Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-115
84 A N'emzetgyű lés 115. ülése 1920, a gazdaközönség előtt az elismerés zászlaját, akkor kérdem, miért vág rajtunk végig most avval a zászlóruddal. (Igazi Ugy van! Ellenmondások.) Én most két hétig a politikai külső fronton voltam. T. Nemzetgyűlés ! Ismerjük el, hogy minden kormányzati rendszer csak addig tudja magát fentartani, mig a romlatlan népiélekből táplálkozik; ha nem ezt teszi, csak ideig-óráig tartja fenn magát és összeomlik. (Ugy van! jobbfelöl.) Ez a politikai része a dolognak. Most felsorolom, hogy mit csinálnak odakint. Mindenekelőtt egy dobolást olvasok fel (olvassa) : Először : Közhirré tétetik a faluban, hogy babot, borsót, lencsét, burgonyát kivinni nem szabad. Másodszor : Az összes kukoricatermés zár alá van véve. Harmadszor : A faluban sertést senki el ne merjen adni, mert azt kiszállítani nem szabad. Negyedszer : Csütörtökön adószedés lesz. Mindenki az adóját kifizesse, mert végrehajtják. Minden ember még ma ajánljon fel búzát, babot, rozsot, tengerit, mert ha nem teszi, a legszigorúbb rekvirálás lesz elrendelve. Ötödször : Minden ember a kapualját szombaton délután seperje ki, mert vasárnap nem szabad. (Felkiáltások balról: Ez okos!) Hatodszor : Minden iskolaköteles gyermeket a szülője iskolába küldjön, mert ha nem, szigorúan meg lesz büntetve.« Huszár Károly (sárvári) : Hol történt ez ? Forgács Miklós: Az én községemben, Zemplénben, de más községben is, sőt a másik kerületben is voltam és ott is ugyanezt tapasztaltam. Mikor hazajöttek az elkeseredett emberek — akiket nem tudom, ki lázított fel forradalomra . . . (Felkiáltások balfelöl : Mi tudjuk !) En is tudom. Ezek az emberek elküldték az elöljáróságot, a jegyzőket a rekvirálásért. Lehet, hogy nem mindenütt, tisztelet a kivételnek, mert szerencsére van Magyarországon még igen sok becsületes jegyző, de van másforma is. Volt olyan is, aki csak azt a kisgazdát mentette fel, aki bekötött az istállójába egy borjut vagy tehenet, vagy egy hordó bort begörditett neki. Van a kerületemben egy olyan kisgazda, akit ez az üldözés teljesen tönkretett, mert a főbirőval nem volt egy politikai véleményen. A főbiró ezt a kisgazdát, akinek joga volt a felmentésre, mert 100 holdon gazdálkodott, kiüldözte a frontra, amikor pedig fogolytáborban volt alkalmazva, odairt a zászlóaljparancsnoksághoz, hogy vigyék a frontra, hadd pusztuljon el. Ki is vitték, de hála Istennek, nem pusztult el. Egy özvegyasszonynak a fiával hasonlóképen járt el, azt is kiüldözte; az véletlenségből el is pusztult. Mikor aztán jött a forradalom, ennek a főszolgabírónak is el kellett mennie, de bizonyos idő múlva visszakerült mint négy vármegyének kerületi alkormánybiztosa. (Mozgás.) évi október hó 15-én, pénteken. T. Nemzetgyűlés! En a helyzetet ugyanolyannak látom, mint a háború alatt. Megmondom, miért. Most rátérek a dobolásra. Azt mondja ez a dobolás, illetve a jegyző, hogy babot, burgonyát nem szabad kivinni. Lehet, hogy a közélelmezési minister ur akaratán kivüi történik, hogy a falun egy dekát sem kapott az ellátatlan, pedig ott sem mindenki kisgazda : ott is van sok szegény ember, hadiözvegy. Már most a gazda nem mer eladni, mert esetleg megbotozzák. Megtörtént, hogy egy szegény hadiözvegy az egy kilométernyire fekvő másik községben mosott. Ott kapott ez a szegény özvegy, akinek négy gyermeke van, egy kis zsirt és hat kiló burgonyát, de mikor azt el akarta vinni, elébe állt a jegyző és elvette tőle a krumplit, mondván, hogy azt nem szabad a faluból kiszállítani. (Mozgás.) Ebből ennyi épen elég. (Igaz ! Ugy van !) Nem a kisgazdákról beszélek, bár azokról sem lehet általánosságban elmondani, hogy mindennel el vannak látva. De nézzünk egy tisztviselőt. Mivel az összes kukoricatermés le van foglalva, tisztviselő nem hizlalhat, ha ugyan van neki egypár malaca. Nem is tud vele mit csinálni, pedig a mai zsirdrágaság mellett rá volna kényszerítve, hogy hizlaljon, de nem teheti, mert nem szabad. Elmúlt az ősz, mit csinál majd egész télen. (Igaz! Ugy van!) Azt mondja a dobolás, hogy minden ember még ma ajánljon fel búzát, rozsot. Azt értem, hogy önként ajánljak fel, amit tudok, de emlékszem, amikor tavaszkor a rekvirálás volt, ugyanebbe a stádiumba jutottunk a kerületemben. A helyzet az volt, hogy az a község, amely önként ajánlott fel és azt elfogadták, végeredményben többet adott, mint az a község, ahol szigorú rekvirálás utján kellett beszedni a gabonát. Mert a kisgazda átérzi azt, hogy mi az, amikor ő valamit felajánl, de amikor dobszóval azt mondják, hogy rekvirálunk, az ugy hat rá, mintha az istennyila ütött volna a házába, mert nem tudja megérteni, hogy épen az az osztály részesüljön a kommunizmusban, amely legjobban ellene volt a kommunizmusnak. Mert hogyha a magánjog alapján állunk, a gazdának az a gabona épen olyan tulajdona, mint a bankárnak a bankó, a kereskedőnek a posztó. Ahhoz nem lehet hozzányúlni. Ha pedig a gazdától rekvirálunk, rekviráljunk a gazda részére szükséges cikkeket is. Mert melyik kisgazdának elég az 500 koronás búza arra, hogy családját fel tudja ruházni és gazdaságban tudja folytatni a termelést. Egy gazdánál is megtörtént, nem is az én kerületemben volt ez, nem is tudták azt, hogy én ki vagyok, benyitottam, egy tömeg állt a jegyzővel szemben, egy másfél holdas kisgazda könyörgött neki, hogy : nekem csak 3 métermázsa termett másfél holdon, ebből nem tudok beadni 4 métermázsát, mert hol vegyem azt.
