Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-160

430 A Nemzetgyűlés 160. ülése 1921, inat ban lévő, alig megindult tárgyalásokról a szélesebb nyilvánosság zajos kísérete mellett beszélni semmiesetre sem könnyíti meg a kölcsönös megértést. Ezért én akkor, amikor az osztrák kormány részéről azzal a kívánsággal fordultak bozzám, hogy a tárgyalásokról mindaddig, amig azok valami kézzelfogható, konkrét eredményre nem vezettek, vagy pedig azoknak eredménytelensége konstatálható nem volna, a nyilvánosság előtt — épen a tárgyalások zavartalan menetének biztosítása érdekében — részleteket ne közöltessenek, ehhez a magam részéről készséggel hozzájárultam. Minthogy azonban dr. Mayer osztrák kancellár ur a tegnapelőtti napon szükségesnek látta, hogy ettől eltérve, a nyilvánosság előtt részletesen közölje a tárgyalások során megnyilvánult osztrák álláspontot, a magam részéről én is kötelességemnek tartom, hogy a t. Nemzetgyűlést már most tájékoztassam arról az álláspontról, melyet ebben a kérdésben a magyar kormány foglalt el. (Élénk helyeslés. Halljuk ! Halljuk !) T. Nemzetgyűlés ! Az osztrák kancellár ur tegnapelőtti beszédében kijelenti, hogy az osztrák kormány tovább is ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a nyugatmagyarországi kérdést, mint ilyent, vita tárgyává tenni nem lehet és hogy ennélfogvaa közvetlen tárgyalásoknak kizárólag határkiigazitásokra és a terület átadásával Összefüggő egyéb technikai és közigazgatási természetű kérdésekre kell szoritkozniok. Alludál továbbá a kancellár ur beszéde végén arra is, hogy információi szerint az a felfogás, hogy a két állam között folyó tárgyalások a békeszerződéseket semmi szin alatt sem képesek módosítani, vagy NyugatMagyarországnak Ausztriához való tartozását kérdésessé tenni, megegyezik a nagyhatalmak felfogásával is. Némileg feltűnő, hogy két nappal később, ma, ennek megerősítését látszik magában foglalni egy az éjszaka folyamán érkezett, egyelőre azonban nem hivatalos jellegű, hanem tisztán csak hirlapok utján terjesztett távirat, amely szerint a nagykövetek tanácsa ujabban foglalkozván a nyugatmagyarországi kérdéssel, azon álláspontra helyezkedett volna, hogy a határoknak Ausztria és Magyarország között a maguk egészében olyanoknak kell maradniok, amint azok a saint-germaini és a trianoni szerződésekben meg vannak állapítva, a két állam feladata legfeljebb odairányulhat, hogy bizonyos lokális jellegű határkiigazitásokat eszközölhessenek, amilyenek esetleg az egyes folyók és patakok medrének, vagy pedig egyes földbirtokok oszthatatlanságának biztosítása céljából praktikus okokból keresztül viendők volnának. T. Nemzetgyűlés ! En nem tudom elhinni, hogy a nagykövetek tanácsa ilyen határozatot hozhatott volna. Egy ilyen határozat homlokegyenest ellenkeznék azzal az állásponttal, amelyet a nagykövetek tanácsa azon jegyzékváltás során foglalt el, amely a magyar kormány és a nagykövetek tanácsa között január 13-án, illetve január évi márcz. hó 5-én, szombaton. 23-án lefolyt. Méltóztatnak emlékezni, az interpelláló tisztelt képviselő ur is emlékezetünkbe hozta ezt a jegyzékváltást, hogy abban az első jegyzékben, amelyet a magyar kormány intézett a nagykövetek tanácsához, az foglaltatott, hogy nem felelhetünk meg az entente Nyugat-Magyarország kiürítésére vonatkozó felhívásának, mert azt, nézetünk szerint, a szerződési határvonalak a kísérőlevél szövege szerinti, tehát az etnikai igazság és a gazdasági szükségesség szempontjából való kikorrigálásának kell megelőznie. Erre a nagykövetek tanácsa január 23-án annak kijelentésével válaszolt, hogy a hatalmak sohasem szándékozták visszavonni az 1920 május 6-iki kísérőlevélben foglalt ígéreteiket és semmiképen sem volt szándékukban megfosztani a határmegállapitó-bizottságokat azon hatalomtól, amellyel őket felruházták ; kijelenti továbbá a nagykövetek tanácsa, hogy a közvetlen megbeszéléseket a magyar kormány és az osztrák kormány között a maga részéről is kívánatosnak tartja és hogy a hatalmak élénken kívánják, hogy ezek a megbeszélések meginduljanak és sikerre vezessenek, hogy továbbá nekik szivükön fekszik épugy, mint a magyar kormánynak, hogy ugy Magyarország mint Ausztria érdekei megóvassanak és hogy "nagy előnyét látnák annak, ha a már megkezdett megbeszélések még a trianoni békeszerződés érvényesülése előtt célhoz vezetnének. Azt hiszem, hogy senki előtt, aki ezeket a jegyzékeket figyelemmel elolvassa, nem lehet kétes, hogy az entente, mikor a közvetlen tárgyalások megindítása iránti óhaját kifejezte, a kísérőlevélben foglalt elvek alkalmazására vonatkozó tárgyalásokat kívánja. Nem tarthatom tehát indokoltnak azt a Mayr kancellár ur beszédében megnyilvánuló felfogást, hogy mi ebbe a jegyzékbe olyant olvastunk bele, ami nincs benne. En ellenkezőleg azt hiszem, hogy csak olyant olvastunk ki belőle, amit minden más ember ki kell hogy olvasson abból. Teljes joggal feltehetjük tehát, hogy az a megállapodás, amelyre Ausztriával esetleg a határoknak a kísérőlevél szellemében való megváltoztatása ügyében jutni fogunk, számithat arra, hogy a nagyhatalmak által már csak egyszerűen szankciónáltatni fog. Ha a nagykövetek tanácsa ugy határozott volna, mint az imént emiitett és Mayr kancellár ur által előre bejelentett határozatból ez kitűnnék, akkor a nagykövetek tanácsa ellenmondásba keveredett volna saját álláspontjával. Ez csak téves információ alapján történhetett volna és mi természetesen kötelességünknek fognók tartani, hogy a tévesen informált nagykövetek tanácsától a jobban informált nagykövetek tanácsához appelláljunk (Élénk helyeslés.) és minden lépést megtegyünk ebben a tekintetben, hogy érdekeinket és felfogásunkat ebben az irányban elismertessük. Nem tudom azonban elhinni, mint ismételten hangsúlyozom, hogy ez a határozat igy szólhatott volna, nem tudom elhinni azért sem, mert mint az igen t. interpelláló képviselő ur szin-