Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-149

À Nemzetgyűlés 149. üíése 1921. évi február hó 21-én, hétfőn. 4$ maradt ország területén a konszolidációnak ezt a munkáját megakassza és helyébe újra a bom­lásnak és szétesésnek jelenségeit iktassa. Ezek az ellenségek, t. uraim, tisztában vannak vele, hogy ez a gondolat képviseli és tartja fenn azt a nemzeti törekvést, amely soha lemondani nem fog arról, hogy Szent István koronájának határai újra visszaállíttassanak és hogy mindazok a részek, amelyeket ellenséges hdditás, erőszak s a trianoni béke tőlünk el­szakitott, hozzánk visszakerüljenek. T. Nemzetgyűlés ! Ha látjuk azt, hogy ezek az ellenségek odakint, határainkon kivül körös körül az u. n. megszálló államokban milyen számítással végzik munkájukat ; látjuk azt, hogy micsoda munka folyik ellenünk, nemcsak az ő részükről, hanem azoknak az ellenséges politikai tényezőknek részéről is, melyek a kommunizmus bukása után kénytelenek voltak a csonka Magyarország területéről elmenekülni és ame­lyek számításaikat összekötik ellenségeiknek számításaival, s amelyek erőiket és eszközeiket összeadják és párosítják azokkal az erőkkel és eszközökkel, melyeket ellenségeink ezzel a meg­maradt országgal szemben felhasználni törek­szenek, ennek a megmaradt országnak további rontására és kárhozatára. Ezekkel a veszedel­mekkel szemben csak olyan kormányzat óvhat meg bennünket s csak olyan kormányzat bizto­sithatja a további sikert a nemzeti és keresztény gondolat számára, amely fel tud emelkedni annak a feladatnak s annak a történelmi hiva­tásnak magaslatára, amelyet ennek az irányzat­nak az adott helyzetben be kell töltenie. Túri Béla : És ahonnan Simonyi-Semadam lecsúsztatta ! Rassay Károly: Miért támogatta? Túri Béla: Ebben igaza van! Rassay Károly : En meg akartam buktatni. Ti támogattátok! Meskó Zoltán: Hagyjuk a kulissza-titkokat ! (Zaj. Elnök csenget.) Milotay István : Nem akarom azt mondani, hogy bizalmatlansággal, de mégis bizonyos skep­sissel, nyugtalansággal és aggodalommal nézem a kormánynak helyzetét. Azért teszem ezt, mert érzem, hogy a kormányban nincsenek meg azok az adott feltételek, azok a személyi képességek, ame­lyek alkalmassá és hivatottá tennék arra, hogy ilyen nehéz külső és belső viszonyok között ezt a nemzeti és keresztény gondolatot azon az utón vezesse, amely a számára sikereket biztosithat, a bizalmat továbbra is fenntarthatja, sőt, mi­után a nehézségek szaporodnak, és a helyzet, különösen a tavasszal ujabb és ujabb külső vál­ságokkal is fenyegethet bennünket, amelyekre belső válság lehet a felelet, hogy ezekkel a nehézségekkel szemben nem tud hivatásának és feladatának magaslatán állani. (Zaj. Elnök csenget.) T. Nemzetgyűlés ! Sokan azt mondják, hogy az adott körülmények között és az adott fel­NEMZETGYÜLESI NAPLÓ. 1920—1921. — VIII. KÖTET tételek mellett a kormánynak tulajdonképen nem is lehet más dolga, más hivatása, mint az, hogy napról-napra éljen, és elégedjünk meg vele s nyugodjunk meg benne, ha igy, napról-napra való éléssel tudja tovább folytatni életét és tudja biztosítani a Nemzetgyűlésnek és & kormány­zatnak is normális életműködését. Én ezzel nem tudok megelégedni. Nem tudok ennyivel meg­elégedni, mert ugy érZem, hogy a kormánynak ez a passzivitása, ez a szintelensége, a képessé­geinek ez a fogyatékossága nagyon nagy mér­tékig visszahat annak a gondolatnak sörsára, amelyet mi szivünkön viselünk. En azt érzem, t. Nemzetgyűlés, hogy nekem, aki nem tarto­zom pártokhoz és akit pártkeretek nem feszé­lyeznek, akinek nincsenek hatalmi törekvéseim, nincsenek személyi igényeim sem, amelyek egy­egy válságnak mikénti kimeneteléhez kapcsolód­nának, teljes okom és jogom van megmondani, hogy ezt igy érzem, és ha a kormány abban a hiszemben ringatja magát, hogy ezekkel a nap­ról-napra történő megoldásokkal sikerűi — nem tudom — ad G-raecas Kalendas vinni az ország dolgait, ez nagy csalódás és súlyos következ­ményeket vonhat maga után, amelyek nemcsak a kormány helyzetére, hanem az egész Nemzet­gyűlés sorsára és az egész ország sorsára, a magyarságnak egész jövendőjére nagyon vesze­delmes kihatással lehetne. Hiszen mi már egyszer tanúi voltunk annak, épen a forradalom előtt, hogy olyan kormány­zat vitte hónapokon át az ügyeket, amelynek tendenciája, színezete és egyénisége — hogy fiigy fejezzem ki magamat — kísértetiesen hason­lított a mostani kormányzat munkájához. Az u. n. Esterházy- és Wekerle-féle kormányalakulás is, ezek a kormányok is azt hitték, hogy ha nem látják meg ezeket a mély veszedelmeket, lia napról-napra fenn tudják tartani magukat és az ügyeket tovább tudjuk vinni, ezzel el­kerülik azokat a nagy veszélyeket, amelyek ebből a napról-napra való élésből az országra hárul­nak. A tanulságok azt mutatták, hogy ez a tendencia, ez a szisztéma, amely nem nyúlt akkor a dolgoknak a mélyére, amely a vesze­delmek elől a szemét behunyta, amely nem kereste a gyökeres orvoslást és a tiszta és nyilt helyzetet ezekkel a veszedelmekkel szemben, ennek meg lettek a maga borzasztó káros követ­kezményei, amelyeket akkor, mikor már jöttek, nem volt módjában semmiféle kermánynak meg­akadályozni. Meskó Zoltán : Éjszaka volt, mikor az Ester­házi kormány született a Bitzben ! Milotay István : Említettem azt, hogy a nemzeti és keresztény gondolat ós igy a kor­mányzat is nem oldotta meg még azokat a nagy feladatokat, amelyekre tulajdonképen elküldetett és amelyeket soha egy pillanatra sem volna szabad szem elől téveszteni. Ezek között a célok között emiitettem az ország integritásának kér­dését.

Next

/
Thumbnails
Contents