Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-178

272 A Nemzetgyűlés 178. ülése 1921. évi április hó 22-én, pénteken. nak is, és épen ezért nevezhetnénk a kétségbeesés korának is, mert hiszen alig van más deszkaszálunk, amihez kapaszkodhatunk, mint a reménység, ebben a korban is, — nagyon természetesen tisztán analógia az , ami itt Magyarországon van. Mert hiszen a helyzet teljesen azonos ahhoz, ami Franciaországban az ancien régime végső napjaiban volt. Amint emlitém, az egészséges lépés arra nézve, hogy a francia forradalom elhárittassék, megtörtént azzal, hogy XVI. Lajos Turgot-t hozta, aki egy radikális, igazságos, a rendek ellen irányuló adóügyi politikával jött. Sajnos, olyan hirtelen volt a változás, olyan szinte lehetetlen, annyira a hangulata ellenére az országnak, hogy ez a becsületes pénzügyminister célt érni nem tudott, annyi akadállyal, annyi ellenvetéssel és annyi elfogultsággal találkozott. De arra legalább jó volt a Turgot-korszaka, hogy más, rosszabb pénzügyi politika következvén utána, olyan, amely behódolt az udvar, a kamarilla gusztusának, — ez végre mégis előkészitette a talajt annyira, hogy jöhessen egy Turgot-nál is még erősebb pénzügyministpr : Necker pénzügyminister, a francia pénzügyeknek nagy intézője. Ez sem sokáig maradhatott; de legalább megismertethette magát a francia néppel ugy, hogy mind hangosabbá válván a követelés, hogy helyes adóügyi reformok vitessenek keresztül, végre — mint méltóztatnak tudni — 1789 június 11-én elbocsáttatván, a nép 1789 június 14-én, vagyis három nappal később lerombolta érte a Bastille-t, azért, hogy Neckert a király hozza vissza a francia pénzügyek élére. Necker vissza is jött és hozzáfogott, hogy áldásos reformokat hajtson végre. Azonban, minthogy akkor még ő továbbra is olyan erőkkel állott szemben, amelyekkel megbirkózni nem tudott, de talán kissé el is tért az ő eredeti elhatározásától,—amint méltóztatnak tudni : hamarosan, pár hónap múlva, megint mennie kellett neki és ugyanaz a nép, amely őt örömrivalgásokkal, diadalmenetben hozta vissza a Bastille lerombolása után, hogy Franciaország pénzügyét egészségessé tegye, rendbehozza, •— ugyanaz a nép azért, mert nelá nem iskerült az a feladat, amelyre őt kijelölték, gúnykacajjal és üldözve, szinte megvetve engedte, illetve kényszeritette arra, hogy meneküljön. A mai időkben, akkor különösen, amikor Hegedüs Loránt pénzügyminister ur elfoglalta hasonló körülmények között a magyar pénzügyi kormány képviseletét, — ez a Necker-féle eset jutott eszembe, öt, Hegedüs Lorántot én a francia Neckernek tartottam, aki bátran, becsületes szivvel és az ő nagy tudásával fog hozzá ahhoz, hogy a mi államháztartásunkat rendebehozza. Ugyanazokat a fogadkozásokat is hallottam az ajkáról, amikkel annak idején Necker a francia pénzügyi kormányzat élére visszatért Necker is azt mondotta, hogy ő az adót, ha szigorú is lesz, ha sok áldozatot követel is, igazságossá fogja tenni, hogy ő egyúttal az adórendszerrel kapcsolatban Franciaországnak politikai életét is rendezni fogja olymódon, hogy a francia nép, ha tőle egyszer áldozatokat követelnek, adja is szívesen azokat az áldozatokat, mert tudja, hogy azokat mire fordítják, tudja, észreveszi, meggyőződik arról, hogy az ő érdekében használják fel azokat. Mi a mi Hegedüs Lorántunkkal, a magyar Neckerrel ma ennek az időnek első fázisát éljük. Mi teljes bizalommal, hittel fordulunk hozzá, a hivő emberhez, a hivő ember felé, aki hitével akarja megtartani ezt az országot, egyúttal azonban — bár a lépései nem mutatnak erre, mert minden reményre feljogosítanak — féltjük attól, hogy azzal az elszántsággal, azzal a hittel, azokkal az elhatározásokkal, azzal a férfias bátorsággal és eréllyel, amelyekkel jött, hogy vájjon ezzel ki tud-e végigtartani és vájjon nem jut-e neki is, mint Neckernek osztálysorsul az, hogy a végén is előttünk, az ország előtt kegyvesztetten kell elhagynia az állását. Nem gondolnám, hogy erre kerül a sor, ne is adja az Isten, de épen azért méltóztassék megengedni, hogy egy-két óvó szóval, egy-két mementó "szóval forduljak feléje, és figyelmeztessem arra, hogy melyik az az ut, amely oda vezetne, hogy a reményei meghiúsulván, nem tudván keresztülvinni mindazt, amit tőle vártunk, a végén is talán gúnnyal, talán haraggal, talán gyűlöletünktől kisérve kelljen elhagynia a pozícióját. Az igen tisztelt pénzügyminister ur a maga terrénumán nagyon otthon van, de ugy látszik, otthon van egyáltalában az egyetemes érdekek terén is. Mert hiszen ő mondotta azt, hogy az ország erkölcsi rendjét is fontosnak tartja, hogy az ország erkölcsi deficitjét is rendbe kell hozni, mert nagyon természetes, hogy ha ez az erkölcsi deficit továbbra is megmarad, akkor az adódeficit, a háztartási deficit is meg fog maradni, akkor egész közgazdasági életünk deficitben marad és ha ebben marad, nem hiszem, hogy ő az állami pénzügyeket rendezni tudja. Ehhez, hogy ez az erkölcsi deficit meg ne maradjon, illetőleg, hogy az ő adóinak erkölcsi forrása is legyen, azoknak a nemezt lelkében is legyen forrásuk és ne csak a nemezt gazdasági életében, necsak a polgárok zsebében, ehhez szükség van csakugyan arra, hogy a magyar állam rendje és társadalmi élete olyképen alakittassék át, olyképen rendeztessék, egyáltalában az állam mint élő szervezet olykép konstruáltassék meg, hogy a magyar nép csakugyan tudja, hogy most igazán a maga javára adózik, hogy megszűnik a privilégium, a kiváltság minden tekintetben, hogy elenyésznek a késő, a végső nyomai is azoknak a rendi időknek, amikor az országnak egyik részét, a népet csak kötelességek terhelték, ellenben a jogok másoké voltak. Könnyű a feladata, mert hiszen a minister elnök ur azzal jött, hogy ő a demokráciát, a demokráciának az uralmát akarja. Azonban nem könnyű a helyzete a pénzügyminister urnák azért, mert ő viszont bizonyos korrektivumot emiitett fel a demokráciával szemben, azt mondván, hogy