Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.
Ülésnapok - 1920-91
A Nemzetgyűlés 91. ülése 1920. Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Birtha József: Magam is kiemeltem beszédem elején, amikor az igen t. földmivelésügyi minister ur még nem volt jelen, bogy a tavaszi burgonya árát maguk a szabolcsmegyei gazdák is fantasztikusnak, rendkivül nagynak találták. Ők ugyanis 30 koronás árhoz voltak hozzászokva. Amikor az állam egyszerre 150 koronára emelte fel a burgonya árát a tavasszal, ők azt mondták, hogy maga az állam is árdrágitó. En ugyanezt szögeztem le a beszédemben, hogy nemhogy nem lettek volna a gazdák megelégedve, sőt drágálták a burgonya árát. Ami a másik dolgot illeti, amit az igen t. földmivelésügyi minister ur méltóztatott mondani, hogy a szabadforgalomban a burgonya ára magasabb s ez az ő részükre az ország többi részében kedvező. De ezzel szemben a nem szabad forgalomban, Szabolcs vármegyében és Szatmár vármegyében, a burgonya ára a kormány által egyenesen leszoríttatott. Tehát amikor ők nem adhatják el szabadon 'a burgonyájukat és amikor áldozatot hoztak a közért, még az a hátrány is éri őket, hogj még olcsóbban állapitotta meg velük szemben az állam a burgonya árát, mint ahogy szabadforgalomban más helyütt értékesithették volna. Ezt voltam bátor megjegyezni; egyebekben várom a közélelmezésügyi minister ur válaszát. Elnök : A földmivelésügyi minister ur kivan szólni. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Az előzményekre vonatkozólag még egy rövid megjegyzést kívánok tenni, nevezetesen azt illetőleg, hogy a szabolcsmegyei gazdák maguk is magasnak találták a burgonya árát, amelyet a közélelmezésügyi ministerium a tavasszal megállapitott. Erre nézve azt a felvilágosítást nyújthatom, hogy mi annyira hijával voltunk a burgonyának Magyarországon, de különösen pedig Budapesten a télen, hogy a dunántúli részeken a közélelmezésügyi ministerium 2 K 50 f-t is fizetett a burgonyáért, hogy valahogy burgonya kerüljön Budapestre, mert nem volt sem kenyér, sem burgonya. Mikor mi Budapesten fizettünk 2 K 50 f-t a burgonyáért és mikor a szabolcsmegyei burgonya felszabadult és amikor a szabolcsmegyei gazdák panaszkodnak azért, hogy a románok 25 koronáért is elrekvirálták a burgonyát, nem tartottuk helyesnek, hogy ha tudtuk, hogy már 2 K 50 f-t is fizettünk, hogy akkor a szabolcsmegyei gazdáknak, akiknek már a románok is tettek károkat, a burgonyáját egészen olcsó árban állapítsuk meg. Csernyus Mihály: Ugyanakkor öt)—60 koronáért adták a szabolcsiak a burgonyát a szabadforgalomban. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Mi akkor nem ismertük a helyzetet, hirtelen kellett intézkedni. évi augusztus hó 25-én, szerdán. *£fBirtha József: Ez az! Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister : Biztositanunk kellett azt, hogy a burgonyát Budapestre hozhassuk. Továbbá nem akartunk szemrehányást amiatt, hogy a szabolcsmegyei gazdák terményét, akiknek úgyis károkat okoztak már a románok, aránytalanul olcsóbban vesszük át, mint azokét a gazdákét, akiknek a románok nem tettek kárt. Ezért nem 2 korona 50 fillérért,—amelyet csak kényszerűségből fizettünk meg,— hanem 1 korona 58 fillérért vettük át a szabolcsmegyei burgonyát. Ez volt az előzmény a szabolcsmegyei burgonyára vonatkozólag. Csernyus Mihály: Szóval tavasszal kapták meg a kárpótlást a mostani olcsóbb árért. Elnök: Következik? Kontra Aladár jegyző : Berki Gyula. Berki Gyula : T. Nemzetgyűlés ! Egy jelentéktelennek látszó kérdésre kivánok reámutatni. Nagyon sajnálom, hogy a mélyen t. pénzügyminister urat csak akkor van szerencsém látni, ha az ő adójavaslatait lelkesedéssel megszavazzuk és nem olyankor is, amikor egyéb kisebb-nagyobb dolgokról is beszélhetünk egymással. Amikor a románok a tiszántúli területeket kiürítették, akkor igen sok bajt és nyomort hagytak maguk után hátra. Talán a legnyomorúságosabb helyzetben voltak azok a köztisztviselők és közalkalmazottak, a kik hűséggel a magyar alkotmányhoz, a magyar törvényekhez és letett esküjökhöz, nem állottak román szolgálatba. Ezek közé tartoznak a tiszántúli tanítók is, akik becsületesen teljesítették kötelességüket a román megszállás alatt és tanítottak az iskolában anélkül, hogy fizetést kaptak volna érte, mert a román megszállócsapatok illetőleg a román kormány a legtöbb helyen megtagadta a tanítók fizetésének a kiutalását azért, mert ők nem voltak hajlandók a román állam kezébe az esküt illetve a fogadalmat letenni. Amikor a megszállás megszűnt, akkor ezek* a szegény emberek azt gondolták, hogy a magyar állam és kormány sietni fog őket kárpótolni a kiállott szenvedésekért és az átszenvedett nyomoruságért. Konstatálom, hogy a közoktatásügyi minister ur igyekezett mindjárt a legrövidebb idő alatt a maga részéről eleget tenni mindazoknak a jogos igényeknek, amelyeket ott támasztottak ; a korábban meghozott törvények és ministeri rendelkezések értelmében járó drágasági és háborús segélyeket igyekezett nekik kiutalni, azonban itt közbejött a pénzügyminister ur egy. intézkedésével, amely szerint á tiszántúli tanítók egy részének letiltotta a háborús és a drágasági segélyét 1919 július 1-től 1920 március 31-ig terjedő időre, tehát a román megszállási időre. Mi teljesen tisztában vagyunk mindannyian az ország pénzügyi helyzetével. Mhádannyian ismerjük azokat a nehéz körülményeket, amelyekkel a pénzügyi kormányzatnak meg kell küzdenie; hogy az államnak döcögő gépezetét még 4*
