Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-157

A Nemzetgyűlés 157. ülése 1921. sajnos, nagyon sok fontos törvényjavaslatnál látnunk kell. (ügy van! half elől.) Két mód kínálkozik arra, hogy a sürgős szük­séget kielégítsük. Én elébe helyezem minden más­nak azt, hogy a hadiözvegyeknek és hadirokkan­taknak szükséglete kielégíttessék s hogy a magyar fajnak birtokállománya továbbra is visszahódit­tassék : az italmérési jogot, ott ahol lehet, a szö­vetkezetek kezébe szeretném adni. À szociális szempontot helyezem tehát előtérbe, mert ez egy­úttal a legnagyobb nemzeti szempont is. (Ugy van ! jobb felől) Mi, amikor a háború elniult, de már a háború vége felé is, folyton azzal biztattuk a katonákat, a küzdő harcosokat, hogy ha visszajöttök, úgy­szólván minden jogosítvány, amely hasznot hajt, elsősorban a tiétek lesz, a hadirokkantaké és hadi­özvegyeké. Sajnos, bár azóta nagyon sok idő múlt el és nagyon sok érdemes hadirokkant és hadi­özvegy van, ezeknek még mindig lesniök és vár­niok kell az alkalmat, hogy a magyar nemzet az ő adósságát irántuk lerója. Pedig igen sok adós­sága van nemzetünknek ; nagyon sok külföldi és nagyon sok belföldi adóssága. De azt hiszem, a pénzügyminister ur is egyet­ért velem abban, hogy a legnagyobb és legsürge­tőbb adósság az, amelyet valamennyien érzünk azokkal szemben, akik a háborúban a legtöbbet vesztettek, akik elvesztették egészségüket, akik elvesztették a családfőt, az édesapát, a hitvest, a gyermeket. Ezt az adósságot a leggyorsabban, a legsürgetőbben kell kifizetnünk, hogy a jogosult elégedetlenség megszűnjék vagy legalább ország­szerte csökkenjen. És itt figyelembe kell valamit venni, ami nagyon komoly dolog, figyelembe kell venni azt, hogy a spekulációs tőke, amely Magyarországon minden jó szándékot kontrakarriroz, amely ipar­kodik mindent kisajátítani, még a hadirokkan­tak mögé is odabujik és azokat is iparkodik stroh­mannoknak felhasználni, iparkodik ugy alkal­mazni a maga haszonlesését, hogy a hadirokkan­tak valami apró ajándékot, valami aprópénzt kapjanak, de voltakép az egész haszon az övé, a spekulációs idegen tőkéé legyen. Tudomásom van pl. arról, hogy vidéken is, Budapesten is mozi­engedélyeket kérnek a hadirokkantak részére, s rendesen a hadirokkant mögött ott van egy ide­gen nagytőkés, aki azt a szegény hadirokkantat kiuzsorázza ugy, hogy neki valami aprópénzt igér, a haszonnak nagy részét pedig maga vágja zsebre. ( Ugy van !) Benkő Gábor : Strohmann ! Schandl Károly : Nem tudom, hogyan lesz lehetséges ezeket az eseteket ellenőrizni, de arra kéremapnzügyminister urat, hogy minden módot iparkodjék felhasználni arra, hogy a hadirokkan­taknak ezt a csúf kiuzsoiázását akadályozza meg, s hogy tényleg a hadirokkantak és özvegyek kezébe jusson ez a jogosítvány, amely őket teljes joggal megilleti. . évi márczius hó 2-án, szerdán. 317 Ebből a szempontból merem ajánlani én azt, hogy falvakban, ahol lehetséges, — nem mondom, hogy mindenütt, de ott, ahol eTre mód van, a hol a körülmények alkalmasak — a fogyasztási szö­vetkezetek kezébe kerüljön az italmérés ugy, amint az a törvényjavaslatban le van szögezve. Itt sokan felvetik azt az ellentétet, amely a szövetkezeti eszme és az alkoholizmus között van. (Az elnöki széket Bottliti József foglalja el.) Hiszen végtére fel lehet vetni ezt az ellentétet a legnagyobb erkölcsi testület : az állam és az alkoholizmus között is, és tényleg, az állammal szemben is szokták hangoztatni, hogy miért huz hasznot az alkoholizmusból, az emberek egész­ségének és lelkének megrontásából. Ezzel szem­ben azonban régi dolog az, hogy az alkoholizmust teljesen megszüntetni nem lehet. Azonban abban az ábrándban ne ringassuk magunkat, hogy az alkoholizmust teljesen ki le­hessen küszöbölni. En sokat jártam Erdélyben, a székelyek között, gazdakörökben, ahol tudva­levőleg egyidőben az alkoholizmus, a szesz fo­gyasztása a legjobban pusztitott. A székely nép nagyon szereti az előadásokat hallgatni. Az er­délyi ministeri kirendeltség derék férfiaival együtt sorozatos előadásokat tartottunk, amelyeken úgy­szólván a falu egész gazdaközönsége ott volt ; azokkal a férfiakkal együtt, akik ma is iparkod­nak Erdélyben a magyarokban a lelket tartani. Ezeket az előadásokat az alkoholizmusról nagyon szépen meghallgatták. A végén feláll egy öreg székely és köszönetet mond az előadóknak, hogy : nagyon szépen köszönjük az uraknak azt. amit itt elmondtak, hogy milyen borzasztó szer az al­kohol és megfogadjuk, hogy soha alkoholt nem fogyasztunk, mert van nekünk jóravaló, becsü­letes, kisüstön főzött pálinkánk. (Derültség.) És tényleg, az alkoholizmus teljes kiirtása sem ott, sem másutt nem fog sikerülni. Sokkal helyesebb, ha mi a mértékletességre iparkodunk népünket szoktatni és ezen a téren fogunk is eredményt el­érni. És épen az antialkoholistáknak jegyzem meg azt, hogy törekedjenek arra, hogy az italméré­sek olyanok kezébe kerüljenek, akik a közérde­ket össze tudják egyeztetni a józan, szolid üzleti érdekkel. Ebből a szempontból, azt hiszem, nincs alkalmasabb mód erre, mint a szövetkezeti ital­mérések. A falusi szövetkezetekben a vezetők rend­szerint a falunak legelső polgárai, ott vannak az első gazdák, tanítók, lelkészek, akikben termé­szetesen az az elv él, hogy a szövetkezeti italméré­sekben is szem előtt kell tartani a falu közérdekét, hogy a falu erkölcsi, kulturális színvonala minél jobban emeltessék. Itt nem az a főcél és nem is az a cél, hogy minél nagyobb legyen a fogyasztás, hanem az, hogy ha egyszer már van fogyasztás, az mérsékelt határok között mozogjon. AJzonkivül itt el lehet érni azt is, amit nagyon helyesen vetett fel Henzer

Next

/
Thumbnails
Contents