Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-178

À Nemzetgyűlés 178. ülése 1921. évi április hó 22-én, pénteken. 273 a múltnak tradícióihoz is kell ragaszkodni. Nem könnyű a helyzete azért, mert mikor a múlt tradicióit itt a ministerelnök ur felemlíti, akkor én nem nagyon bízom ezekben a tradíciókban, hogy ezek olykép vétetnek figyelembe, olykép maradnak tisztelet tárgyai, hogy egyúttal az egészséges demokrácia, a magyar polgárállamnak a berendezkedése is megtörténhessék ugy, ahogy az a millióknak jól esik. Mert én ugy veszem ki a kormányelnöki nyilatkozatból, hogy ő ezt a tradíciót inkább a formákra érti, hogy ő ezt inkább valahogyan a magyar corpus juris pergament lapjairól, olyan pergament lapokról, amelyek most már megsárgultak, elavultak, megfakultak, avassá váltak, olyanokról is ki akarja olvasni és nem keresi a múlt tradícióit ott, ahol ezek a tradíciók csakugyan értékesek, csakugyan hatalmas tényezőt képviselnek. Elfeledkeznek mindig akkor, amikor a corpus jurisról van szó arról, hogy ebben a magyar nép szolgasága is szabályoztatott annak idején, hogy abban igen sok olyan törvény van, amely a magyar népet szolgává tette, jogaitól fosztotta meg. Én tehát en bloc azt a corpus jurist el nem fogadhatom, még olyan részeiben sem, amelyek időnkint szépen be is váltak, azonban nagy részében mégis csak arra voltak jó, hogy az országban odaadja keveseknek, egy vékony rétegű osztálynak a teljes szociális hatalmat, más részében pedig a politikai hatalmat tisztán a királyságnak adja ellenértékül cserébe, mert hiszen a régi rendek, amelyeket erőssé a corpus juris tett, amelyeknek az alkotmánya abban van, mindenkor nagyon szépen megalkudtak, ha a szociális hatalmat, a nép elnyomásának a hatalmát maguknak biztosíthatták s akkor a nemzettel nem sokat törődtek, nem törődtek, mert hiszen csak méltóztassanak visszaemlékezni II. József császár idejére, amikor arról volt szó, hogy a magyar nyelvet esetleg a latin nyelvvel szemben előnyökben kell részesíteni, ez elől később is, csak ugy, mint előbb, egyenesen mereven elzárkóztak, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelvvé tétessék. Később is elzárkóztak tőle, mert az a népnek, a parasztnak a nyelve volt, ők tovább is latinul akartak beszélni, mert az nekik kiváltságokat is biztosított. Tisztán külsőleges volt tehát a nemzeti eszméjük, fogadkozásokban merült ki, azonban mindenkor feláldoztatott ez akkor, ha az ő osztályérdekük, az ő szociális érdekük, az ő hatalmuk azt kivánta. Nem, a corpus jürisnak erre vonatkozó szabályai és nem az ezen osztály számára biztosított jogok mentették meg az országot, mert ha igazságosan, helyes történelmi szemlélettel és filozófiával nézzük a multunkat, akkor ugyanazt kell találnunk, mint amit a Széchenyi-korabeli Dessewffy József gróf talált, hogy a magyar nemzetet megmentette az Istennek a keze, megmentette a magyar földnek az ereje, és főképen a magyar népnek a dolgozó keze, a magyar népnek a milliói, mert mindazok, akik ezt az országot századokon keresztül igazgatták, mindig, mindent elkövettek ellene. NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ, 1920—1921, IX. KÖTET. Mikor tehát a múlt tradícióiról van szó, akkor ezeket a tradíciókat nem találhatom meg másban, mint abban, ami ezt az országot megmentette és ezen éven keresztül fentartotta : az Istennek a segítségében és a magyar dolgozó milliókban, a dolgozó millióknak jogában, munkájában s az ahhoz fűződő reménységekben. Mi tehát a múlt tradíciójához csak akkor leszünk hűek, ha azt az elemet, azt a hatalmas nagy társadalmi rendet, a dolgozó milliók társadalmi rendjét tesszük meg ebben az országban a politika urává is. Ekkor már azután odatapadtunk a tradicóihoz, a magyar munka tradíciójához, a dolgozó kezek tradi ci ójához. S akkor, ha a nemzet, a dolgozó milliók lelkületével megfér majd egy-két olyan kérdés is, amely nem fér meg a corpus jurissal, akkor nem vagyok kétségben aziránt, és tudom, hogy nem vétek hazám ellen, ha ezen érzésemet fogadom el corpus jurisomnak és nem az avas lapokat. Ez a nemzet sohasem volt a maga ura, mert a népmilliók itt valósággal Krőzus fiának néma fiához hasonlítottak, aki mindaddig nem tudott megszólalni, amig egyszer évek múlva Sardis város ostrománál nagy bajba került az apja, mert egy ellenséges katona le akarta szúrni, s ekkor az egész életen keresztül néma gyerek egyszerre megszólalt, hogy : Ne bántsd a királyt ! Elnök : Kérem a képviselő urat, szíveskedjék a tárgyhoz szólni. Rupert Rezső : Mindjárt visszatérek a tárgyhoz. A magyar néppel is igy vagyunk. Hosszú némaságra volt kárhoztatva. Egyszer nagy veszedelem keletkezett, az életét akarták kioltatni, ez a nép mint Krőzusnak fia, megszólt először életében és azt mondotta : »Ne bántsd a hazát !<< Megmentette ezt a hazát. Épen azért most, mikor arról van szó, hogy ez a nép az ő tradícióját, a munkát tovább is folytassa, a kötelességeket teljesítse, adózzék, akkor, hogy itt erkölcsi deficitben ne maradjunk és hogy a pénzügyminister ur az ő utján sikeresen haladhasson tovább, csakugyan nemzetté kell végre tennünk ezeket a milliókat, csakugyan meg kell valósitanunk a magyar polgárosult államot, hogy azután meg megvalósíttatván, a milliók tudják, hogy saját életszervüknek, szerkezetüknek fentartására veszik el tőlük az áldozatot. Mert addig, amig ebben az országban a szabadságok intézményesen biztosítva, védve nincsenek, amig teljes bizonytalanságban él itt a polgárság mindenféle tekintetben, addig nagyon természetes, hogy nincs meg az a pszichológiai hangulat, amely hangulatban azután az adózást sikeresen lehessen követelni, amely hangulatban ne unja meg hamarosan az adózást. Budaváry László : Nincsenek itt polgárjogok ? Ki álüthat ilyet ? Rupert Rezső : Ahhoz, hogy a nemzet politikai jogai megkonstruáltatván, ,életre keltetvén, itt a polgári szabadság biztosittassék, igenis nagy köze 35