Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-103
A Nemzetgyűlés 103. ûlêse 1920. évi szept. hó 16-án, csütörtökön. 355 ság nemcsak ott nyert befolyást, akol tulajdonképeni működését kifejtette, a gazdasági, különösen kereskedelmi téren, hanem a politikai élét minden vonatkozásában és első következményeénnek az volt, hogy elnyomott minden ellenvéleményt, amely régebben mert volna rámutatni a zsidóság túlságos előtérbe nyomulásának káros következményeire. (Egy hang a középen : Terrorizáltak !) A legnagyobb veszedelem, ami gazdaságilag nem egészen független embert érhetett, az volt, hogy az antiszemitizmus vádját fogták rá. Ez elnémított minden szabad véleménynyilvánítást, nagy kárára magának a zsidóságnak is, mert ennek igen nagy része volt abban, hogy most az a közvélemény fejlődött ki, amely Magyarországon tényleg megvan. Igaz, tagadhatatlanul igaz, amit számtalanszor hangoztattak, hogy a zsidóság az ő szellemi erejével tényleg hatalmasan fellendítette a gazdasági erőket. De sok vonatkozásában túltengésével megint veszélyeztette is, amire csak a gépiparral kapcsolatban akarok nagyon jellegzetes példát felhozni. A gépipar 1867 után örvendetes irányban indult meg. megindult Mechwart, illetve már előbb Ganz kezdeményezése folytán, Mechwart, Láng, Reöck munkálkodása révén, — egy sem zsidó, ezt ki akarom emelni, nem felekezeti szempontból, de annak demonstrálására, hogy igenis, a keresztény szellem csinálta ezt meg — ugy hogy ezek oda vitték a mi gépiparunkat, hogy ez kicsisége mellett kvalitásaival első helyet foglalt el a kultúrnépek között Nekünk elsőrangú büszkeségünk volt nagy vasiparunk, amelyet, sajnos, országunk letörése nagy veszedelemmel fenyegetett, de épen ennek a vasiparnak hatalmas technikai fellendülése elsőrangú keresztény szakembereknek évtizedeken át kifejtett nagyszabású munkásságához fűződött. Hasonlóképen vagyunk a bányászattal. A bányászatnál a tulajdonképeni technikai munkát, a fizikai munkától egészen eltekintve, nagy veszedelmességéné 1 fogva majdnem kizárólag a kereztény elem műveli. De mi következett be ? A kereskedelmi értékesítés természetesen szintén rendkívül fontos dolog, sőt ez az, ami elsősorban szembeötlik és ami különösen a pénzügyi eredményekkel tud brillírozni. Ennek a következménye az volt, hogy az iparunk vezetői, azok, akik Budapesten a kereskedelmi irodákban ültek, tényleg zsidók voltak, de ezek azután azt vindikálták maguknak, hogy ők csinálják a magyar ipart, holott a tulaj donképeni iparnak a technikai és fizikai munkával járó részét majdnem kizárólag keresztények csinálták. Ennek következtében teljes hamis beállítás az, hogy ami Magyarországon az ipar terén történt, azt mind a zsidósághoz fűződik. Én elismerem az ő üzleti tevékenységüket, elismerem sok tekintetben az ő iniciáló képességüket is, de tagadhatatlan az, hogy a tulaj donképeni munkát mégis legnagyobb részben a keresztény elem végezte és végzi még ma is a magyar technikai és ipari munkásság terén. Ennek következtében olyan predomináló helyzet, amilyet tényleg elfoglalnak, nem illeti meg őket, vagyis helyesebben, én csak a kellő értékére akartam redukálni azokat a nyilatkozatokat, hogy Magyarországon minden, ami kereskedelem, és minden, ami ipar, tisztán és kizárólag a zsidó tevékenységhez kapcsolódik. Ez egyszerűen nem igaz. A kihasználásban, az értékesítésben természetesen elsőragu mesterek voltak. Én ezt sem mondom szemrehányásképen. A gazdasági élet nem szentimentális és ott kényszeríti ki a sikereket, ahol tudja. Azonban, amint az ő nagy vonatkozásaiban Prohászka említette, nekünk jogunk — és én megtoldom : kötelességünk -— mindenkinek saját erejéhez és tehetségéhez képest kis vonatkozásokban is ehhez a védekezéshez hozzáfogni. Ez a védekezés már most a numerus claususban, mint részlettörvényben, mint részletintézkedésben megvan. En azt hiszem, legigazságosabb formájában megvan abban az alakban, amint azt Bernolák t. képviselőtársam indítványában a Nemzetgyűlés elé terjesztette, úgyhogy én ahhoz csatlakozom. Méltóztassanak megengedni, hogy most még én is néhány szót szóljak, először magáról az intézetemnek a szerepléséről azokban az u. n. visszaélésekben amelyeket Pető igen t. képviselőtársam szóvá tett, és arról a szereplésről, amelyben speciálisan a műegyetemi ifjúságnak része volt. Ami azt illeti, hogy a műegyetemen hogyan jártak el a hallgatók felvételénél a proletárdiktatúra megbukása után és hogy mi volt ott a inodus procedendo bevezetésképen csak azt akarom felemlíteni, hogy én a proletárdiktatúra alatt itt voltam ezekkel a diákokkal és én is átéreztem azokat a keserveket, melyeket ők éreztek. Nap-nap után ki voltak téve a legrettenetesebb szekatúráknak és kegyetlenkedéseknek. Odaállították őket a falhoz, puskát szegeztek nekik, ütötték-verték őket. Ahhoz nem kell statisztika, de tény, hogy a febujtók, a terrorunk odahozói kivétel nélkül zsidók voltak. (Igaz ! Ugy van !) És ez végigmegy így az egész vonalon. Ami piszkosság, ami nepotizmus hallatlan mértékben a proletárdiktatúra alatt a felső tanításhoz is fűződött, annak a háta mögött végeredményben,, ha az ember kutatta, mindig ott volt egyik-másik zsidó. A legklasszikusabb tanú erre nézve egy tanártársam, akinek azután a proletárdiktatúra alatt tanúsított viselkedése bizonyos kritikára adott okot, aki ennek a radikális iránynak egyik zászlóvivője volt és aki most nincs ebben az országban, akit azonban a fegyelmi vizsgálat felmentett. ö zsidó létére azt mondta nekem : »Meglásd, ennek a tobzódásnak, amit a zsidóság itt a diktatúra alatt véghezvisz, pogrom lesz a vége«. Ezeket a jelenségeket láttam mindennap keserűséggel és különösen látta az ifjúságunk. Lehet-e azon csodálkozni, hogy ha ők azután generalizálásba fogtak és amikor a felszabadulás — és megengedem, akkoriban a bosszúállás — órája elkövetkezett, olyan tettekre, ragadtatták magukat, amelyeket ma, hónapok multán bírálgatva, törvénye» 45*
