Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-152

160 A Nemzetgyűlés 152. ülése 1921. évi febr. hó 24-én, csütörtökön. Ugy van! a jobboldalon.) Diplomáciánknak 1919 augusztus l-e óta elég ideje lett volna, hogy először különféle irányokban orientálódjék, később pedig egy adott irányt vegyen fel és egy adott irányban haladva, igyekezzék azt a körülöttünk; levő acélláncot legalább egyik szemében megpattantani, hogy ez utón levegőhöz jussunk. Sajnos, ez nem történt meg. Külügyi helyzetünk, azt lehet mondani, talán még sokkal rosszabb, mint a valutánk, és nincs semmi kilátás arra, ha igy folytatjuk, ahogy eddig, hogy ebből az útvesztőből kiutat is találjunk. Hiszen, aki figyelemmel kisérte a lapokat, többször láthatta, hogy egymásután kötnek körülettünk levő szomszédaink szerződéseket, titkos katonai konvenciókat, amelyeknek egyetlen céljuk van : Magyarország megsemmisítése. (Ugy van! Ugy van!) Mi pedig ahelyett, hogy erélyesen fellépnénk, ölhetett kézzel nézzük a körülöttünk történő eseményeket. A diplomáciánk mindig túlságosan udvarias volt. Túlságosan gyenge volt a külügyi kormányunk. Mi sokkal gyengébbeknek mutattuk magunkat, mint amilyenek tényleg vagyunk. Ezért azután nem csoda, ha Benes ur minket pórázra akar venni és Magyarország belpolitikáját Benes ur akarja Prágából diktálni. Nem szabad elfeledkeznünk arról, t. Nemzetgyűlés, hogy a csonka Magyarországon még mindig nyolc és fél millió magyar ember él és ezt a nyolc és fél millió magyar embert sem a csehek, sem a románok, sem a szerbek nem képesek megemészteni. Huber János : Félnek is tőle ! Mózer Ernő : Hogy mennyire félnek, főként abból látszik, hogy állandóan követelik a magyar hadsereg leszerelését és a határ mentén tartott egy-egy gyakorlatról azonnal jelentést tesznek a különböző entente-diplomatáknak. Ha nem félnének, nem törődnének vele. Végzetes hibákat követtek el az előző kormányok véleményem szerint, hogy amikor kezükbe vették a hatalmat, nem vetették fel határozottabban a baranyai kérdést. A múltban mi voltunk Európában az egyetlen jó fiuk. Az entente parancsaival Magyarországon kivül senki sem törődött, azokat a parancsokat senki sem teljesítette, egyedül mi. Itt van Baranya megye. 1919 novemberben fel kellett volna szabadulnia és a mai napig is ott vannak a szerbek, sőt Lindner ós társai ma már azon dolgoznak, hogy Baranya megyét önálló köztársaságnak kiáltsák ki szerb cégér alatt. Nem tudom, mit tett a külügyi képviseletünk ebben az irányban, mert hiszen udvariassággal, az ententehez küldött Írásokkal elvégre is nem hiszem, hogy eredményt tudnánk elérni akkor, amikor itt a szerbek erőszakosságával állunk szemben. (Ugy van ! Ugy van !) Pedig Európának a magyarságra szüksége van. Európának szüksége van egy erős Magyarországra, különösen ma, amikor odafent az északi megyékben, a megszállott területen piros zászlókat lenget a szél, amikor »Proletárok egyesüljetek!« feliratú táblák alatt tömegek vonulnak fel és amikor keletről egy orkán dübörgését halljuk, amelyről nem tudjuk, hol fog megállni, de világcóljait ismerjük. Ezt az orkánt pedig, t. Nemzetgyűlés, nem fogja sem a román, sem a lengyel hadsereg egyedül megállítani, ezt a rohamot csak akkor fogják megállítani tudni Európában, ha a magyarságot is belekapcsolják. (Ugy van! Ugy van!) Egyedül a magyar hadsereg lenne az, amelyről bizonyos, hogy nem fog meginogni akkor, amikor szembe kell szállania a vörös hullámmal, mert a magyarok már a saját testükön próbálták ki a kommunizmus áldásait. T. Nemzetgyűlés! Épen ezért nem tartom helyesnek a pénzügyminister ur programmját, ugy ahogy a külügyministerium költségvetését tárgyalja. En magam megjelentem a nyáron a varsói követségen, — szinte röstellem a dolgot elmondani — azon a követségen, amely ma, azt lehet mondani, a legfontosabb követségünk, mert Európa összes nemzetei között talán a lengyel nemzet az egyetlen, amely irántunk érdeklődik és amely esztendők óta azon dolgozik, hogy Magyarországgal közös határt kapjon. Varsói követségünk a város egyik kis mellékutcájában, egy bérkaszárnya hátsó udvarán, a cselédlépcső mellett két-három szobás lakásban van elhelyezve, ahol az egyik szoba circa két méteres fallal van elválasztva, a fal egyik oldalán egy attache ül, jelenleg külügyi főtanácsos, a másik oldalán pedig az ügyes-bajos nép tolong. Követünknek akkor még nem volt Varsóban lakása és kénytelen volt tudomásom szerint naponkint mintegy hét kilométert kocsikázni, hogy hivatalába mehessen, a szobája pedig oly kicsi, ha ott négy-ötén, találkoznak, ott abszolúte nincs semmi hely. En azt hiszem, t. Nemzetgyűlés, a magyar királyság reputációja megköveteli, hogy egyes fontosabb helyeken követségeink kellő elhelyezésre találjanak. Meskó Zoltán: Ez a követnek hibája is lehet ! Mózer Ernő : Nem a követ hibája. Multunk bizonyítja, hogy feltétlenül megbízható nép vagyunk, mert hiszen szövetségi esküt soha meg nem szegtünk. Multunk bizonyítja, hogy KeletEurópának legkulturáltabb népe vagyunk, a forradalmakon való gyors győzedelem és a konszolidációnak gyors folyamata pedig azt bizonyítja, hogy nekünk ebben az európai koncertben igenis szerepet kell kapnunk, mert életképes, államfentartó faj vagyunk. Szerepet kell hogy adjanak annál is inkább, mert a mai csonka Magyarországon csak a tiszta magyarok élnek, tehát egységesek... Karafiáth Jenő: De nem az egész! Mózer Ernő : ... alig valami nemzetiséggel, nagyon kevés a kivétel, reméljük, ezek is fel fognak szívódni.