Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-107

A Nemzetgyűlés 107. ülése 1920. évi szeptember hó 21-én, kedden, Rakovszky István és Boltlik József elnöklete alatt. Tárgyai : A mult ülés jegyzőkönyvének hitelesitése. — Elnöki előterjesztések. — A mentelmi bizottság elő­adója benyújtja jelentését Kovács József és Ujváry Géza mentelmi ügyeiben. — A földmivelésügyi minister benyújt egy törvényjavaslatot házhelyek kijelöléséről és kis haszonbérletek alakitásáról. — A pénzügyminister benyújt egy törvényjavaslatot az indemnitásról szóló törvény hatályának 1920 december végéig való kiterjesztése tárgyában, s egy törvényjavaslatot a szesz megadóztatására vonatkozó törvények némely rendelkezésének módosítása és kiegészítése tárgyában. — A tudomány­egyetemekre, műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló törvényjavaslat. — A legközelebbi ülés idejének és napi­rendjének megállapítása. , A kormány részérői jelen vannak: Ferdinandy Gyula, b. Korányi Frigyes, Rubinek Gyula, Szabó István (nagyatádi), Haller István, Bleyer Jakab, Szabó István (sokorópátkai). (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 20 perckor.) Elnök : Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Gerencsér István jegyző.ur, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Héjj Imre jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat jegyzi Szabóky Jenő jegyző ur. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a múlt ülés jegyzőkönyvét hitelesítés céljából felolvasni. Gerencsér István jegyző (olvassa az 1920 szeptember 20-án tartott ülés jegyzőkönyvét.) Elnök : Van valakinek észrevétele a jegyző­könyv hitelesitése ellen ? (Nincs !) Ha nincs, akkor a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. Bemutatom a t. Nemzetgyűlésnek a kun­szentmártoni ipartestületnek Kuna P. András képviselő ur által benyújtott és ellenjegyzett kér­vényét, hogy az egyesületek, intézetek és intéz­mények szabó- és lábbelikészitő üzemei törvény­hozás utján szüntettessenek be és a közalkal­mazottak ruha- és cipőszükségletét a kormány a kisiparosok utján fedezze. A kérvény előzetes tárgyalás és jelentés­tétel végett a házszabályok 242. szakasza értel­mében kiadatik a kérvényi bizottságnak. A mentelmi bizottság előadója kivan jelen­tést tenni. Mikovínyi Jenő előadó: T. Nemzetgyűlés! A Nemzetgyűlés mentelmi bizottsága 1920 szep­tember 17-én foglalkozott Tasnády Kovács József nemzetgyűlési képviselő mentelmi ügyével és erre vonatkozó határozati javaslatát tiszte­lettel bemutatom a t. Nemzetgyűlésnek, kérve, hogy azt kinyomatni, szétosztatni és annak ide­jén napirendre tűzetni méltóztassék. Elnök : A mentelmi bizottság jelentése ki fog nyomatni, szét fog osztatni és annak idején napirendre fog tűzetni. Mikovínyi Jenő előadó: T. Nemzetgyűlés! Hasonlóképen az ugyanezen napon megtartott ülésben Újvári Gréza nemzetgyűlési képviselőnek mentelmi ügyével is foglalkozott a bizottság. Erre vonatkozó határozati javaslatát is tiszte­lettel bemutatom a t. Nemzetgyűlésnek és ké­rem, hogy azt kinyomatni, szétosztatni és napi­rendre tűzetni méltóztassék. Elnök: Ezen jelentés is ki fog nyomatni, szét fog osztatni és annak idején napirendre fog tűzetni. A földmivelésügyi minister ur kivan szólni. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi mi­nister: T. Nemzetgyűlés! A halasztást nem tűrő sürgős esetekben házhelyek kijelöléséről és kis haszonbérletek alakitásáról szóló törvény­javaslatot van szerencsém a t. Nemzetgyűlésnek benyújtani (Elénk helyeslés és taps.) és kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy a sürgősség szempont­jából az osztályok mellőzésével adassék ki a földmivelésügyi és igazságügyi bizottságoknak. (Helyeslés.) Elnök: Ezen törvényjavaslat az osztályok mellőzésével sürgős tárgyalás és jelentéstétel végett ki fog adatni a földmivelésügyi és igaz­ságügyi bizottságoknak. A pénzügyminister ur kivan szólni. B. Korányi Frigyes pénzügyminister : T. Nem­zetgyűlés! Bátor vagyok a következő törvény-

Next

/
Thumbnails
Contents