Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-120
A Nemzetgyűlés 120. ülése 1920. évi nor. hó 4-én, csütörtökön. 239 műveletekben merült ki. (Ugy van! Ugy van! Taps.) Ilyen módon hódítás helyett védekeztünk, térfoglalás helyett tért vesztettünk ugyanakkor, a mikor a Scotus Viatorok — minő gúny, t. Nemzetgyűlés ! — egész Európát a nemzetiségek elnyomatásának hazug hirével kürtölték tele. Szó sincs róla, nagy volt a hiba a veszedelem nagyságát fel nem imerő magyar társadalomban is, az ő tétlenségében és közömbösségében is, amelynél süket fülekre találtak a végek magyarságnáak jaj kiáltásai ( Ugy van ! Ugy van !), és tulajdonképen a nagy nemzeti katasztrófát már ebből is meg lehetett volna jósolni, mert csak pusztulásnak indult szervezeteknek sajátsága az, hogy valamely tagjuknak enyészetét már meg sem érzik. Azonban a felelősség főrésze mégis csak azokat a vezető köröket illeti, amelyek egyrészt a magyar társadalomra nem tudtak elegendő szuggesztív erővel hatni, másrészt pedig maguk is súlyos mulasztásokat követtek el ? Elmondjam-e, hogy a különböző kormányok minő változó irányokban és változó erővel folytattak földbirtokpolitikát, hogy ennek minő fejetlenség és kapkodás volt a következése, hogyan sorvasztotta el ez a fejetlenség és kapkodás egy volt erdélyi származású magyar földmivelésügyi ministelünknek, gróf Bethlen Andrásnak azt a nagy koncepcióját, amelylyel az erdélyrészi magyarságot a Maros mentén létesített magyar telepes községek révén megszakítás nélkül való kapcsolatba akarta hozni az alföldi medence magyarságával ? Szóljak-e arról, hogy hogyan adott ugyanabban a járásban egy magyar kormány háromezer hold földet oláh kézre, amelyben egy előző kormány magyar telepes községet létesített, (Felkiáltások : Hallatlan !) hogy hogyan került oláh kézre a magyar vallás- és tanulmányi alapnak egyik aradmegyei birtoka és hogyan jutott ugyancsak oláh kézre a magyar kultúra szolgálatára rendelt kolozsvári Nemzeti Szinház szolnokdobokamegyei szakadáti birtoka ? Elmondjam, hogy nem akadt kormány, amely felemelte volna a Darányi-féle törvényjavaslatnak, ennek az egyetlen organikus földbirtokpolitikai törvényjavaslatnak ( Ugy van ! Ugy van !) kormány változás következtében elejetett fonalát (Zaj. Elnök csenget), pedig ez a javaslat az akkori viszonyokhoz mérren elegendő pénzzel is dotálta volna a magyar földbirtokpolitika céljait. Az Altruista Bankot létesítő 1911. évi XV. t-cikket igazán nem tekinthetem, — minden jószándéka és eredményei ellenére sem — ez organikus földbirtokpolitikai javaslat tökéletes helyettesítőjének, már csak azért sem, mert hiszen mire ez a törvény az életbe átültetődött, már akkor nagyon sok helyrehozhatatlan értékünk pusztult el. Azt csak mellesleg emlitem meg, hogy ugyancsak a liberális korszak évtizedei engedték meg a parcellázásokkal űzött visszaéléseket, (Ugy van ! Ugy van !) amelyekre később még majd rá fogok térni és hogy ugyancsak a gyengék védelmével nem törődő liberális gazdasági felfogás jegyében indult meg a közlegelők és közös erdők feldarabolása és feltörése, kimondhatatlan kárára állattenyésztésünknek és egész közgazdasági életünknek. Azoknak, akik talán ellenségei a közlegelőknek, itt csak azt mondom, hogy bármilyen legyen is elméletileg valakinek a felfogása a közlegelőkről, stante conclusio a magyar mezőgazdaság mai állapotában a közlegelők nélkülözhetetlen intézmények (Ugy van ! Ugy van !) és nemcsak az elmaradottabb romániai nép lázadt fel, amikor a legelő-latifundiumosok kivonták a közhasználat alól a legelőterületeket, hanem a magas kultúrájú Angliában is heves küzdelmeket és elkeseredést robbantottak ki a közlegelők használatát megszoritó úgynevezett Inclosure Act-ok. Valóban, t. Nemzetgyűlés, gazdaságtörténetünk egyik legszomorúbb fejezete a közös erdők és közlegelők feldarabolása, (Ugy van ! Ugy van !) A nép érdekeit fel nem ismerő törvényhozás, gyenge vagy pártos közigazgatás, f£/grç/ van ! Ugy van!) az élet valódi követelményeivel számot nem vető birói gyakorlat, egy önnön érdekei felismerésére képtelen, vezetőiben sok okkal nem bizó, nyomorúságában magárahagyott vagy épen félrevezetett nép könnyű prédája a létért való küzdelemben kitanultak és kíméletlenebb jövevényeknek: (Ugy van! Ugy van !) ezek azok a darabok, amelyekből ez a szomorú korkép összerakódik, amely remélhetjük, már a múlté. A XX. század első évtizedeiben végre észre* vették a fenyegető veszedelmet és erélyes eszközökkel igyekeztek útját állni, azonban már akkor egyesek talán túlzott számításai szerint háro í millió hold közlegelő került feldarabolásra. 1895— 1908-ig körülbelül egy negyedmillió hold közbirtokossági erdőt daraboltak fel. Már akkor latifundiumok keletkeztek ott, ahol azelőtt nem voltak és kis parasztexisztenciák romjain nagy vagyonok épültek fel. (Mozgás a jobboldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Ha halljuk emlegetni a liberális korszak nagyszerű vivmányait, én elismerem, meglehet hogy más tereken megvannak ezek a viymányok, de ha az agrárpolitikus szemével nézem a gazdasági életet és ha itt hallom emlegetni ezeket a vívmányokat, bocsánatot kérek a kifejezésért, de akkor igazán azok az ingoványok jutnak eszembe, amelyeknek a felszínén pompás virágok bontogatják szirmaikat, de gyökerük a mocsárból táplálkozik. (Ugy van ! Ugy van !) Frühwirth Mátyás: Százötvenezer kisgazda ment tönkre minden évben. Kenéz Béla előadó : De ha annyit vétettünk ellene a múltban, hogy most annál inkább meg kell szívlelnünk nemzeti létünknek azt az alaptörvényét, hogy gazdasági életünk rendjét a nemzeti élet követeléseihez kell szabnunk. (Ugy van ! a jobboldalon.) Ez a törvény sohasem szólalt meg parancsolóbban, mint most, a háború és a forradalmak tanulságai után és szava sehol sem követelt odaadóbb engedelmességet, mint a földbirtokpolitika terén, ahol lényegében arról van szó,