Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-129

28 A Nemzetgyűlés 129, ülése 1920. évi november hó 15-én, hétfőn. ják az alkalmat arra, hogy mindazokat megmarják, akiknek köszönhetik részben azt, hogy itt ülhetnek, s akik odaálltak és az életüket is kockáztatták azért, hogy keresztény-kurzus legyen itt Magyarországon. Ezt akartam csak mondani a képviselő urnák. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : A ministerelnök ur kivan szólni. Gr. Teleki Pál ministerelnök : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk I) Méltóztassék megengedni, hogy mielőtt magára az interpellációra válaszolnék, kitérjek elsősorban arra a körülményre, amely erre a szóharcra, amely Dánér Béla és Huszár Károly képviselő urak között lefolyt, alkalmat adott, és bebizonyítsam egy egyszerű adattal azt, hogy mennyire szükség van arra, hogy a tényeket ismerjük, mielőtt nyilatkozatokat teszünk, amelyek sokkal nagyobb viharokat okoznak, mint aminő hangulat volna akkor, ha mindig csak a tények alapján beszélnénk. (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Ugyanabban az órában, amelyben Huszár Károly képviselő ur itt a Házban annak idején felszólalt, ugyanabban az órában, — most negyedórányi pontossággal nem tudom meghatározni, — de ugyanabban az órában én, aki innen távol voltam, adtam ki az Ehmann-telep megszállására vonatkozó rendeletemet. Huszár Károly : Ennyi közöm volt hozzá ! Gr. Teleki Pál ministerelnök : Itt tehát okozati összefüggés fel nem állitható. En arról, hogy at. képviselő ur itt mit feg mondani, nem tudtam. Akkor értesültem a honvédelmi ministeriumban arról, hogy ő beszélni fog, amikor ott már a rendelkezéseknek a teljében benne voltam, s azért nem is jöttem ide, mert rendelkeztem. Erről különben, azt hiszem, méltóztatnak tudni. Haller István vallás- és közoktatásügyi minister : Minden el volt határozva. Gr. Teleki Pál ministerelnök : Ez világosan mutatja azt, hogy ha a képviselő ur utána járt volna és megkérdezte volna, hogy hogyan és ki által adatott ki az a parancs, akkor megtudhatta volna tőlem, hogy itt az okozati összefüggésnek a leghalványabb nyoma sincs, s nem támasztott volna a képviselő ur vihart és nem használt volna olyan sértő kifejezéseket, amelyeket, azt hiszem. ha ismerte, volna a helyzetet és ha megismeri most ezen szavaim által, maga a legmélyebben fájlalni fog. Ez rámutat arra is, hogy kell, hogy a dolgok megitélésében mérséklettel járjunk el, és kellj hogy csak a tények ismerete alapján beszéljünk akkor, amikor olyan események történnek és olyan időkben vagyunk, hogy minden esemény felizgazhatja a közhangulatot. Tehát akkor törekedjünk az igazságra. És itt rátérek most magára az interpellációra és arra, amit az interpelláló képviselő ur a sajtónak állásfoglalásáról mondott. En a ratifikációval kapcsolatos beszédemben egy-két mondattal megemlékeztem már arról, hegy elitélem azt. hogy a sajtó óriási nagy riportokban foglalkozik az ilyen eseményekkel, mely riportoknak már egyszerűen csak a terjedelme is alkalmas arra, hogy a külföldnek azt a nézetét rólunk, hogy mi vagyunk a legrendetlenebb ország Európában, bizonyos mértékben alátámassza. Én nem tartom ezt egyedüli oknak, de egyik oknak tartom, és a sajtó képviselői előtt ugyanaznap délután ezt hosszasabban ki is fejtettem. Szükségesnek tartottam volt egy mondattal ezt abban a beszédemben is emliteni, mert ugy gondoltam, hogy ennek már annál a momentumnál fogva is, amelyben mondatik, nagyobb súlya van. De ismételten rátérek erre itt is. Igenis, én kértem a magyar sajtót arra, hogy ne foglalkozzék ezekkel a dolgokkal igy, ne foglalkozzék különösen azért, mert az ilyen hosszú és szines riportokba mindenképen belecsúszik nagyon sok olyan dolog, amely néha szemben áll a valósággal, néha viszont csak kiszinezi, nem teljesen megfelelő és mindenesetre ezek azok a részletek, amelyek a kedélyhangulatra rendesen a legnagyobb befolyással vannak. Itt azonban sok mindenféle körülmény tekintetében tévedés is lehet. Például az interpelláló képviselő ur maga is azt mondotta, hogy teljes felvilágosítást a dolgokra nézve tőlem vár és ezzel saját kijelentéseit keretek köze foglalta. 0 tehát helyesen járt el, de ő maga is azt mondotta, hogy lehetnek tévedések. Egy-két apróbb tévedésre mindjárt rá is fogok mutatni, csak illusztrálásául annak, hogy ilyenek előfordulhatnak. Ilyen pl. az a dolog lényegére nézve abszolúte irreleváns tévedés, hogy nem somogyi fiuk, hanem szolnokiak voltak ott. A másik ilyen tévedés az, hogy az egyetemi zászlóalj lövései következtében — volt ugyanis két alarmlövés — nem történt haláleset ; a halálesetek mind a 11-es számú barakkban történtek. Ez is mutatja a tévedés lehetőségét. Én tisztán mellékkörülményeket hozok fel, rámutatandó arra, hogy igenis, nem ismerheti mindenki egészen tisztán az események lefolyását. Most rátérek arra, hogy hogy történhetett ez a dolog, bár előre kijelentem, hogy teljes felvilágosítást adni a t. Nemzetgyűlésnek a mai pillanatban még nem vagyok képes. Amidőn nemcsak a rendőrgyilkosság következtében, de már az azelőtti események következtében erre a napra el volt határozva a rendcsinálásnak a részleteiben egy nem egéizen ilyen, de meglehetősen hasonló módja, és amikor azután éjjel bekövetkezett a rendőr gyilkosság, amely nem a lényegben, de a formában megváltoztatta az intézkedéseket, nekem tudomásomra jutott az, hogy áfe Ehmanntelepen lévők között — nem az összesek között, hiszen ez egy óriási nagy telep, de egyesek között, akik ott vannak — és a Britannia között bizonyos összefüggések vannak, jelesül épen a Babarczykülönitmény között. Rupert Rezső: Ez tény! Gr. Teleki Pál .ministerelnök : Minthogy tudtam, hogy a déli lapok azon közléseiből, amelyek