Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-116

A Nemzetgyűlés 116. ülése 1920, évi október hó 20-án, szerdán. 95 volna kifogásom. À katonai biróságoknak sem tudása, sem igazságérzése, sem humanizmusa, sem pártatlansága ellen kifogást nem emelhetek, mert én a magam részéről mindig csak azt tapasztaltam, hogy a katonai biróságok épen olyan pártatlanul, épugy óva és védve a szabadságot és az ártatlanságot járnak el, mint a polgári büntetőbiróságok. Azonban, — amint bátor voltam emliténi, — amig az ügy a birósághoz kerül, addig igen sok visszaélés követhető el, addig megtörténhetik az is, hogy már teljesen feleslegessé válik egy-egy ügyben a katonai biróság beavatkozása. Ami hiba a katonai biróságoknál egyébként még van és amiért nem szeretem a polgári szabadságokat még az ő tiszta kezükre sem rábizni, az aztán azon múlik, hogy a katonai bűnvádi perrendtartás még sem nyújtja azokat a garanciákat, amelyeket a sokkal modernebb alapokon nyugvó polgári bűnvádi perrendtartás nyújt. Nevezetesen ott annak a pártatlan biróságnak függetlensége nem egészen szilárd, ott, amint méltóztatnak látni, sokszor az, amit jogtudós biróság meghoz

5 annak az ítéletnek megerősítése a parancsnoktól függ és más különféle dolgok is történnek, amelyek természetesen a katonai levegőben megérthetők, azonban a polgári szabadság szempontjából nem egészen megnyugtatók. Hogy mennyire nagy veszedelem származhatik abból, hogy mennyire talán órák alatt kell intézkedni arra nézve, hogy a polgári egyének ez alól a biráskodás alól kivétessenek, erre nézve én szomorú tapasztalatokkal állhatok ide a t. Nemzetgyűlés elé, mert a közelmúltban mellékszerepben magam is végigjátszottam egy olyan tragédiát, amelynek oka az, hogy annak idején polgári egyének katonai biráskodás alá jutottak. A Landau-esetről van szó. Mondom, magam is végigjátszottam ezt a tragédiát. Mikor már hiábavaló volt minden s az izgalmaktól kimerülve, elmentem idegeimet kipihentetni, sokat tusakodtam afelett, vájjon ezt az esetet a nyilvánosság elé hozzam-e vagy sem ? Lent, Balatonfüreden, olvastam a lapokban, hogy én ebben az ügyben interpellálni fogok. En interpellációt nem jegyeztem be, egyelőre nem is volt szándékom az interpelláció, azonban visszaérkezve Balatonfüredről, az október 15-iki ülés előtt kezembe nyomták az egyik budapesti úgynevezett keresztény újságnak egy kefelevonatát, amely megtámad engem, hogy én azért interpellálok, mert engem megfizettek a zsidók ; ezenkívül más egyéb aljas és gonosz vádakat hoz fel ellenem. Ebben a pillanatban magamat törvényhozói minőségemben feszélyezve éreztem, terrort láttam magammal szemben megnyilvánulni és nagyon természetesen evvel le akartam számolni és meg akartam mutatni, hogy törvényhozói működésemben magamat terrorizáltatni nem engedem. (Helyeslés halj elől.) Bejegyeztem tehát az interpellációt és örülök, hogy ezt tettem, mert azóta tudomásomra jutott, hogy az egész világsajtó tárgyalja ezt az esetet, még pedig nem egészen az objektiv igazság szerint. Különösen egyes tényezők ellen foglaltatnak a világsajtó közléseiben igaztalan vádak amelyekkel szemben én ezeket a tényezőket köteles vagyok megvédeni, én, aki ezt az esetet töviről-hegyire ismerem. (Halljuk! Halljuk!) Nevezetesen megtámadják a honvédelmi ministert, mintha ő ebben az esetben nem teljesítette volna kötelességét, megtámadták az úgynevezett Prónay-különitményt és megtámadják a bonczoló orvosokat is, mintha azok sem jártak volna el pártatlanul. A honvédelmi minister úrral szemben tartozom azzal a kijelentéssel, hogy ő nekem ebben az ügyben kezdettől fogva segítségemre volt és nem az ő parancsain, nem az ő akaratán múlt az, hogy ez a gyászos tragédia, sajnos, bekövetkezett ugy, amint bekövetkezett. Épen igy van ez a Prónay-zászlóaljjal is, mert onnan is értékes és önzetlen segitséget kaptam arra nézve, hogy ez a gaztett, amely később bekövetkezett, megakadályoztassék. Egy éjszaka felkeresett egy tiszt, akire nézve megvolt a biztosítékom arra nézve, hogy ő az úgynevezett Prónay-zászlóaljtói való, és megvolt a biztosítékom arra nézve is, hogy ő önzetlenül akar az ügybe beavatkozni tisztán azért, mert ugy látja, hogy megint katonai örv alatt akarnak egy gazságot elkövetni, amellyel szemben ők a katonaság becsületét meg akarják védelmezni. Én a segitséget elfogadtam. Az illető csakugyan önzetlen, buzgó tevékenységet fejtett ki az ügyben, hogy Landau Adolf végzete elkerülhető legyen. Neki sem sikerült az, ami a honvédelmi minister urnák nem sikerült. Az orvosokkal szemben az igazság az, hogy az orvosszakértők véleményüket eddig még nem terjesztették be. Az orvosszakértők véleményét csak szóbeszéd utján ismerem. Magam is csak szóbeszéd alapján tudok egy-két adatot, melyekről azt sem tudom, hogy pontos adatok-e. Ma ennek a véleménynek bírálatát korainak vélem, miért is e tekintetben a külföldi sajtó szintén nem az objektiv igazság szerint jár el. Azonban mégis sajnálattal kell megállapítanom azt, hogy amiket a világsajtó közöl, azok legnagyobb részükben mind lejátszódtak. A világsajtó legfeljebb abban tévedett, hogy másokat tett felelősekké azokért az eseményekért, mint akik tényleg felelősek. Ennek az úgynevezett Landau-esetnek végoka egy Dóbé Nándor nevű fodrászsegéd, aki a háborút megelőzőleg több mint hét évi fegyházat, börtönt és fogházat ült különféle súlyos bűncselekményekért, köztük zsarolásért, pénzhamisításért. csalásért és lopásért. Ma ez ellen a Dóbé Nándor fodrászsegéd ellen több mint ötven rendbeli bűntett miatt folyik az eljárás, amelyek miatt le is van tartóztatva a budapesti kir. ügyészség fogházában. Ezek között a cselekmények között vàn rablás, kettős házasság, csalás, lopás, sikkasztás, zsarolás és minden egyéb elképzelhető súlyos bűncselekmény. Hogy ez a Dóbé Nándor ilyen nagy szélhámos, az" csak 1919 november 20-ika körül derült ki, mert ő a háború előtt fogságából kiszabadulván, oly ügyesen tudta csalásait elkö-