Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.
Ülésnapok - 1920-139
276 A Nemzetgyűlés 139. ülése 1920. ződve, hogy nagy perspektívát nyitnak és nagy jövőre mutatnak utat. Mielőtt a dolog érdemére térnék át, kötelességemnek tartom épen nagy közgazdasági jelentőségüknél fogva rámutatni azokra az érdemekre, amelyek báró Korányi Frigyes volt pénzUgyminister urat illetik azért, mert volt bátorsága arra az elhatározásra, hogy bizakodva geológusainak a véleményében, megkötötte azt a szerződést, amely — merem állítani — a régi földgázszerződésnek, amelyről nagyon könnyen feltételezhető, hogy ugyanazok a támadások fogják érni, amelyek a régit is érték, amely támadásukat azonban, azt hiszem, a szerzett tapasztalatok megcáfoltak — lényegesen javított kiadása a Deutsche Bankkal megkötött szerződésnek. A szőnyegen lévő kérdés jogi alapj hogy az 1911. évi VI. te. monopolizálja az ásványolajoknak ós a földgáznak kutatását és bányászatát. Ennek a törvénynek 4. §-a pedig felhatalmazza a pénzUgyministert arra, hogy ezt a jogot másra átruházza, de akkor egyúttal azt a kötelezettséget rója reá, hogy erről a tényéről jelentést tegyen a Nemzetgyűlésnek, ruházás csak abban a pillanatban válik jogerőssé, midőn ezt a jelentést a törvényhozás tudomásul vette. Erről van szó most is. 1920 október 20-ikán a pénzUgyminister megbízottai megkötötték azt az egyezményt illetőleg a szerződést, amely az átruházást megadja; de ennek a helybenhagyásához szükséges ennek a jelentésnek a tudomásulvétele, s ez az, amit elsősorban kérni fogok. Ehhez azután egy rövid törvényjavaslat csatlakozik, amely bizonyos vámmentességet biztosit s amelynek az elfogadása csak természetes következménye a jelentés tudomásulvételének. Ha már most az a feladatom, hogy röviden ismertessem ezeket a megkötött megállapodásokat, ugy a számanyagra nézve ráutalhatok arra a kitűnő jelentésre, amelyet a pénzUgyminister épen a szakközegeinek munkája alapján beterjesztett. Én feladatomat csak abban látom, hogy nyomatékosan rámutassak a következő kérdésekre: miért kellett ezt a szerződést megkötni ? — ez az első kérdés ; kivel kötöttük meg ezt a szerződést? — ez a második kérdés; hogyan kötöttük meg? — ez a harmadik. A negyedik kérdés pedig, amelyet legalább futólagosan érinteni kell, az, hogy milyen közgazdasági kihatást várhatunk, mi a közgazdasági jelentősége ennek az itt megkötött szerződésnek? Ha arra a kérdésre akarok megfelelni, hogy miért kellett ezt a szerződést megkötnünk, akkor tulajdonképen a legnagj^obb támadófelületet tárom az esetleg támadók elé, mert csak az lehet a kérdés, hogy »miért«. Ha egyszer a »miért«-tel tisztába jöttünk, akkor ennek természetes következménye az, hogy kivel, hogyan kötöttük meg és hogy mik lesznek a közgazdasági következményei ? Ha azt a kérdést tagialom, hogy miért kellett nekünk ezt a megállapodást a külföldi tő- 1 évi december hó 20-án, hétfőn. kével megkötnünk, akkor lehetetlenség egészen mellőzni a kérdés történeti előzményeit, mert ezt a kérdést csak ugy tudjuk egészen világosan átérteni és átlátni, hogyha épen a történeti előzményekkel tisztába jövünk. Az ásványolaj közgazdasági jelentőségét természetesen már évtizedekkel ezelőtt felismerték; ez nem uj dolog. De hogy ma miért lett olyan nagyon aktuális, erre két igen egyszerű felelet van. Tessék kimenni az utcára és megnézni, hogy micsoda tülekedés van egy deciliter petróleumért, és ha ezt láttuk, akkor vegyük elő az újságot. Látjuk belőlük, micsoda határtalan versengés folyik az ásványolaj-forrásokért épen azon nagyhatalmak részéről, amelyek a tengerre akarják a kezüket rátenni. Hallatlan pénzösszegek forognak; Angolország és Amerika vezet ebben a versengésben és Angliának sikerült is jóformán minden eddig uj területet kikutatni, ahol még ásványolajat várhat. Ilyen jelenségek mellett, természetesen, szükségtelen a kérdés közgazdasági fontosságára tovább rámutatni. Az érdeklődés régebben kisebb mértékben volt meg, a kutatás azonban egynéhány évtizede folyik és noha ehhez is mindenféle panamahirt fűztek, a valóság egyszerűen az, hogy nem keresték ott és ugy, ahol és ahogyan keresni kell. Jelzőkövet jelent az 1908. év, amikor Sármáson jóformán véletlenség következtében, Lóczynak egy odavetett ideájából kiindulva, megkezdték a fúrást s ezt a fúrást egy olyan gázerupció jutalmazta meg, amely az akkori fásult közvéleménynek a figyelmét is erre a jelenségre hivta fel. Nagyon jól tudjuk, hogy milyen kálvárián mentek keresztül azok a férfiak, akik ebből a kibuggyanó kincsből nemzeti kincset és nemzeti hasznot akartak létrehozni, mert számtalan nehézséget és akadályt kellett legyőzniök. Ennek a nehéz munkának az eredménye azonban meg is volt, mert megindított egy nagyszabású kutatási munkálatot s mondhatni egészen uj tapasztalatokat hozott felszínre s én a legnagyobb örömmel teszek eleget annak a kötelezettségnek, hogy felemlítsem azokat a magyar embereket, akiknek a munkásságához az ott elért eredmények elsősorban fűződnek. Mind a kettő meghitt jó barátom, mind a kettő természettudós és mérnök : az egyik Böckh államtitkár, a másik Böhm ministeri tanácsos, akik nemcsak emberfeletti munkát végeztek, hanem fényes sikereket is értek el épen a kutatás terén. Ok bevontak ebbe a kutatásokba olyan methodusokat, amelyek egészen távol voltak tőlünk s amelyek bizonyos mértékben a Wünschelrute-ra is emlékeztetnek. Épen Böckh barátomnak a leleményességét dicséri az, hogy szintén egy magyar elmének hatalmas, tudományos műszerét, Eötvösnek a torziós ingáját használták fel arra, hogy bevilágítsanak olyan területekre, ahova emberi szem közvetlenül belelátni nem
