Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.
Ülésnapok - 1920-141
A Nemzetgyűlés 141. ülése 1920, évi december hó 22-én, szerdán. 331 megjelenése előtt azt a látszatot kelti, hogy ezek illegitim utón tudomást szereztek a közeledő zárolásról, azt a kérdést intézem a t. pénzUgyminister úrhoz, hajlandó-e a december 10-ike óta fennálló legnagyobb folyószámla- és betétállomány után számítani a zár alá vett húsz százalékot ?« (Helyeslés.) Ehhez az interpellációhoz röviden csak azt kivánom megjegyezni, hogy információmat igen megbizható helyről szereztem be és különösen azért voltam bátor interpellációmat előterjeszteni, mert különösképen ezek az úgynevezett pénzemberek, kikről interpellációmban említést tettem, feltűnően olyan elemek voltak, amelyeknek — mint már a múltban is bebizonyították — olyan határozott gyakorlati érzékük van, hogy előre meg szokták neszelni, hogy mi történik. Messkó Zoltán: Jó orruk van! Gömbös Gyula : Ennek következtében kénytelen vagyok ezt az interpellációt előterjeszteni és kérem a t. pénzUgyminister urat, méltóztassék sürgősen intézkedni, mert az ő beszédjéből azt vettem ki, hogy az a célja, hogy minden tőkét megfogjon. Nagyon kérném a minister urat, hogy mielőbb, miután a Nemzetgyűlés szünetet kapott, legalább a sajtó utján szíveskedjék bennünket felvilágosítani és a keresztény publikumot megnyugtatni. (Élénk helyeslés.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a pénzUgyminister urnák. Következik ? Kontra Aladár jegyző: Bernolák Nándor! Bernolák Nándor : T. Nemzetgyűlés ! Ausztriában a volt osztrák-magyar monarchia közös vagyonának, de különösem a magyar állam tulajdonát képező egyes vagyontárgyaknak kezelésével kapcsolatban a legutóbbi időben oly jelenségeket tapasztalunk, hogy azokat szó nélkül hagyni nem lehet. (Zaj. Halljuk ! Halljuk I balfelől.) Usetty Ferenc : Ez nagyon fontos dolog ! Bernolák Nándor: At. Nemzetgyűlés teljesen tisztában van azzal, hogy Bécs nemcsak Ausztriának volt a fővárosa, hanem de facto, valójában Magyarországnak is, mert sok kincset, amit itt összegyűjtöttek és termeltek és amit mint gyűjteményt muzeumokban kívántak elhelyezni, a történelmi, művészeti becsű kincseket Bécsben halmozták fel. Szomorú valóság, hog}?- századokon keresztül Bécs volt a Habsburgok favorizált fővárosa és sok magyar értékhez magyar ember egyáltalában nem juthatott hozzá, mert azt az udvari kincstárak sokszoros zárai őrizték. Most olyan jelenségeket tapasztalunk, melyek a magyar állam jogát ezekre a különböző tárgyakra jelentéken3 r mértékben veszélyeztetik. 1919 áprilisában törvényt hoztak, amellyel Ausztria kimondja, hogy mindaz a vagyon, amety az osztrák-migyar monarchiáé volt és ezidőszerint Ausztria területén található, osztrák tulajdonba ment át; sőt egy 1919. évi decemberi törvénnyel ezeknek a vagyontárgyaknak jelentékeny részét a hadisérültek alapja javára adták át, a magyar kormány tudta, megkérdezése és beleegyezése nélkül. De tovább ÍJ mentek. Nap nap után olvashatjuk, hogy értékes gobelinek eladása iránt folynak tárgyalások, amelyekkel — ugy mond — az éhező bécsi népnek a legégetőbb szükségleteit fogják fedezni, a Hof Mobiliar Depotnak milliókat kitevő butorkészletét különböző osztrák hivatalok vagy követségek berendezésére fordítják, ugyancsak a magyar kormány tudta, megkérdezése és beleegyezése nélkül. A hitbizományi tulajdont képező családi kincstárt a templomi kincstárral együtt az eddigi együttes kezelésből a közoktatásügyi kormányzat kezelésébe engedték át. Egy belga konzorciummal tárgyalást folytatnak a Hofburg és à schönbrunni kastély eladása iránt. Az udvari istállókat, amelyekben — hogy csak egyet említsek — 460 fogat van, átengedik az említett hadisérültek alapja javára. A Földrajzi Intézet jelentékeny részét] átengedték a csehszlovák államnak. Ilyan körülmények közt az előtt a helyzet előtt vagyunk, hogy lassan mindazt az értéket, amely, mint bátor leszek kimutatni, jórészt a magyar állam tulajdona, az osztrák kormányzat a mi tudtunk, megkérdezésünk, beleegyezésünk nélkül el fogja adogatni s az abból befolyó értékeket speciális osztrák célokra fogja fordítani. Alapítja az osztrák kormány és alapítják az osztrák hatóságok a maguk álláspontját a békeszerződés 191. cikkére, amely kimondja, hogy (olvassa) : »Azok az Államok, amelyekhez a volt OsztrákMagyar Monarchia területeiből valamely részt csatoltak, vagy amelyek az emiitett Monarchia feldarabolásából keletkeztek, megszerzik a volt, vagy a jelenlegi Magyar Kormanynak saját területeiken fekvő összes javait és birtokait.« Hasonló rendelkezés van az osztrák békeszerződésben az Ausztria területén található különböző vagyontárgyakra vonatkozólag. Tehát most oda konkludál az osztrák álláspont, hogy a békeszerződés alapján mindaz, ami Bécsben vagy a megmaradt osztrák területen található, Ausztria tulajdonát képezi s ahhoz a magyar államnak semmi jussa nincs. Miután pedig a békeszerződés kimondja, hogy ezek a javak »magukban foglalják a volt Magyar Királyság — és tehát osztrák császárság — javait és a királyság részesedését az Osztrák-Magyar Monarchia közös javaiban, valamint az összes koronabirtokokat és Ausztria-Magyarország volt uralkodó családjának összes magánjavait is«, s miután e magánjavak közé sorozzák a családnak a hitbizományi kezelés alá tartozó vagyonrészeit is, nagyon könnyű megállapítani, hogy nemcsak a ránknézve megbecsülhetetlen történelmi levéltár és művészi anyag elvesztése fenyeget, hanem egyúttal az is, hogy milliárdokra menő reális vagyon veszhet el, ( Ugy van ! balfelől.) amely reális vagyonnal mi a békére való átmenet nehéz éveiben jelentékeny segitséget biztosithatnánk magunknak. (Ugy van í a hal- és szélsőbaloldalon.) 42*
