Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-111

A Nemzetgyűlés 111. ülése 1920. kodik erélyes és gyors kézzel megoldani ezeket az égető problémákat, pedig igazán nemzeti ügy, hogy minden eszközzel erősítsük, segitsük, támogassuk ezt a maradék megmaradt magyarságot. Sajnos, itt megint vissza kell térnem arra a bizonyos kérdésre, amelyet én itt olyan gyakran felszínre hozok, és megint arra kell kilyukadnom, hogy amikor itt Magyarországon egyetlen zsidó kellemetlen, rossz helyzetbe jut, akkor mindjárt felszínre vetik a szociális problémákat, lármáznak, hogy segíteni kell, fehér terrort emlegetnek, zsidóüldözésről beszélnek, de bizony az előtt behunyja a szemét ugy az ország, mint a külföld, hogy itt a fővárosban, Magyarország kellős közepén, Európa szégyenére vagonlakók vannak már hosszú hónapok, jóformán évek óta. Kovács József:! A kormány nem törődik vele 1 Budaváry László : Épen a minap panaszolta el nekem egy vagonlakó főtisztviselő, aki Kolozsvárról menekült el, hogy száraz meleg időben valamiképen még csak el tudják viselni a vagonlakás nyomorúságát, ellenben esőzés idején, amint múltkor megszámolták, épen 27 helyen csöpög be az eső a vagonba. (Mozgás.) Egy ilyen vagonban bele zsúfolva él az a családfő hatodmagával. A szegedi vagonlakók azt panaszolták a múlt héten, hogy vagonjaik eddig a főállomás rendezőpályaudvarán voltak elhelyezve, tehát még közel a városhoz, ahol hozzá tudtak jutni a villamoshoz, iparcikkekhez és élelmiszerekhez is, most azonban nem tudom kinek intézkedése folytán, azt a 230— 300 vagont egy szép napon, egyszerűen megindították és elvitték a várostól körülbelül másfél kilométernyi távolságra, ahol ha csak ivóvizet vagy főzővizet akar az a család szerezni, másfél kilométert kell gyalogolniuk, amíg az első kutat megtalálják. Ez lehetetlen állapot. Ilyen nyomorúságnak a mi magyar véreinket kitenni nem lehet. ( Ugy van! Ugy van! a baloldalon. Egy hang: A kormány!) Sok volt már az a keserűség, nyomor és szenvedés is, mely addig érte őket, amíg ide tudtak vergődni. Végig kellett nekik élni az oláh, cseh és szerb minden brutalitását, megkínozták őket, elragadták tőlük mindazt, amit csak el lehetett ragadni, amit ők hosszú évek fárasztó munkájával összegyűjtöttek. Hát legalább gondoskodjunk mi arról, hogy egészségüket megtarthassák és még szolgálhassák a magyar hazát, juttassuk őket elsősorban emberi lakáshoz. Itt Magyarországon és főképen Budapesten igen sokan terpeszkednek kényelmes 8—10—12 szobás lakásokban, olyanok, akik közül a legtöbb sem keresztény, sem nemzeti szempontból nem megbízható, akiknek sorából kikerültek a hazaárulók, a vörös vezérek, akik az országot beletaszították a romlásba és pusztulásba. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Én azt tartom a legfontosabbnak, hogy a kormány ne szemérmeteskedjék ebben a kérdésben, hanem nyúljon beleebbe a kérdésbe erélyesen és mindazokat, akik a tisztességes, becsületes keresztény magyar embeNEMZETGYÜLESI NAPLÖ. 1920—1921. — VI. KÖTET. évi szept. hó 25-én, szombaton. 25 rek elől elfoglalják a lakásokat, végre kíméletlenül tessékelje ki onnan és a mi véreinknek nyújtson oltalmat és védelmet. (Helyeslés a baloldalon.) Óriási nagy az elkeseredés a vagonlakók körében és ez az elkeseredés már-már kirobban, mert hiszen remegve gondolnak a közeledő télre, amely uj megpróbáltatásoknak fogja őket kitenni. A vagonok füthetetlenek, de ha fűthetők is, akkor sem érezhető ott semmi meleg. Ott van azonkívül az örökös rettegés, a nyomorúság, a szűk hely, a rossz levegő, az örökös füst, amelyet élvezniök kell. Ez mind megrontja egészségüket és a szerencsétlen vagonlakók kénytelenek nézni azt, hogy gyermekeik mind sorvadnak el, a szülők hogy pusztulnak el ott szerzett betegségekbe és hogy ezen a téren még mindig nem történt egyáltalában semmi segitő intézkedés. Kovács József: Csak Ígérgetnek! Budaváry László : Igaz, hogy a lakásínség enyhítésére felállítottak egy gyönyörű és nagyszabású, Európaszerte ismeretlen hivatalt, a lakáshivatalt. Azt hiszem, hogy ha ezt a lakáshivatalt nem állították volna fel, vagy legalább ügyesen szervezték volna meg, nem volna olyan nagymértékű lakásínség, amilyen van. (Mozgás.) Nem tudom, mi igaz belőle, mi nem, de a fáma már arról suttog, hogy a lakáshivatalnál is csak pénzzel lehet lakáshoz jutni. Egy alkalommal én is panaszkodtam, hogy magam is nagy lakásínséggel küzdök, mire egy ismerősöm azt mondotta, hogy pénzzel meg lehet oldani. (Mozgás.) Természetes dolog, azt nem mondotta meg, hogy honnan vegyem. Nap-nap után érkeznek hozzám panaszos levelek, amelyek a lakáshivatal szertelen eljárására vetnek fényt. Itt pl. egy levél fekszik előttem, amelyet egy kir. tanácsos, nyugalmazott pénzügyigazgató-helyettes küldött hozzám. Az illető hatodmagával élt egy négyszobás lakásban. Közben kiadta egyik szobáját egy hivatalnoknőnek, a másikat két katonatisztnek. Most egyszerre a lakáshivatal hozott egy végzést, amellyel kiadta egy fiatal házaspárnak az egész négyszobás lakást. A régi lakókat kitessékelték a lakásból, tehát, hogy ez a két fiatal lény elhelyezést nyerjen a négyszobás lakásban, hat embert dobnak ki ugyanabból a lakásból, és a nyugalmazott pénzügyigazgatóhelyettesnek, nevét is felemlíthetem : Both János kir. tanácsos nyűg. pénzügyigazgatóhelyettes II., Török-utca 10. II. em. 2., negyedmagával adtak egy-egy szobakonyhás lakást. A harmadik szobából kitelepítették, egyszerűen kilakoltatták azt a két katonatisztet, akik végigharcolták a háborút, a negyedik szobából, amelyet albérletbe adott az a szerencsétlen pénzügyi tanácsos, aki a maga nyomorúságos nyugdijából nem tudott megélni, szintén kitelepítették a lakót, és így három nem a családhoz tartozó egyént földönfutóvá tettek. (Mozgás.) Ez tűrhetetlen állapot, ilyennek nem volna szabad Magyarországon előfordulni, különösen most, amikor mi a kereszténység égisze alatt kei