Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-103

354 'A Nemzetgyűlés 103. ülése 1920. évi szept hó 16-án, csütörtökön. iskolai tanítást állította előtérbe az egész vonalon. Franciaországon a technikai intézeteknél, a L'école Polytechnique, a L'école des Mines, a L'école des Arts et Metiers-ben, amelyek mind valamennyien elsőrangú tanintézetek, a legszigorúbb szelekciót hozták be ugy, hogy még egy Poincarének, egy Fresnelnek és a fizika és technika legkimagaslóbb alakjainak is szigorú felvételi vizsgákon kellett kereszt ülmermiök és könyörtelen szigorúsággal dobnak vissza mindenkit, aki az igen magasra szabott követelményeknek nem felel meg. Igaz, hogy ezek a követelmények Franciaországban szorosan a szaktudás -bebizonyítására szorítkoznak, de ehhez mindjárt megvan a megjegyzésem is, amely mégis a mi numerus clausus unknak ad igazat. Franciaország ugyanis megengedheti magának azt, hogy csak a szellemi képességek megállapitására fekteti a fősúlyt. Franciaországban a Seine, a Marne és a többi folyamok mind a francia talaj termékeit viszik ki a síkságba, mig nálunk a Duna völgyében egy történelmi konglomerátum előtt állunk. A régi Magyarországban a nemzetiségi kérdés, most pedig látjuk, a faji kérdés, valljuk be őszintén, nagyon gondolkodóba ejt és aki végigment -az elmúlt idők tanulságain, tisztában lehet azzal, hogy szelektálásnak egyedüli alapja csak a tudás semmi szin alatt nem lehet. Ne felejtsük el azt, hogy Franciaország az ő összes társadalmi evolúciói mellett mindenkor rendkívül soviniszta ország volt. És én meg vagyok győződve róla, hogyha Franciaországban a tudományos körök ugy mertek volna visszaélni a nemzeti tradíciókkal, amint tették azt a Jásziék és az ő egész táboruk (Ugy van ! Ugy van !) —én most nem akarok még egyet ütrii rajtuk, csak konstatálni akarom a tényt •— akkor ez a Franciaország nemcsak megvetéssel és számkiüzéssel sújtotta volna az ő Jászaiait, lianem az ő sorsuk a Jegcsufosabb halál lett volna, amelyet azt hiszem, teljesen meg is érdemeltek mindazok, akik annyira visszaélnek nemzetük érdekeivel, mint ők tették. (Ugy van ! Ugy van !) Ebben az egészen más miliőben, egészen más konkrét intézkedésekről is lehet szó. Én is szükségesnek tartom, hogy predomináló szerepe legyen a felvételnél a tudás és alkalmasság kimutatásának, amennyire ezt egyáltalán emberileg előre megállapítani lehet, de egészen jogosult, sőt kötelességszerű követelmény nálunk a felvételnél az is, hogy ne csak a tudásra, hanem az egész társadalmi beállításra és nemzethűségre is súlyt fektessünk. (Helyeslés.) Ezért nem látok én ezekben az intézkedésekben semmiféle reakciós szellemet és mivel ilyet nem látok benne,

1 azt mondom, hogy pedagógiai szempontból teljesen kifogásolhatatlan az az intézkedés, amelyet a kultuszminister ur javaslata inaugurálni akart. Ennek a hangoztatásában látom én felszólalásom fő feladatát és ha szívesen reflektálnék még egypár eszmére, amelyeket az előttem elhangzott beszédekből kiragadtam és amelyekkel nem tudok mindenben egyetérteni, nem tartom szükségesnek, hogy az elhangzottak után kifejtsem nézeteimet és a társadalmi kérdést is boncolgassam és belemenjek a politikai vonatkozások mérlegelésébe. Egy megjegyzést azonban méltóztassék megengedni, épen az aktuális politika terén, vonatkozik ez a liberalizmus eszméjére, illetőleg arra a beállításra, mintha a liberalizmus tényleg minden gáncs nélkül a gazdasági fejlődést biztosította volna és ez a fejlődés helyes mértékben a zsidóság szerepéhez fűződött volna. Ez az, amit én nem tudok a maga teljességében elismerni. Tagadhatatlan, hogy az az időszak, amely 67 után következett be, a gazdasági és kulturális fellendülés gyönyörű korszaka volt. Haller István vallás- és közoktatásügyi minister : Kezdte Széchenyi ! Herrmann Miksa: Kezdte Széchenyi, folytatták nagy férfiak. Tökéletesen igaza volt Prohászka igen t. képviselőtársunknak, mikor azt mondotta : jó volt, hogy ugy tettek ; de egy dologról mégsem.szabad ennek kapcsán megfeledkezni, és ez az, hogy ez az egész liberálisnak nevezett politikai rendszer súlyos betegség csiráját hordotta magában mindjárt keletkezésétől fogva. Nem azért, mert a liberális eszmék rosszak, amint hogy legtöbb esetben nem az eszmékben van a hiba, amelyek nagy tömegeket tudnak magukkal ragadni, hanem ezeknek az eszméknek a politikai kizsákmányolásában. Ott rejlett a liberalizmus hibája is, amely végül magát az eszmét széles körökben gyűlöletessé tette. Ez azonban szorosan összefüggésben van a mi nemzetünk politikai alakulásával. Ne méltóztassék megijedni attól, hogy én most politikai disszertációba megyek bele, de amikor annyiszor hallottam itt emlegetni, hogy milyen nagyszerű idők voltak a 67 utániak, hogy mennyire felvirágzott a nemzet 67 után a liberalizmus korszakán mégis rá kell mutatnom arra, hogy ezzel súlyos betegség kórtünetei is jártak és hogy épen ezek ellen a kórtünetek ellen kell a jövőben is védekezni. Egészen világos dolog, legalább előttem világos, ,l|ogy a liberalizmust épen az diszkreditálta, hogy lehetetlen politikai viszonyok fedezésére használták fel. A monarchiában az egyes nemzetiségek elhelyezkedése olyan volt, hogy folytonosan működtek azok a bizonyos centrifugális erők és csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehetett a monarchiát együtt tartani. Különösen a magyarság volt az, amely mindig az ellenzékieskedés felé hajlott ezzel a rendszerrel szemben. És mit kellett ezzel szemben tenni ? Amit mindegyikünk átélt, hogy t. i. az egész szükségelt választási rendszer szisztematikus korrupció felé vezette áz országot. Ezeknek a választásoknak a megejtéséhez óriási pénzösszegek kellettek, nagyon jói emlékszünk a sópanamára és hasonló jelenségekre, a pénzösszegeket etnikailag tiltott módon össze kellett szedni és a zsidóság, amely akkor már jelentős gazdasági tényező volt, a pénzösszegeket bőségesen öntötte, amit a hírhedt bárósitások egész serege bizonyított. I Az eredmény pedig az volt, hogy a zsidó-