Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-124

394 A Nemzetgyűlés 124, ülése 1920. évi november hó 9-én, kedden. fel a hazát, az Istent ugy, ahogy egész magasztosságában felfogni lehetne, annak csak forradalmi kiáltás és szitok van a torkában, forradalmi kiáltás azért, hogy : »Kenyeret !« T. Nemzetgyűlés ! Jó pár hónappal ezelőtt tettem figyelmessé a kormányt arra, hogy már idejében gondoskodjék arról, hogy télen a legszükségesebb tüzelőanyag biztosítva legyen. Erre az interpellációmra választ sem kaptam, azonban azóta a fa árát folyton emelik. T. Nemzetgyűlés, én magam elmondok egy konkrét példát, (Hall" juh ! Halljuk ! jvbbfélŐl.) hogy mi történik a nagybirtok érekében ; mert csak a nagybirtok érdekében történhetik ez, annak a nagybirtoknak érdekében, amellyel szemben a nemzetmentő munkát és rendszabályokat végre kell hajtanunk annál inkább, hogy hasonlók meg ne történjenek. T\ Nemzetgyűlés ! A nagybirtokosok egy része 1917-ben, de korábban is, eladta az erdeit letárolás végett. Nálunk van egy veszprémi társaság : a »Veszprémi Faipari Társaság«, amely igyekszik meglehetősen altruista alapon dolgozni és a népnek olyan olcsón adja a fát, amint csak lehet, (Mozgás a szélsőbaloldalon. Felkiáltások ' Zsidóid) és amellett olyan sokat keres, hogy azután meglehetősen figyelemreméltó szociális intézkedéseket tesz. Ez a társaság is vett egy erdőt 2 millió koronáért, ki is fizette 1917-ben vagy 1918 elején, jó pénzben fizette ki azt a 2 millió koronát. Más területen, amelyen otthonos volt azóta a konjunktúra, a kétmillióból lett 60 millió. Most jön a kormányzat és azt mondja, hogy a fában lévő differenciát meg kell fizetni, és ez a társaság, amely jó pénzen vásárolta az erdőt, 12 millió korona körül volt kénytelen ráfizetni. Es ki más fogja ezt a differenciát megfizetni, mint a közönség, inert a faipari társaság el volt határozva arra, hogy ő csak a 2 milliót kalkulálja ésigy adja a fát, de természetesen most be kellett a 12 milliót is kalkulálnia. Ki másnak az érdekében történt ez, mint ugyebár a nagybirtoknak az érdekében ? T. Nemzetgyűlés ! Azt látja az ember, hogy a nagybirtok az önzésre sokkal hajlamosabb, mint a kis- és középbirtok. Az imént Temesváry Imre t. képviselőtársam hozott fel itt példákat a kisgazdákra, hogy azok milyen önzetlenül teljesitik a szociális kötelességeiket. Erre én is tudok egy példát felhozni. Csanádapácán tapasztaltam a választási mozgalmak közepette, hogy a csanádapácai kisgazdák félretették az aratógépeket azért, hogy a munkásoknak legyen aratási munkájuk, ellenben a szomszédos igen nagy birtok aratógéppel aratott. Mennyire fontos tehát az, hogy ez a jólelkű kisgazdatársadalom tömegben, társadalomhan élvén, érzi szinte az egyik a másikkal szemben a felelősséget, az erkölcsi kötelességet. Mondom, ha már nem sikerült azt az első problémát megoldanunk, hogy a keresztény nép fizikumát mentsük meg, hogy mentsük meg azt a sok keresztény apró Ids gyermeket, akik halálra vannak Ítélve, mert nem táplálják őket eléggé — már a paloták tövében is látjuk őket, — ha ezeket nem tudtuk megmenteni, akkor azt kell mondanom, hogy ez a politika nem volt komolyan keresztény politika, s ha a földreformot sem tudjuk kellőkép megoldani ugy, hogy annak révén a keresztény magyarság földhöz juthasson, akkor ez a része sem volt a politikánknak komoly. Mi keresztény Magyarországot akarunk. Vájjon lehet-e keresztény Magyarországot jobban, véglegesebben, reálisabb, becsületesebb formában megcsinálni, mint hogyha a földet odaadjuk annak a népnek, amely azt megműveli ? Természetesen én mindig olyan embereket értek, olyan földmivelőt, olyan népet értek, amelynek kezén az a föld jó helyen lesz. Mert hiszen azt, hogy dologtalan emberek, fejéhez vagdaljuk a földet, nem akarom én sem, hanem akarom azt, amit Tisza István mondott, — épen a napokban közölte ezt velem Kenedi Géza t. barátom — hogy valahány ember Magyarországon olyan van, akinek a kezén ez a föld jó helyen lesz, akinek a kezén egy jó kisgazdaság sarjad ki, akkor tekintet nélkül arra, hogy a nagybirtokból sokat kell-e elvenni vagy nem, vagy hogy a középbirtokot is érinteni kell-e — azt mondotta — ezt az igényt ki kell elégítenünk. Fangler Béla : Még sem csinálta meg ! Rupert Rezső: Én ebből indulnék ki, és nem abból, hogy mennyi a föld, hogy mi lesz a többtermeléssel és más egyéb kérdéssel. Azt mondanám ki a törvényben, hogy mindenki, aki arra érdemes

; akinek a kezén nem fog kevesebbet teremni, annak a kezére igenis földet kell adni, már természetesen annyit, amennyi jut. Nekünk érdekünk ez ugy politikai, mint szociális szempontból, hogy megtörténjék. Annak idején a kommunizmus alatt, de a Károlyi-érában is nem volt az országnak semmi más bizodalma, mint a kisgazdatársadalom. Akkor cikkeztünk a kisgazdatársadalom érdekében, hirdettük a kisgazdapolitikát és fel a nagybirtokosig mind helyeselték, velünk együtt tapsoltak és támogatták, erősítették ezt a kisgazdapolitikát. (Felkiáltások jobbfelől : Most máskép beszélnek !) Ugyanolyan cikkeket irtunk, ugyanolyan beszédeket tartottunk, mint most, s azokért mind tapí járt. Azóta pedig megtesznek bennünket kommunistáknak, destruktiv elemeknek. Velem történt meg az a szomorú eset, hogy a bizottságban hivatkoztam arra, hogy nem tartom szerencsésnek ezt a javaslatot, mert a kiindulási pontja, a sarktétele az indokolásának nem helyes, t. i. azt mondja, hogy amint nincs a munkához senkinek joga, ugy nincs igényjogosultsága a földöz sem, s azt hitték azok a t. barátaim, akik ezért engem bolsevistának neveztek, — mert azt mondtam, hogy az helytelen tétel, hogy nincs a munkához való jog —azt hitték, hogy ez szocialista tétel. Ez minden polgári társadalmi rendeg alapuló államnak mindenkor hitvallása volt, hiszen a mi irányzatunknak is az a hitvallása, hogy dolgozzatok és imádkozzatok. Soha a Cézárok korában ezt nem vonták kétségbe, s akkor is, amikor öntudatos formában megjelent a francia restauráció korában, az egész