Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-149

52 A Nemzetgyűlés 149. ülése 1921. évi február hó 21-én, hétfőn. Ernst Sándor : És Oroszországban mit valósítottak meg? Virter László: Azt mondták, hogy nekik nem kell szabadság ! Csak addig kell, amig alul vannak! (Zaj.) Rassay Károly: Csak a cenzúrát vettük át Oroszországtól ! (Zaj.) Milotay István : Teljes mértékben átérzem azokat a nehézségeket, amelyekkel a polgári társadalom részéről a kormánynak minden ilyen törekvése szükségképen találkozik. Ezt teljes mértékben méltányolom azokat az élményeket és tapasztalatokat, amelyeket ez a polgári társadalom a Károlyi-kormány alatt és a kommunizmus alatt épen szocialista részről szerzett és elszenvedett. En ugyanannyit szenvedtem, mint bárki más a Ház tagjai közül, vagy a polgári társadalom tagjai közül, ennek a rettentő nyomásnak, pártelfogultságnak és gyűlöletnek súlya alatt, amely megsemmisitette a véleményszabadságot, reátört a vagyonszabadságra, felforgatta az állam rendjét és megsemmisíteni igyekezett a mi nemzeti ideáljainkat. Nekem tehát ugyancsak megvolna minden okom arra, hogy nagy aggodalommal és óvatossággal kezeljem ezt a kérdést. De ugy érzem, hogy a mai viszonyok között, ha a másik részen is jelentkeznek a belátásnak tünetei és meg van adva a nagy, kardinális kérdésekben a közeledés lehetősége, akkor nekünk le kell győznünk magunkban minden ilyen személyes élménynek és sérelemnek emlékét és túl kell ezeken magunkat tennünk annak a nagy közös célnak érdekében, amely elvégre mégis csak felette áll a pártszempontoknak épugy, mint az osztályszempontoknak. (Igaz! Ugy van! Elénk helyeslés.) Hogy ott megvan erre a hajlandóság, erre nézve legyen szabad annyit megemlítenem, hogy a novemberben tartott legutolsó szakszervezeti kongresszuson egyebek között olyan határozatot fogadtak el, mely céloz arra — és nyíltan ki is mondja — hogy a szocialista párt azzal a nagy erővel, amely itt bent is, de a megszállott területen a szervezett munkástömegek formájában rendelkezésére áll, nemkülönben azoknak a nemzetközi összeköttetéseknek révén, amelyek szintén rendelkezésére állanak, minden követ meg fog mozgatni az integrális Magyarország érdekében- (Zaj.) Patacsi Dénes: Látjuk Baranyában! (Zaj.) Milotay István: Ezt azonban — teszik hozzá — csak akkor tudnák megtenni, ha a kormányzat részéről lehetővé válnék számukra az akciószabadságnak és erőkifejtésnek a lehetősége. (Zaj. Felkiáltások: Feltételekhez kötik.) Somogyi István: Megint bolsevizmust csinálnának ! Milotay István: En csak azt kérem, hogy a kormányzat azzal a komolysággal és azzal a felelősségérzettel nézzen szemébe ennek a kérdésnek, vizsgálja meg azt és járjon a végére, amely elvégre neki önmagával és az országgal szemben egyformán kötelessége. (Élénk helyeslés.) Nem szeretném, ha az a vád hárulna reánk vagy a kormányra, hogy az adott viszonyok között nem tettünk meg mindent, ami a nemzeti érdekek sérelme nélkül egyáltalában megtehető ennek a célnak szolgálatában. (Élénk helyeslés.) Amikor a belső konszolidáció kérdését említem, mint egyik előfeltételét annak, hogy siker és eredmény kisérje a kormányzat működését, ki kell térnem egy pillanatra a külpolitikára is. Nyilvánvaló, hogy a belső konszolidációval, az osztályok közti béke megteremtésével mi tulajdonképen nemcsak belső, hanem külső célokat is akarunk szolgálni; azt akarnók, hogy ez az erő és ez a szolidaritás adja meg a kormányzatnak azt a biztonságot és azt a súlyt, amelyre a mostani nagyon nehéz külpolitikai helyzetben szükség volna, hogy hivatását és feladatát betölthesse. En nem akarok itt annak a kérdésnek fejtegetésébe bocsátkozni, hogy a mi külpolitikánk eddig milyen utakon járt, milyen eredményeket ért el, milyen hibákat követett el. En csak leszögezni kívánom azt a sajnálatos tényt, — ami mindnyájunk előtt egész nyilván áll — hogy ma, másfél, sőt két esztendő multán az ország külpolitikailag tulajdonképen elszigeteltebb, vagy legalább is ugyanolyan elszigetelt helyzetben van, mint aminőben volt a keresztény és nemzeti kormányzat elején. (Igaz! Ugy van!) Rassay Károly: Keressük az okokat! Drozdy Győző: Nincs egy barátunk az egész világon! Milotay István : En tudom nagyon jól, hogy ez az elszigetelt helyzet nem pusztán a kormány hibája. En tudom nagyon jól, hogy még oly zseniális kormányzat, még oly hatalmas államférfiúi képességek sem lettek volna elegendők arra, hogy ebben az elszigetelt helyzetben hatalmasat vagy nagyon nagyot lendíthessenek az ország során, ós hogy legyőzhessék teljes mértékben, vagy legalább enyhíthessék azokat a külpolitikai nehézségeket, amelyek bennünket szorítanak, és amelyek egyenes következményei annak, hogy mi tulajdonképen legyőzött állam vagyunk, hogy az ország testén ellenségeink osztozkodnak. Az a körülmény, hogy ők egy közös zsákmányban részesek, minden érdekellentéteik ellenére is a szolidaritásnak érzéseit teremti meg közöttük, amelyet nagyon nehéz megbontani, amelyen nagyon nehéz olyan értelemben réseket ütni, hogy ezeken a réseken át mi kiszabaduljunk ebből a borzasztó vasgyürüből, szabadabb lélekzethez jussunk és lendíteni tudjunk az ország külpolitikai elhelyezkedésén. Amikor ezt tudom, és megállapítom, hogy nemcsak a kormány hibája ez, hanem bizonyos adott helyzet következménye, amellyel az emberi tehetségnek még oly mértéke, a diplomáciai kitűnőségnek még oly nagysága is alig-alig tudna megbirkózni, evvel nem oldom fel a kormányt