Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-126

482 A Nemzetgyűlés 126. ülése 1920 társadalmi rend az, melyben az egyiknek 100.000 bold földje van csak azért, mert véletlenül grófnak született; a másiknak pedig tyúkólra sem futja, mert szalmakunyhóban ringott a bölcsője. Csúnya világ az, mikor egymás tőszomszédságában áll nyomor és fényűzés : itt selyemruhák, ott kolduscafatok ; itt csipkefüggönyök, ott újságpapírral beragasztott törött ablaküvegek ; itt fényes csillárok a szalonokban, ott arasznyi penész a sötét pincelakásokban ; itt párfőm, ott nyirok és rothadás. Ez az egyenlőtlenség nem lehet isteni akarat. Ezt a bűn szülte. Ilyen világot bűn volna visszasírni. A régi világ végre nem a munka világa volt. Pedig a munka a megélhetés egyedüli jogcime Szent Pál szerint : »Aki nem dolgozik, ne is egyék.« A régi világban azonban gyakori eset volt, hogy valaki sokat dolgozott, de csak keveset és rosszat evett. És gyakori eset volt az is, hogy egy gazdag grófi fiu két millió koronát veszített kártyán egy éjszaka, (Ugy van!) hogy egy magyar mágnás egész teleket átlumpolt Parisban s mindössze annyi munkát végzett, hogy aláirta a hazájából érkező pénzösszegek szelvényeit. (Felkiáltások: Károlyi!) A régi világ a herék világa volt, akik olyan tőkéből éltek, amely az ölükbe hullott, amelyért sohasem dolgoztak, hacsak az nem munka, hogy valaki a jószágkormányzótól átvett összegekről nyugtát ír és aranyait a tűzmentes kasszába zárja el.« Folytatnám. (Felkiáltások: Ez elég!) Tehát nemcsak én beszélek igy, hanem orthodox katolikus papok, akik minden gyanú felett állanak. És ezzel csak azt akartam elérni, hogy ha a tisztelt gróf ur rólam mondja, hogy a beszédemből a kommunisták hangját érzi, akkor mondja erről a tiszteletreméltó rendről is, amelynek az orthodoxiájában ő is feltétlenül megbízik. Menjünk tovább. Nem tart soká, még csak öt percig fogom igénybe venni a t. Nemzetgyűlés szives türelmét. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondja gróf Széchenyi Viktor igen tisztelt barátom (olvassa) : »És ezt a beszédet nem egy Budapestről kiküldött zsidógyerek, hanem egy katolikus pap, a szeretetnek, a megértésnek a papja, az Istennek felkent szolgája mondta el itt a Nemzetgyűlésen.« (Helyeslés jobb felöl.) Kerekes Mihály : Az igazság leszögezése kell ! Griger Miklós : Világos, hogy az igen tisztelt képviselő ur ezzel a megjegyzéssel papi becsületemben akart érinteni, (Egy hang a középen' Azt nem lehet!) -és leckéztetni akart engem. Engedelmet kérek, hogy mi a papnak a hivatása, arra vonatkozólag nem kérek a gróf uraktól leckét. Én a teológiát már elvégeztem és meglehetős jó eredménnyel .végeztem el. (Derültség.) Es épen ezen teológiai tanulmányaim során ismerkedtem meg például XIII. Leó pápa ama intelmével (olvassa) : »A szociális kérdés . évi nov. hú 11-én, csütörtökön. a jövő nagy kérdése, amelynek megoldásához mindenkinek hozzá kell járulnia, s főleg kívánatos, hogy a papság aktiv részt vegyen minden mozgalomban, melynek célja a kisemberek életviszonyait javítani, azon rétegekét, melyek arcuk verejtékével keresik mindennapi kenyerüket.« (Helyeslés. Zaj.) XIII. Leó pápa feltétlenül nagyobb tekintély, mint akármelyik gróf ur. (Derültség.) S ezt a rendelkezést feltétlenül üdvösnek ismerem el . . . Schandl Károly : Az is gróf volt ! Csernus Mihály : Nem mint gróf beszélt ! Griger Miklós : . . . azért mert a szociális kérdés nemcsak gyomorkérdés ; de még ha csak tisztán gyomorkérdés volna is, akkor is kellene a papságnak vele foglalkoznia, mert régi dolog, hogy a szívhez és a lélekhez igen sokszor a gyomron keresztül vezet a legrövidebb ut. (Ugy van '.) A szociális kérdés tehát nemcsak gyomorkérdés, hanem a keresztény jognak, a keresztény erkölcsnek, a keresztény civilizációnak, a keresztény kultúrának kérdése; sőt, mivel — amint azt egy igen szellemes püspök mondja — az erények nem annyira a legmagasabb társadalmi rétegeknek palotáiban és viszont nem is a legalsó néprétegeknek, a nyomorgó szegénységnek kunyhóiban találhatók fel, hanem a jól szituált középosztálynak polgári házaiban, épen azért a szociális kérdés eminenter lelkipásztori kérdés, a lélekmentés kérdése. (Helyeslés.) S ezt az apostoli munkát végzem itt akkor, amikor törvényhozói működésemben arra törekszem, hogy a szegénységet, amennyire emberileg lehetséges, anyagilag rendezett viszonyokhoz segítsem és ezáltal a bűnalkalmaknak számát csökkentsem. (Élénk helyeslés.) S ebben a működésemben senkitől nem kérek tanácsot, hanem papi lelkiismeretem szavát követem. Ezzel el is búcsúzom gróf Széchenyi Viktor képviselőtársamtól, még pedig a következő megjegyzéssel. Gróf Széchenyi Viktor képviselőtársam azt mondotta rólam, hogy : »Nagyon sok igaz volt abban, amit t. képviselőtársam — már mint én — tegnap elmondott.« Én is azt mondom, hogy nagyon sok igaz volt abban, amit gróf Széchenyi Viktor elmondott. Amit ő a földbirtokreformról elmondott, azt az első betűtől az utolsóig aláírom. S mikor ezt konstatálom, örömömnek adok kifejezést afelett, hogy mégis csak lesznek olyan terrénumok, ahol találkozhatunk, s kezet kézbe téve, közösen küzdhetünk a haza javáért. (Elénk helyeslés.) Most rátérek Pallavicini György őrgróf úrra. (Halljuk! Halljuk!) Vele csak igen röviden kívánok foglalkozni; nem azért mintha ő közelebb állna szivemhez, mint Széchenyi Viktor igen t. barátom. Erről szó sincs. (Derültség.) Pallavicini őrgróf ur is kegyes volt beszédemre reflektálni, de nem nagyon kegyesen. (Derültség.) Azzal reflektált többek