Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-104

A Nemzetgyűlés 104. ülése 192 egyéniségünk majdnem teljesen elmosódott, a nemzeti lélek ható erejének tevékenysége szinte megbénulva látszott, a nemzeti lélek elvesztette a maga határozott irányát és ellenállóképességét, könnyű prédájává lett azoknak az idegen behatásoknak, amelyek teljesen megfertőzték a magyar nemzet lelki, erkölcsi világát. Megindult ezzel a nagy leromlás, az egyetemes pusztulás és nemzetünk szinte öntudatát vesztve, bukott bele abba az örvénybe, melyből most próbáljuk életre hivni. Megállapíthatjuk azt is, hogy a magyarság nem alkotott az utolsó idők alatt egy zárt kulturális, egységet. A nemzet kulturális ereje szétforgácsolódott és vele együtt a nemzeti jelleg is elmosódott. Amikor kultúránknak eleinte csak a felszínén a bomlási processzus megindult, a magyarság intellektuális ereje és morális egysége annyira amennyire fennállott. Minél jobban beleette azonban magát a pusztitó moly a magyar nemzeti kultúra alapszövetébe, annál inkább fogyott a nemzet intellektuális ereje és bomlott meg a magyar nemzet morális egysége. A nemzet mentalitásában idegen hangok ütődnek meg. amelyek bizonyos áramlatok — nevezzük korszellemnek — hangzatos jelszavainak hamis köntösébe bújva ugy összevissza kuszálták a nemzet lelki világát, hogy a nemzet nem tudott önmagára találni és a tehetetlenség örvényének komor homályában tántorogva, vánszorogva, lelki egyensúlya anynyira megbillent, hogy a nemzeti lélek alkotó erejének tevékenysége a minimumra csökkent alá. Nem óhajtok foglalkozni kulturális életünk minden egyes kérdésével, mert hiszen azok nem tartoznak szorosan, speciálisan ezen törvényjavaslathoz, bár az én meggyőződésem az, hogy egy nemzet kulturális életének szerveit egymástól élesen elválasztani nem lehet ; tehát mondhatjuk azt is, hogy ezek a kulturális tényezők mindannyian összefüggésben vannak ezzel a törvényjavaslattal. Engedje meg nekem a t. Nemzetgyűlés, hogy, bár már sokféle szempontból megvilágították ezt a törvényjavaslatot, egy-két dologra egészen röviden én is rámutassak. Az utolsó pár évtized alatt, amikor a feltörekvő proletariátus mindig jobban és jobban kezdte döngetni a beati possidentes kapuit, nemcsak a magyar munkásosztály, de a magyar nemzeti társadalom nagy része, a magyar középosztály és ennek keretében az u. n. intellektuális osztály olyan szellemi légkörbe került, mely lelkének alaptónusát disszonáns hangokkal telitette meg és megtámadta a nemzeti lélek legnemesebb részét, az idealizmust. Ezzel indult meg az egyetemes pusztulás. A nemzet agóniájában a legfájdalmasabb látvány az, hogy hogyan sorvadt el lassanként a nemzeti léleknek a logikai alkotóeleme. A magyar agy konstruktiv képességei mintha elenyésztek volna. Ötletekre bomlott szét a nemzet egykor nagyszerű szintézisekben K évi szept. hó 17-én, pénteken. 377 magnyilvánuló szellemi ereje; a nemzet intellektuális energiái a folytonos analizálásban merülnek ki és nem látunk nagy koncepciójú alkotó, kezdeményező munkát. Szellemi életünk terén a nagy szintézisek helyett jelentkező analizálás üzleti érdekeket tart szem előtt. Emiatt a magyarság szellemi ereje nem állott a konstruktív munka szolgálatában. Ugyanez az analizáló, felbontó módszer jelentkezik morális életünk terén is. A pathologikus érzések kezdenek előtérbe nyomulni. Megszűnik ezzel a nemzet morális egysége, a nemzet tiszta erkölcsi világában feltűnnek az u. n. hullafoltok. A logikai energiák és a nemzet helyes ethikai tartalmának, mint centrális jelentőségű tényezőknek a leromlása után következett az általuk összetartott alkotórészeknek is a pusztulása Emberi méltóság, öntudat, lelkiismeret mint nagy erkölcsi kötelékek meglazulnak és morális életünk hófehér márványlapjáról egy-egy darab tört le akkor, amikor lábrakapott az emberi élet nagy és szent rendeltetésének a megvetése, lábrakapott a cinizmus, az érzékiség. Szabó Dezső iró előadást tartott egyszer a romantikus lélekről (Halljuk! Halljuk!) és a romantikus lélek korlátlanságából vezette le mindazokat a változásokat, amelyek a politikai közszellem, vagy mondjuk hitvallás, a közgazdasági, szellemi élet, majd az erkölcsi felfogás terén a magyarság kebelében is jelentkeztek, és amelyeknek éléstára, boszorkánykonyhája a szabadkőműves liberalizmus volt. A romantikus léleknek korlátlanságából vezette le ő a liberalizmust is, a szabadversenynek a demokráciáját is. Én, t. Nemzetgyűlés, nem akarok itt most a liberalizmus ellen mennydörgő szónoklatot tartani. Elismerem azt, amit Prohászka t. képviselőtársam már tegnapi beszédében is megjegyzett, hogy a liberalizmus megtette a maga idejében a nagy szolgálatokat és adott lendítő erőt minden téren, de viszont azt is el kell ismernünk, hogy ennek a nyomán támadtak azok a kinövések és azok az eltolódások, amelyek bizonyos reakciót hivtak életbe. * (Az elnöki széket Bottlik József foglalja el.) T. Nemzetgyűlés! Nemzeti szellemünk és erkölcsi életünk ily viszonyok között lassú haldoklás volt. Ha látunk is valahol néhány fénysugarat, az az én meggyőződésem szerint csak utórezgése volt a hajdani fénynek. Ugy tűnt fel az egész nemzet, mintha kiélte volna már magát. A világháború és a forradalmak pedig, t. Nemzetgyűlés, kitűnő eszköznek bizonyultak a bomlásra. Ekkor már a liberalizmusnak, a szabadkőművességnek a köpenyege alatt odáig jutottunk, nem akarom azt mondani, hogy fejlődtünk, hogy az ösztöni embernek egyéni szabadsaga, az abszolút általános létjogoknak úgynevezett tömegdespotizmusa, azután az egyéni NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — V. KÖTET. 4 s