Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-124

A Nemzetgyűlés 124. ülése 1920. birtokososztályból került ki, nemcsak föld nél­kül áll, de maholnap már kenyér nélkül is lesz. (Igás ! Ugy van !) Ezért arra kérem önöket, t. képviselőtársaim, vegyék figyelembe, hogy az igazi proletárok ma azok, akik a vagonokban laknak, (Igaz!) most tehát, amikor földbirtokreformot csinálunk, ami­kor arról van szó, hogy középbirtokokat is alakítsunk, ne feledkezzünk meg azoknak iva­dékairól sem, akik hajdan földdel birtak, akik a magyar hazának, a magyar nemzetnek annyi időn át oszlopos tagjai voltak ... Meskó Zoltán: Honszerzők voltak! Jármy József: ... és ha arról van szó, hogy középbirtokokat alakítsunk, vegyük figye­lembe ezeket is. Mindezek alapján engedjék meg, hogy azt indítványozhassam (Halljuk ! Halljuk ! jobb felöl. Olvassa) : »Mondja ki a Nemzetgyűlés, hogy az utóbbi ötven év alatt eladott vagy árverésen elkelt közép- és nagybirtokok abban az esetben, ha eredeti birtokosaik a nemzetfentartó elemhez tartoztak, általuk vagy családjaik által vissza­vásárolhatok a következő feltétel mellett : a visszavásárolt birtok egyharmad része kisgaz­dáknak parcellázandó, — kivételt képeznek azok a birtokok, amelyek jelenleg is a nemzetfenn­tartó elemhez tartozók birtokában vannak. A birtok el nem idegeníthető és mint családi birtok kezelendő.« Engedjék meg, t. képviselőtársaim, hogy ezt az indítványt még be vehessük a törvény­javaslatba. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Kuna P. András! Kuna P. András: T. Nemzetgyűlés! Örülök annak, hogy ez a javaslat ide került a Ház asztalára, de bizonyos aggályaim vannak a tör­vényjavaslattal szemben. Engedjék meg, t. Nem­zetgyűlés, hogy kifejezhessem itt ezeket az ag­gályaimat. Ha visszanézünk az elmúlt évtizedekre, látjuk, hogy bizonyos irányzat kapott lábra, — ezt az előttem szóló t. képviselőtársam is kifej­tette — hogy itt a magyar ember birtokot szerezhessen saját tulajdonaként vagy bérlet­ben. Ez a küzdelem az 1894. évben kezdődött; már akkor is rámutattak keresztény magyar irók arra a veszedelemre, amely a magyarságot fenyegeti, a földbirtok tulajdona és bérlete te­kintetében. Az akkori liberális rendszer azon­ban nem vette figyelembe azokat az aggályokat, melyeket abban az időben kifejeztek. (Égy hang a jobboldalon : Választásra költötték el a va­gyont!) Midőn olvasgattam a törvényjavaslatot, mindjárt feltűnt az első szakasz harmadik pontja, ahol arról van szó, hogy egy kisgazda csak 10 holdig szerezhessen bérletet vagy örök­birtokot. Olyan helyen, ahol a talaj kedvező, pl. ahol homokos talajon szőllőt is lehet ültetni, ott ez évi november hó 9-én, kedden. 375 a tiz hold megjárja, ds az olyan helyen, mint pl. Kunszentmárton és környéke, egy tizholdas gazda még egy tehenet sem tud eltartani. Hal­lottam, hogy a bizottságban voltak egyesek, akik indítványozták, hogy tizenöt holdat vegye­nek fel, ezt a javaslatot azonban nem fogad­ták el. 1894-ben Lepsényi Miklós felvetette a lét­minimum kérdését, hogy mennyi szükséges egy család megélhetésére. Pénzbeli fizetésnél ezt a létminimumot már akkor 300 forintban állapí­totta meg, birtoknál pedig 20 katasztrális hold­ban. Azon a tájon, ahol én lakom, mindenesetre húsz katasztrális hold volna szükséges ahhoz, hogy egy család abból megélhessen. Ahol ho­mokos talaj van, ahol tehát szőllőt is ültethet­nek, vagy másutt talán elegendő a tiz katasz­trális hold is. Erre vonatkozólag — ugy tudom — képviselőtársaim javaslatot fognak majd elő­terjeszteni. Még egy aggályomat akarom kifejezni, különösen arra vonatkozólag, hogy sehol olyan túlnyomó mértékben nem csúszott ki a birtok a magyarság keze alól, mint Jász-Nagy-Kun­Szolnokmegyében. Itt van nálam Petrasovits Gézának kimutatása 1904-ből. Már 1904-ben tételenként kimutatta, hogy mennyi birtok került nem magyar kézre, zsidó kézre s hogy mennyi birtok került haszonbérletbe. 1904-ben az egész Magyarországon négymillió katasz­trális hold birtok volt a zsidóság kezén. Hát még azóta, a háború alatt mennyire szaporo­dott ez a szám. Azon a vidéken, ahol én lakom, látom a magyar nép küzdelmét a szikes talajon, ugy hogy tiz esztendőben egyszer ha van jó ter­més. Kunszentmárton községnek 14.000 katasz­trális hold birtoka van, a község lakossága pedig 12.000 lélek, ugy hogy alig jut egy fejre egy katasztrális hold. Kunszentmárton már kieresztett egy rajt a népességéből; apáink abban az időben nem becsülték meg a földet, elmentek Csorbára, azután hazajöttek, betelepítették Mesterszál­lását, még pedig ugy, hogy a rajok, a kis­gazdák fiai a háború előtt már nem találtak megélhetést, jöttek vissza a kunszentmártoni határba és egymásra verték fel a haszon ­béres és feles földeket. A háborúban nagyon sok kisgazda pusztult el a szerbiai harctéren, olyanok, akik az előző esztendőkben árendából éltek. Reá akarok mutatni arra, hogy nem látom biztosítva ebben a javaslatban azt, hogy a kis­gazdaosztály, ha nagy családot nevel, s ha örökáron nem is birná a földet megvenni, de legalább haszonbérbe kaphatna azokból a nagyon jó földekből, melyeket idegen népek elfoglaltak és most is elfoglalva tartanak. Dinich Vidor: Mondja ki! Meskó Zoltán : Azok mindig csak nagy­ságos urak lesznek; tekintetes ur sohase lesz egyik se! (Mozgás. Elnök csenget.)

Next

/
Thumbnails
Contents