Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-165

586 A Nemzetgyűlés 165. ülése 1921. évi március hó 14-én, hétfőn. nem erős kéz fogja a kardot, akkor a sujtás bizonytalan lesz. Debrecenben történt egy sajnálatos eset, melyet elfogulatlan biráiat tárgyává tettünk már. Vájjon be kell-e várni annak a főispánnak a mentegetőzését, aki a kormány tekintélyét annyira lealacsonyította, — hogy ugy mondjam — hogy érdemesnek sem tartotta a kormány tagjait fogadni? Amikor a Nemzetgyűlésnek az volt az akarata, hogy a debreceni ünnepély az egész nemzet ünnepélye legyen, akkor ő ennek jellegét elkenni, eltörölni igyekezett. A kormánynak eréllyel kell az ilyen esetben eljárnia és bizony mondom, ha a távirat megvitte volna Debrecenbe azon tapintatlan közigazgatási közeg felmentését, a kedélyek rögtön megnyugodtak volna, s eklatánsán be lett volna bizonyítva, hogy a kormány szilárdan áll a felekezeti béke álláspontján. Kívánom, hogy a kormány a legnagyobb eréllyel kezeljen egyes dolgokat s a kormányzat tekintélyét erélyével, gyors intézkedéseivel emelni és alátámasztani igyekezzék. (Helyeslés.) Beszédem utolsó részében fel akarom még hozni, hogy én ezt a törvényt tulajdonképen szükségtörvénynek látom, és óhajtom, hogy erre a szükségtörvényre valójában ne legyen szükség, födje be ezt a törvényt a por, ne kelljen ezt felnyitni, ne legyen itt olyan belső villongás, olyan háborúság, mely miatt kénytelenek legyünk ezt a törvényt alkalmazni. De nem vagyok optimista. Azt hiszem, hogy ezen törvénykönyv lapjait fel kell nyitnunk, s ez a törvénykönyv arra szolgál, hogy összesítve legyen benne mindaz, amit a bírónak különben a büntetőtörvénykönyv rendelkezései közül összeválogatnia és kiszednie kellene. Sokszor elég egyetlenegy erélyes kézemelés, egyetlenegy erélyes intés, de ha elaprózzuk ezeket a bűncselekményeket külön törvényekbe és nem foglaljuk egybe, akkor nem lesz meg törvényes cselekményeinknek a kellő hatása, a kellő súlya. Felhozták többen t. képviselőtársaim közül, hogy hiszen ezekre a bűncselekményekre vannak rendelkezések a büntetőtörvénykönyvben. Ezt megengedem, de ezeket a rendelkezéseket egybe kell foglalnunk, együvé kell hoznunk, hogyha bármikor előfordulna a közéletet, vagy a társadalmat fenyegető veszély, a bűncselekmény elkövetőre azonnal lehessen alkalmazni a törvényt. De hogy ez valójában csak kényszertörvény legyen, ahhoz olyan légkört kell ebben az országban teremtenünk, mely légkörben a felforgató eszmék semmiképen nem virágozhatnak, nem fejlődhetnek. Az agitátoroknak egyik főeszköze, mellyel propagandájukat űzték az volt, hogy az alsóbb néprétegek és a munkásság soha megelégedett ne legyen. Tudták ők azt nagyon jól, hogyha a munkásság megelégedett lesz, kihull kezükből a fegyver ós tompává válik az agitációs eszközük. Nekünk arra kell igyekeznünk, hogy a munkásság megelégedett legyen, meg kell tehát teremtenünk a számukra mindazt a szociális jólétet, amit csak meg birunk nekik adni. Kíváncsi vagyok akkor, hogy melyik lesz a hatalmasabb agitációs eszköz, az elégedetlenség felkeltése-e, vagy a megelégedés megteremtése. En azt hiszem, hogy ha megelégedetté tesszük a munkást, végkép megszűnt itt az agitációnak és minden felforgató eszmének a talaja és végkép megszűnt az a légkör, melynek homályos ködében ezen extravagáns alakok izgatásukat folytathatták. Hogy ez a légkör meglegyen, figyelmébe ajánlom a t. kormánynak, hogy legelsősorban hajtsa végre sürgősen a földbirtokreformot, (Helyeslés.) másodsorban bocsássa ki a felhalmozott nulláslisztet a fekete ehetetlen kenyér feljavítására, mert a kenyér rosszaságát használják fel leginkább agitációs eszközül. Egyék a nép tűrhető kenyeret, még ha az deficitünkkel, anyagi vesztességünkkel jár is, hozza be az állam a szabadforgalmat, (Taps a jobboldalon ) hogy a kisgazda közönség körében, mely ma a kormányzat legbiztosabb bázisa, elégedetlenség ne legyen. Sújtson le a kormány kíméletlenül az árdrágítókra, mint akik a nélkülözéssel, annak felkeltésével teremtik meg a fölforgatást és a bolsevizmust. Mert mit tapasztalunk? Halljuk, hogy nyugatról jönnek az árhullámok, tudjuk, hogy minden olcsóbb lesz és mit mondanak erre a kereskedők? Azt, hogy addig nem adják olcsóbban az árut, amig ki nem fogy üzletükből a régi áru, amelyet még drágán vettek meg. Hát nem vesztettünk ebben az országban mindannyian? Vesztettünk gyermekeket, kockára tettük az életünket, sok ember elköltötte a vagyonát, a köztisztviselőnek utolsó megtakarított fillére is elment. Hát csak a tisztelt kereskedő nem akar veszíteni és kozkára tenni semmit sem? Itt az ideje, hogy az árdrágításról szóló törvényt szigorúan végrehajtsák. A kormány megállapíthatja, hogy mód van ma már rá, külföldről olcsóbban beszerezni árucikkeket. Ha a megélhetés lehetővé tétetik és olcsóbb lesz, akkor megszűnik az a légkör, melyben dúsan tenyészett és virult minden felforgató eszme. Van még nagyon sok olyan törvény, melyet meg kellene alkotnunk, hogy idővel ez a törvény feleslegessé váljék. Itt van pl. a vasárnapi teljes munkaszünetről szóló törvény. Azt mondják a tanítóknak és a lelkészeknek, azt mondják a falusi intelligenciának, tanítsátok és képezzétek a népet. De mikor? Hisz vasárnap elvonja őket a kocsma, a tivornya ós hasonló dolgok. Szükség van tehát nemcsak népet büntető, de népet nevelő törvényekre is. (Ügy van! Ugy van! a baloldalon.) Adják át a népet vasárnap a testi és lelki pihenésnek, a képzésnek, a tanulásnak s akkor majd felnyílik a szemük és különbséget fognak tenni a között, hogy mi szolgál javukra és mi a kárukra. Giesswein Sándor: Ilyen törvényt kelleti volna beterjeszteni!