Nemzetgyűlési napló, 1920. V. kötet • 1920. augusztus 25. - 1920. szeptember 24.

Ülésnapok - 1920-91

A Nemzetgyűlés 91. ülése 1920, nak megteremtése, ( Ugy van ! a jobboldalon.) a kistulajdonosok országának megteremtése, ( Ugy van ! Taps a jobboldalon.) Ha a kistulajdonosok országát megteremtettük, akkor megakadályoztuk a mammonizmust, a vagyonok nagy felhalmozódását, koncentrációját' és nem kell veszedelmesebb ellensége a szocializmusnak, amely a céljához csak a koncentráció utján vezethet, mint az az országrendszer, uralmi rendszer, amelyről én most itt beszélek. ( Ugy van ! a jobboldalon.) De ma mindentől távolabb állunk, semhogy elősegittetnék az, hogy végre a kistulajdonosok országává legyen ez az állam, amely kistulajdonosok országa többé a munkásság szemében sem lenne a vörös posztó, mert hiszen egyrészt a becsületes, szorgalmas munkásra nézve könnyen nyitva áll az ajtó, hogy maga is a kistulajdonosok polgári osztályába felemelkedjék, másrészt nem volna nagyvagyon, amely örökké vörös posztó a szemében s amely őt örökké lázítja. Ebben az irányban tehát, a vagyonelosztás helyesebbé tételével, a földbirtokreförm és egyéb társadalmi reformoknak megalkotásával nekünk idáig el kellett volna jutnunk, annál is inkább, mert hiszen a kistulajdonosnak a háza, portája egy külön kis ország, egy külön kis vár, ahol a hazaszeretet és hit lakik, amelyen semmiképen sem vehet erőt a poklok kapuja sem. De itt nem ez az irányzat van, hanem minket itt elámitanak, foglalkoztatnak teljesen haszontalan javaslatokkal s olyan javaslatokkal is, amelyek egyenesen sértik ennek • az országnak valódi érdekeit és reputációját is. Tankovich János : Bottal, rekvirálással, fejadaggal. (Zaj.) Rupert Rezső: És most méltóztassék megengedni, hogy áttérjek szorosan véve arra a térre, amelynek miliőjét most megrajzoltam s amellyel ezúttal érdemben foglalkozni kell. Arról van szó, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatnak, ha törvénnyé lesz, a vagyont, erkölcsiséget és személyiséget kellene megvédelmeznie. Annak idején, mikor először tárgyaltunk a botról, kétségbeesetten küzdöttem a Házban megnyilvánult szenvedéllyel szemben, kérve a Házat, hogy ne tekintsen semmi mást, csak az észnek az irányítását s hogy csak a tudományt tartsa szem előtt, mert hiszen a tudomány s az élet is az első törvényhozó, s a gazdasági törvények ellen tulaj donképen nincsenek törvények, azokat csak szeliden és okosan irányi tani lehet. Kértem annak idején a Házat, hogy erre az alapra helyezkedjék és ne engedje, hogy a szenvedély karjaiba essék. Nem használt semmit. Olyan volt akkor a Háznak pillanatnyi összetétele, hogy hiába rimánkodtunk, könyörögtünk szinte összetett kézzel, hogy ne inficiáltassanak be a Corpus juris lapjai. Megszavaztatott a botbüntetés. De hogy mennyire igazunk volt^ itt van most ez a törvényjavaslat, amellyel elénk jön az igazságügyi kormányzat, maga ad nekünk igazat, maga itéli el az akkori törvényhozás munkáját és annak évi augusztus hó 25-én, szerdán. 19 eredményét, mert azt a pár héttel előbb meghozott törvényt most radikálisan módosítja, tehát pár hét múlva ő maga kénytelen a meghozott törvényt, mely mellett ellenfeleink kardoskodtak, részben elejteni. Ennél lesújtóbb kritikát nem lehet gyakorolni, hogy amikor kétség férhet ahhoz is, hogy ez a tárgy ugyanabban az ülésszakban mégegyszer felmerülhet-e, ezt a törvényt egy pár héten belül módosítani kell. Ezzel jól kapcsolódik, amivel mostanában érvelni szoktak, hogy Svédországban 1864-ben, Angliában 1861-ben stb, behozták a botbüntetést. Annak idején ezekben a törvényhozásoKban is egy pillanatnyi többség, egy a szenvedély* pillanatában eljáró és szavazó többség kapható volt erre és csak azért maradt meg ez a törvény, annak dacára, hogy a pillanat kedve, szeszélye hozta meg ezt a törvényt, mert más országokban, Svédországban és különösen Angliában nincs ám az ugy mint nálunk, hogy ma meghoznak egy törvényt és holnap félreteszik, hanem épen az angol törvényhozás egyik leghatalmasabb erénye, érdeme az, hogy ott ritkán nyúlnak egy törvényhez, ha akármilyen rossz is az a törvény, amig valahogy az élet maga nem őrli meg és valahogy máskép, a nemhasználás folytán veszti hatályát. Mert ők azt a nagy szempontot, hogy a törvények folytonos változtatása a törvény iránti tiszteletet érinti, a törvény gyöngeségét vonja maga után, rfagyon a szemük előtt tartják. Ugyanez az eset Svédországban. Ott sem történt meg, hisz a világ egy parlamentjében sem történt meg az, hogy egy törvényt egypár hét múlva megváltoztatnak. Volna még egyetlen reménysége az igazságügyi kormányzatnak, az, hogy hiszen Dániában 1905-ben behozták a bot büntetést. Bródy Ernő t. képviselőtársam foglalkozott már azzal, hogy miképen történt az. Beszéde közben igen szenvedélyes közbeszólásokat és izgatottságot váltott ki, amikor rámutatott arra, hogy ez egy olyan igazságügyminister iniciálása volt, akit később sikkasztásért elitéltek. A Nemzetgyűlés egyes tagjai kérdezték, hogy micsoda összefüggés van ennek felemlítése és a botbüntetés közt, de én azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy igenis, annak az Alberti igazságügyministernek a lelkületében volt a hiba, olyan hiba, hogy csak ő, aki később sikkasztásra is tudott vetemedni, nyújthatta be a dán törvényhozásnak azt a törvényjavaslatot. En nem vádolom meg a dán törvényhozást azért, hogy a botbüntetést megalkotta, mert hiszen ott is, mint nálunk, az a szokás, divat, hogy ha a minister valamit szeretne, akarna, azt rendesen csak a minister kedvéért, a pártfegyelemnek és más efféléknek okából és eímén megszavazzák. Nem ajánlom azonban a mi igazságügyi kormáriyzay tunknak, hogy haladjon tovább ezen a-z* utón, mert hiszen akkor igazán szégyenletesebb korszaka törvényhozásunknak aligha lesz, és nem fogja a történelem a kormányzókat valami túlságosan jó színben mutatni, ha ezt a törvényjavaslatot fentartják. 3*