ha december 31-ike letelik, akkor a papirokat bárkinek eladom. Kern ajánlom, hogy ezt bárki is megpróbálja. Mindenki tudja, hogy milyen kellemetlen az, ha a papíroknak csak 15 százaléka is idegen kézben van. A mai viszonyok között ezzel a 15 százalékkal majdnem minden közgyűlésen dominálhatok. Épen ezért a vállalatok érdeke lesz az, hogy aki tudja, az egyszerre fizesse le a vagyonváltságot, aki pedig nem tudja, az a pénzügyi tanács engedélyével részletben fizesse ki, mert nekem pénz kell és a vállalatoknak is érdeke az, hogy nekem pénzem legyen, mert mennél gyorsabban jutok pénzhez, annál jobban emelhetem a koronát. És mennél jobban emelem, annál kevesebb adót kell kivetnem, annál kevesebbet kell fizetnünk a külföldnek. Én tehát arra kérem t. barátomat, nyugodjék meg abban, hogy én nem könynyelmüen mondom ezt és kegyeskedjék meggyőződve lenni, hogy én meggondoltam a dolgot és nem változtathatom meg álláspontomat. Ha majd jön egy más pénzügyminister, az megteheti, de én nem. Én a nagy Széchenyi István mondását irom alá, aki már első munkájában, a Hitelben azt mondta, hogy a gazdasági élet a »Treue und Glauben«-en nyugszik és különösen nyugszik a pénzügyminister szaván, amiben kételkedni nem lehet. (Élénk helyeslés.) Még csak egy pontra térek át. Ugy Rupert, mint Temesváry t. barátaim azt mondják, hogy a takarékpénztári betétek elvétele részben kegyetlen dolog. Amit én csinálok, az mind kegyetlen dolog. Pedig én senkivel sem voltam olyan kegyetlen, mint magammal, mikor ezt az állást elfoglaltam. A betétek elvétele kegyetlen, de a legigazságosabb dolog magukkal a betevőkkel szemben. Mert ha valakinek volt betéve 100.000 koronája decemberben és abból ma elveszek 20.000 koronát, az a 80.000 koronája kétszer annyit ér, mint ért azelőtt, kétszer annyi zsirt tud vásárolni érte és két és félszer annyi osztrák koronát épen azért, mert elvettem belőle 20 %-ot. Senkinek annyira, mint a pénztulajdonosnak, a betevőnek ki nem fizette magát az, hogy hozzányúltam a betétekhez és ezért igazságos az én rendszerem. Bátorkodtam jelezni, hogy nagyon sajnálom, hogy annyira el voltam foglalva, hogy e rends ; zerem elméleti alapjait nem fejthettem ki. Majd egyszer, ha elvégeztem ezt a dolgomat és ismét a tudománynak élhetek, kifejtem rendszerem elméleti alapjait és meglátják, hogy rendszerem az igazság szempontjából sem támadható meg. Most, amikor el vagyok szánva arra, hogy az ingó tőkét ilyen mértékben megadóztatom és annak hazafiságára számitok, most azt mondom, hogy el kell szánva lennünk erre a mentésre. Az egyik arra vonatkozik, amit Szterényi József báró t. barátom mondott és teljesen osztozom ebben a nézetében. Nekem., aki az ipar körében nőttem fel, meg kell mondanom, hogy az iparnak minden becsmérlése, az ipar és kereskedelem hazafiságában való minden kételkedés bűn az ország érdeke ellen.
