Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-176

226 A Nemzetgyűlés 176. ülése 1921. évi április hó 20-án, szerdán. Budaváry László: T. Nemzetgyűlés! Erről a tárgyról, amelyben most felszólalok a Nemzetgyűlés szine előtt, már háromszor tettem említést. Nevezetesen arról van szó, hogy amikor a köztisztviselőknek és közalkalmazottaknak drágasági segélyét a múlt év szeptember havában augusztus elsejéig visszamenő hatállyal a kormány 400 K-ról 800 K-ra emelte, ridegen elzárkózott az elől, hogy ezt a segélyt a nem állami tanitók is megkapják. Több izben intéztem már ez irányban felszólítást a kormányhoz és követeltem, hogy ezt a rettenetes igazságtalanságot szüntesse meg, a kormány azonban még mai napig sem intézkedett aziránt, hogy a nem állami tanitók ezt a jogos járandóságukat szintén megkaphassák. Rámutattam arra is, hogy a kormány azzal az indokolással nem méltányolta a nem állami tanitók jogos követelését, hogy szerinte a nem állami tanitók természetbeni járandóságot is élveznek. Hogy miből áll ez a természetbeni járandóság, azt hozzám és képviselőtársaimhoz intézett sok ezer levélből lehetne megvilágítani. Vannak olyan nem állami tanitók, akik természetbeni járandóság címén évente egy öl tűzifát kapnak, mások egy-két métermázsa szemes terményt, búzát, tengerit. Ismét mások egy kis veteményeskertet, vagy egy-két hold földet, amelyet azonban maguk meg nem munkálhatnak, tehát kiadják évenként 10—20—50 koronáért haszonbérbe. Ezek miatt a csekély, alig értékelhető természetbeni járandóságok miatt a nem állami tanitók elestek évi 4800 korona drágasági segélytől. Hallatlan igazságtalanság ez. Minden kormány bemutatkozójában szines képet fest arról, miképen fogja a politika rúdját irányítani, hogy az országot a boldogság útjára elvezesse; megnyilatkozik arról, hogy miképen fogja megteremteni a keresztény és nemzeti szellem uralmát, de mindegyik kormány következetesen megfeledkezik arról, hogy semmiféle hatalom meg nem tarthatja a keresztény és nemzeti irányzat mesgyéjén ezt az országot, hogy ha már ott az elemi iskolákban nem ilyen szellemben fogják a kis gyermekeket nevelni, ha a tanítóságot szociális nyomorúságba hagyják, lehet-e várni tőle, hogy emberfeletti munkát végezzen és mindig ott legyen a növendékei körében, hogy ha az élet a szociális nyomorúságot jelölte ki részére és napjának legnagyobb részét kenyér után való futkosásban kénytelen eltölteni. Az ilyen nyomorúságban hagyott tanitó egyáltalában nem adhatja át magát nemes hivatásának és a kormánynak minden bizakodása meg fog törni akkor, hogy ha nem iparkodik ezt a lehetetlen helyzetet valamiképen megváltoztatni. Csekély dologról van szó. Ez a pár millió korona nem fogja az államháztartását csődbe juttatni, ellenben egy olyan tábort fog a kormány és az irányzat mellé állítani, amely soha őt cserben nem hagyja. Felszokták hányni a tanítóknak, hogy igen nagy százaléka behódolt a kommunizmusnak. En a legteljesebb mértékben elitélem ezeket a tanítókat, követelem ezek eltávolítását, akik ma is ott ülnek a katedrán. Ellenben magyarázatát lehet találni a dolognak. Méltóztatnak emlékezni, hogy a tanítóságnak a kenyérért folytatott harca visszanyúlik négy-öt évtized előttre, és azok a kormányok, amelyek az országot vezették, mindig a legteljesebb elszigeteltségben álltak a tanítókkal szemben, sőt akadt egy magasrangu ministeri tisztviselő, aki akkor, amikor egy tanitó-deputáció sok ezer ember nevében fizetésemelésért fordult hozzá, azt jelentette ki : az egyik kezemben kenyér van, a másikban korbács. Ilyen kiszólásokkal bocsátották el a tanítókat és az idősebbek visszaemlékezhetnek arra az időre, amikor egy tanitó évi 240—300 forintért teljesítette nemes hivatását. A nemzet napszámosai nevet adományozták a tanítóknak. Negyven esztendeig kellett szolgálniuk, hogy kis nyugdíjukhoz hozzájuthassanak. Mikor azt mondjuk, hogy a keresztény demokrácia küldte a Nemzetgyűlést, mikor azt mondjuk, hogy a nép fiai vagyunk, akkor nyíljék ki a szemünk a tanítóság országos panaszaival szemben. Lássuk meg azt, hogy a legkisebb falvakban való életre kárhoztatott szerencsétlenek milyen emberfeletti munkát végeznek és azt se felejtsük el, hogy a tanitó, mint a községnek szellemi irányitója, mindig élénk befolyást gyakorol az egész község szellemi életére. (Helyeslés jobbfelöl.) Tehát, ha egy tanitó a becsületes, igaz utón halad, valószínű, hogy a községnek száz százaláka ezen az utón fog haladni. Ellenben, ha az a tanitó becstelen utón jár, nem nemzeti és keresztény szellemben végzi munkáját, egy pár esztendő alatt az egész községnek szellemi életét meg tudja fertőzni. (Igaz! Ugy van!) Es erre semmiféle törvénnyel, szuronnyal, kapkodással nem lehet orvoslást találni. Akkor internálhatják az embereket, ha a lelkük már meg van fertőzve, abból kigyógyulni nem fognak. Tessék a tanítókat a szociális jólétnek arra a minimumára emelni, hogy megtudjanak élni és megadni nekik azt, ami kijár az egyenlő kvalifikációju más tisztviselőknek. És még egyet. A nem állami tanitók nem a fizetésükben kapják ezt a természetbeni járandóságot. Méltóztatnak jól tudni, hogy a legtöbb nem állami tanitó egyúttal kántortanító, aki a kántori munkáért kapja a természetbeni járandóságot. Ezért adnak nekik egy-két hold földet, vagy egy-két métermázsa szemes terményt. Tehát, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a nem állami tanítóknak, a kántortanítóknak kántori fizetése még a nyugdíjukba sem lesz beszámítva, egészen világosan kitűnik, hogy ezeket a nem állami tanítókat dupla sérelem éri. Elsősorban minden állami kedvezménytől elesnek, mert kántori munkájukért természetbeni járandóságot