Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-177
244 A Nemzetgyűlés 177. ülése 1921. Elnök (csenget) : Csendet kérek, G-aál képviselő ur. Gr. Andrássy Gyula: Először őrizték is, és mégis megölték. /Mozgás.) Akkor, aki Őfelségének azt tanácsolta volna, hogy fegyver nélkül merjen visszajönni az országba és követelje a hatalom visszaadását, az. őt egy lehetetlen helyzetbe sodorta volna. De nemcsak ez a személyes motívum tartotta és tarthatta vissza, hanem az is, hogy abban az időben polgárháborút megindítani nem mert: fejedelmi felelősségérzete tartotta attól vissza. (Mozgás jobbfelöl.) Méltóztassanak csak meggondolni, hogy akkor az ország határainál álltak az ellenségek. Akkor még nem tudtuk pozitive, akar-e az entente Őfelségével tárgyalni. Akkor tele volt a levegő avval a hazugsággal, amely a forradalom egyik alapoka lett és amelyet itt nagy szorgalommal terjesztettek, hogy az entente Károlyi Mihállyal, kizárólag csak Károlyi Mihállyal és egypár hívével akar békét kötni, a Habsburgokkal ellenben szóba nem áll. Ily körülmények között akkor polgárháborút megkockáztatni olyan könnyelmű cselekedet lett volna, amely ellenkezett volna avval a nemes kötelességérzettel, amely Károly királyt kitünteti. (Igaz! Ugy van! a középen. Zaj.) Én szerettem volna látni azt a másik trónpretendenst, aki ilyen nobilisán, annyi elnézéssel, mások iránt való tekintettel járt volna el, mint ő, saját bőrét nem féltve, hanem az ország érdekét nézve. (Élénk helyeslés és taps a középen. Zaj.) Én nem akarok Rassay t. képviselő urnák a királykérdésben tett fejtegetéseire részletesen reflektálni. Nagyon érdekelne ugyan, de azt hiszem, hpgy erre is lesz idő más körülmények között. Én csak rövidesen jelzem, hogy az ő okfejtésével szemben mereven ragaszkodom azon meggyőződésemhez, hogy Magyarországnak ezeréves alkotmánya és legvitálisabb érdekei ugyanegyet követelnek. Követelik azt, hogy ez a Nemzetgyűlés megtalálja az utat a törvényes megoldáshoz, a törvényes legitim királyhoz. (Taps a középen. Felkiáltások : Ebben egyek vagyunk ! Mozgás és zaj.) A királyválasztás gondolata a legszörnyűbb gondolat, amely igen veszedelmes helyzetbe hozná Magyarországot. (Mozgás.) E-assay t. képviselő urnák csak egy érvére kívánok válaszolni. 0 azt mondta, hogy szívesen kikapcsolná a királykérdést, ha mutatnánk neki olyan esetet a történelemben, mikor a külföld nem törekedett volna beavatkozni egy ilyen fontos kérdésbe, mint amilyen a trón betöltése. Egészen igaza van a t. képviselő urnák. A történelem nem ismer olyan esetet, amikor a külföld ne törekedett volna a reá nézve ilyen fontos ügybe beleavatkozni. Nem mondom, hogy várjunk addig, amíg a külföld egészen közönyt fog érezni aziránt, hogy mi történik Magyarévi április hó 21-én, csütörtökön. országgal, de én kérdem a t. képviselő urat, tud-e nekem történelmi, példát mutatni arra, hogy egy nemzet, amelyben önérzet, becsületérzés, függetlenségi vágy van, el akarja dönteni a királykérdóst, mielőtt nincs abban a helyzetben, hogy a külföld akaratával dacolhasson. (Élénk helyeslés és taps a középen.) Kell, hogy a nemzet akaratát akkor is érvényesíthesse, hogyha az esetleg más lesz, mint azok akarata, akik széttépték Magyarországot és azt akarják, hogy Magyarország tehetetlenül heverjen lábuknál. (Taps a középen.) De nem akarok ezekkel a kérdésekkel tovább foglalkozni. Lesz idő, hogy ezeket ex asse megvitassuk. Most áttérek t. barátomnak, a t. ministerelnök urnák, programmjára. En pártom nevében kijelentem, hogy bizalommal viseltetünk a kormány iránt és azt támogatjuk. Programmjának alapgondolatai, — csak ezekkel kívánok röviden foglalkozni — teljesen megfelelnek a mi pártunk programmjának. 0 először is azt mondja, — és ez végigvonult beszédén — hogy küzdeni akar a demagógiával szembem Ez ennek a pártijak is legelső gondolata. (Élénk helyeslés.) Mi látjuk és tudjuk, hogy a demagógia a maga gyűlölködésével, a maga irigykedésével, a maga szükkeblüségével és szűk látókörével ezt a szerencsétlen magyar nemzetet tönkretenné és azért teljes erővel azon kell lennünk, hogy az ne vegyen erőt a nemzet lelkén. Az alkotmány revíziójára vonatkozólag jelzi a t. ministerelnök ur azokat a pontokat, amelyeket sürgősen munka alá fog venni. Ezekben is egyetértünk vele. Ezeket a reformokat, amelyeket ő kilátásba helyez, a párt is kívánja; azokat az eszméket is helyesli, amelyek őt beszéde szerint irányítani fogják. Mert ő azt mondja, hogy mikor ő a demokratikus haladást, a modern világ igényeit szem előtt tartja, honorálja s visszafelé lépéseket tenni nem akar, ellenkezőleg, haladni akar, akkor mégis tekintettel lesz a nemzet ezeréves tradícióira, felfogására, múltjára, alkotmányára. Ez szükséges is, mert a papiralkotmány, a homunkulus-féle lények, a mesterségesen csinált alkotmányok sehol sem váltak be. Még ott sem, — ne vegyék rossz néven, hiszen képzelhető ilyen nemzetgyűlés is, — ahol több volt a tudás, több volt a tapasztalat mint ebben a Nemzetgyűlésben. (Derültség. Mozgás). Voltak olyan nemzetgyűlések, amelyek egyes vezető férfiainak, vezető szellemeinek tudása előtt az egész emberiség tisztelettel, hajolt meg, az egész emberiség elismerte őket. És ezeknek a rögtönzött alkotmánya... Forgács Miklós: Tisza Istvánról is ezt mondta ! Elnök (csenget) : Figyelmeztetem Forgács képviselő urat, hogy neki most nincs joga szólni ! Gr. Andrássy Gyula: ...és ezek a rögtönzött alkotmányok mégsem tudtak fenmaradni. (Zaj. Berky Gyula közbeszól.)